Kisalföld logö

2018. 02. 24. szombat - Mátyás -8°C | 2°C Még több cikk.

Átment a vonat egy kislány felett Sopron közelében

A Bécs irányából közlekedő személyvonat vezetője csak azt észlelte, hogy egy ˝pici gyermek˝ mászik feléje a síneken.

20 óra 20 perc - Mint megtudtuk, a kicsit a kórház intenzív osztályára szállították, ahol a felszakadt sebeket össze kellett varrni a gyermek fején, de súlyos sérülései nem voltak, így nem kellett a megyei kórházba szállítani.

A szerelvénynek osztrák mozdonyvezetője és magyar vonatkísérője volt.

Az 56-os őrház, aminek közelében mászott a kislány a síneken. Fotó: Magasi Dávid
Az 56-os őrház, aminek közelében mászott a kislány a síneken. Fotó: Magasi Dávid

16 óra 55 perc - A Soproni Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése ügyében indított nyomozásban vizsgálja annak a balesetnek a körülményeit, mely a szerdán kora délután történt Sopron külterületén, a nyílt vasúti pályán.

A Bécs-Sopron-Deutsckerutz személyvonat Bécs irányából közlekedett, mikor az 56-os őrháznál a személyvonat vezetője észlelte, hogy egy ˝pici gyermek˝ mászik feléje.

Azonnal vészfékezett, ám nem tudta elkerülni, hogy szerelvénye gyakorlatilag a gyermek teste felett áthaladjon.

A vonat elhaladása után a kislányt édesanyja emelte ki a sínpár közül. A család a vasúthoz közel lakik, a kisgyermek feltehetően házuk nyitva hagyott kapuján át jutott el a sínekhez -  tájékoztatta portálunkat Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Portálunk úgy tudja, a mozdonyvezető és a jegykezelő is a kislány segítségére sietett, majd a vonat a soproni pályaudvarra szállította, ahol rohammentő várta.

A gyermeket megfigyelés alatt tartják a kórházban, az elsődleges orvosi vélemények szerint óriási szerencsével, mindössze néhány hámsérüléssel úszta meg a nem mindennapi kalandot.

Olvasóink írták

  • 1. NÉTT 2011. július 13. 23:56
    „A kislány újra megszületett. A mozdonyvezető meg egy néhány mp. alatt éveket öregedett.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kötény vagy kosztüm?

Anyaság, munkavállalás, netán karrierépítés – megférnek ezek egymás mellett? Hogyan lehet jól… Tovább olvasom