Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Amerikai hajóbaleset: pertársaságot alapítanak a családok

Együtt indítanak pert kártérítésért amerikai vendéglátóikkal annak a mosonmagyaróvári diákcsoportnak a tagjai, amelynek kirándulóhajója múlt szerdán süllyedt el Philadelphiában.

Mosonmagyaróvár polgármesterének csütörtöki közlése szerint kevéssel korábban ért véget a csoportot alkotó gyerekek szüleinek megbeszélése, ahol úgy határoztak:  csatlakoznak az őket befogadó amerikai családokhoz, akik együtt  viszik bíróságra az ügyet.  
 
Szabó Miklós (független) az MTI-nek elmondta: az önkormányzat a  gyerekeknek és szüleiknek is felajánlotta, hogy pszichológus segít  nekik feldolgozni a tragédiát, amelyben egy 16 éves lány és egy 20  éves fiú vesztette életét. 

Nem lesznek magyar szakértők

Valószínűleg nem teljesíthető a mosonmagyaróvári önkormányzat kérése, hogy magyar szakértők is részt vehessenek a múlt szerdai, két magyar áldozatot követelő philadelphiai hajóbaleset vizsgálatában – közölte Nagy István alpolgármester. Mint elmondta, kedden írtak levelet Magyarország washingtoni nagykövetének, amelyben azt kérték: a külképviselet tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a szerencsétlenség körülményeinek tisztázásában vegyen részt olyan ember, aki ˝magyar nagykövetség megbízásából, kifejezetten a magyar érdekek képviseletében jár el˝

Korábban:

Jogi eljárást fontolgatnak a philadelphiai városnéző vízibusz  balesetében meghalt két magyar fiatal hozzátartozói.

A családokat két New York-i ügyvéd - egy magyar származású házaspár - képviseli. Az ügyvédek már többször találkoztak Magyarországon a hozzátartozókkal, és megvitatták egy polgári peres eljárás lehetőségét a Delaware folyón július 7-én történt tragédia felelősei ellen. A philly.comnak nyilatkozó egyik ügyvéd, Peter Ronai szerint akár büntetőjogi eljárásra is sor kerülhet.

Az ügyvéd házaspár július elején Magyarországon nyaralt, és egy véletlen egybeesés folytán július 8-án, a baleset másnapján, éppen Mosonmagyaróvárra látogattak. Ekkor kereste meg őket annak a 16 éves gimnazista lánynak az apja, aki életét vesztette a városnéző vízibusz balesetében. A lány családja értesítette a tragédia másik halálos áldozatának hozzátartozóit arról, hogy jogi eljárásra készülnek.

Ronai elmondta a hírportálnak: ügyfelei nem értik, hogyan követhettek el ilyen "elkerülhető hibákat" éppen az Egyesült Államokban, amelyre Magyarországon sokan a legfejlettebb és legésszerűbben működő országként tekintenek.

A kétéltű városnéző vízibuszba, amely egyike volt a Philadelphiában népszerű, II. világháborús kétéltű katonai járművekből kialakított úgynevezett "duck boatoknak", egy 76 méter hosszú vontatott uszály ütközött néhány perccel azután, hogy a busz műszaki hiba miatt megállásra kényszerült. A vízibuszon egy 15 fős magyar diákcsoport is utazott, közülük ketten - egy 16 éves lány és egy 20 éves fiatalember - vesztek a folyóba.

Az uszályt vontató hajót vezető első tisztet felmentették hivatalából - közölte a jármű tulajdonosa, a K-Sea Transportation. A vállalat helyi idő szerint szerdán kiadott közleményében az állt, hogy a balesetek kivizsgálása idejére ez a bevett gyakorlat. A cég segítséget nyújt az első tisztnek, hogy ügyvédet fogadjon.

Steve Oravets, az egyik hajózási szakszervezet tisztviselője úgy nyilatkozott a héten a balesettel kapcsolatban, hogy az uszályt vontató hajót vezető első tiszt nem utasította a hajón szolgáló egyetlen fedélzeti matrózt: figyelje a folyót az uszályról, amelyet éppen vontattak. A szabályok szerint a hajóknak "megfelelő őrséget" kell biztosítaniuk, ám arról nincs rendelkezés, hogy ezt pontosan hogyan kell teljesíteni. A szakszervezeti tisztviselő szerint olyan tiszta időben, amilyen a szóban forgó napon volt, külön őrség nélkül is észre lehetett volna venni a folyón veszteglő vízibuszt, sőt olyan esetekben, amikor csak egy fedélzeti matróz teljesít szolgálatot, akkor biztonságosabb, ha ő is a vontató hajón marad.

