Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Árvízveszélyt okoz az olvadás Zalában

Homokzsákokkal veszik körül a házakat a Zala megyei Liszón, mert a hirtelen jött olvadás következtében az egy kilométerre lévő árvízvédelmi tározóból kifolyó víz elöntötte a falu alacsonyabban fekvő részeit - tájékoztatta Szabó István, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóreferense hétfőn az MTI-t.

Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy több házban is 30-40 centiméteres víz áll, az épületekhez vezető hidakat is elmosta a víz. Az utcán csak gumicsizmában lehet közlekedni, a falu környékén a fenyvesek és a szántóföldek is vízben állnak.

Novák Csaba polgármester (független) az MTI kérdésére elmondta; a napokban leesett nagy mennyiségű, 45 milliméteres csapadék, majd a hirtelen elolvadt hó miatt három-négy ház van veszélyben. A településtől egy kilométerre lévő víztározó nem bírta el a csapadékmennyiséget, kiöntött. Az állam tulajdonában lévő árkok nincsenek megfelelően kitisztítva, ezért azok nem tudták elvezetni a vizet, s a hordalék is lerakódott a közterületeken.

A polgármester szólt arról is, hogy a szeptemberi esőzés után hirtelen jött áradás miatt a falunak ugyanezt a részét mosta el a víz, amelyre hatvan éve nem volt példa a településen. Az elöntést szeptemberben is az okozta, hogy a falu határában elterülő 24 hektáros árvízvédelmi tározó teljesen megtelt, s a gátján átbukott vizet a liszói patak nem tudta elvezetni.

Olvasóink írták

  • 2. ninja0808 2010. november 29. 15:51
    „Árvízveszélyt okoz az olvadás Zalában
    ......
    Homokzsákokkal veszik körül a házakat a Zala megyei Liszón, mert a hirtelen jött olvadás következtében az egy kilométerre lévő árvízvédelmi tározóból kifolyó víz elöntötte a falu alacsonyabban fekvő részeit - tájékoztatta Szabó István, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóreferense hétfőn az MTI-t”
  • 1. Túrabakancs 2010. november 29. 13:20
    „Ez még semmi! Szerdán csütörtökön jön az újabb mediterrán ciklon,
    mely közel ugyanennyi csapit is okozhat. Mivel a párolgás a hideg idő végett
    minimális, így a belvizes helyzet nem sokat fog változni országosan, sőt
    fokozódni fog. Tavasszal meg jön a durva meglepi... Újra ugyanaz az időjárási helyzet
    alakul ki a kontinensünk felett, mind ami szinte egész évben érzékelhető volt,
    vagyis a ciklonok pályái a folyamatos hidegleszakadások miatt felettünk húzódnak,
    ill. haladnak el. /hidegcsepp effektus/ Már most emlegetik a Golf- áramlat lelassulását,
    ami úgy néz ki előidézője ennek a nem megszokott csapadékos időszaknak. Reméljük
    nem hosszantartó folyamatról van szó, mert akkor az ezer tó országa leszünk hamarosan.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhagyhatja a kórházat az iszapömlés utolsó, Győrben ápolt sérültje

Elhagyhatja csütörtökön a győri kórházat az iszapömlés utolsó sérültje. A nőnek hetente kell kötözésre járnia. Tovább olvasom