A vízibusz kapitánya azt mondta a nyomozóknak, hogy akkor vették észre a feléjük közeledő uszályt, amikor az nagyjából 400 yardra (365 méter) volt tőlük. Oravets szerint ilyen távolságról az uszályt vontató hajó vezetőjének is látnia kellett a vízibuszt, de elképzelhető, hogy azt feltételezte, a jármű halad, és nem vette észre, hogy valójában egy helyben vesztegel - írta a philly.com.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. tati 2010. július 18. 11:23
    „úgyvan,másnak meg ahhoz van pofája,hogy itt firkáljon,meg rontsa a levegőt baromságaival.....”
  • 22. Elemér 2010. július 17. 12:06
    „Ott van a lapjukon mi bevasaljuk a legtöbb pénzt neked a leggyorsabban, minket hivj. Akkor van a pofájukon bör, hogy itt hazudozzanak.;))”
  • 21. Elemér 2010. július 17. 00:15
    „Nevetséges amit ez a ügyvédpár müvel Amerikában. Mihelyt valaki bajban van ott teremnek. Amcsik ezt úgy hivják hogy "ambulance chasers". Véletlenül Csornán megjelentek. Ez nekem jó vicc volt.;))

    http://www.ronaiandronai.com/founders.htm”
  • 20. Elemér 2010. július 16. 13:23
    „Nem érted te ezt, mert ehez süket vagy. Ugyanezt mondja az ügyvéd is nekik. Itt viszont arrol van szó, amiröl szó se lehet.;))”
  • 19. máris 2010. július 16. 08:36
    „A PÉNZ NEM HOZZA VISSZA A SZÜLŐNEK A GYERMEKÉT ! BÁRMENNYI IS LESZ AZ! MÉGSEM HAGYHATJÁK, HOGY BÜNTETÉS NÉLKÜL MEGÚSSZÁK , AKIK MIATT EGY ÉLETEN ÁT GYÁSZOLNI FOGNAK !!!”
  • 18. Elemér 2010. július 16. 08:28
    „Az egyezményt amit a város ajánlt azért nem fogadták el, mert az ügyvéd megjelent és lebeszélte öket hogy az nem lenne igazságos. Ezen az ügyvéd nem keres. Igy megy az Amerikában. A többi az csak mese habbal.”
  • 17. zotya975 2010. július 16. 05:58
    „Ott a pont Soproni és Vjack!”
  • 16. piteam 2010. július 16. 05:51
    „Ezek a fiatalok amilyen céllal leszülettek a Földre, azt a feladatukat teljesítették.
    bármilyen szomorú is, ami történt, megtörtént. Örökké élő lelkük most azt figyelik, hogy szüleik és környezetüket miként reagál a történtekre. Szabad akarattal dönthetnek, hogy a halálukból üzletet csinálnak-e, hasznot húznak-e ? Lelkük rajta ! Milyen mély tud lenni a gyász !
    Csak Ne feledjük: amit adunk, azt kapjuk és sokszorosan vissza ! Lehet, hogy holnap, cagy a következő leszületésünk során. Ahogy ma élsz, olyan lesz a holnapod !”
  • 15. Elemér 2010. július 16. 01:40
    „"Az ügyvéd házaspár július elején Magyarországon nyaralt, és egy véletlen egybeesés folytán július 8-án, a baleset másnapján, éppen Mosonmagyaróvárra látogattak. Ekkor kereste meg őket annak a 16 éves gimnazista lánynak az apja, aki életét vesztette a városnéző vízibusz balesetében. A lány családja értesítette a tragédia másik halálos áldozatának hozzátartozóit arról, hogy jogi eljárásra készülnek."

    Igy már inkább. Az ügyvéd házaspár rögtön felkereste a lány apját, és nem volt ott semmi véletlen. Kaptak felvilágositást, hangsuj, hogy ez nem a pénzröl szól. A fenti mesét pedig bedobták a sajtónak. Igy müxik ez Amerikában. Ezt is majmoljátok.”
  • 14. accelerator 2010. július 15. 23:52
    „Ez a szép amerikában... nem fontos a gyász... pénz kell”
  • 13. VJack 2010. július 15. 21:55
    „Hm. Nem erre az ügyre értem, csak általánosságban: igazán örömmel lehet egy szerettünk halálával kapcsolatos kártérítésen bejövő pénzből vett új autóba beleülni? (Elég szar mondat lett, de azért érteni.)”
  • 12. Elemér 2010. július 15. 16:43
    „A város futatta az uszájt és ezért is ajánlották a kártéritést. Ez jobb lehet nekik is, mint egy itélet ellenük. Amerikában van a legtöbb ügyvéd a lakosságra. Ezért is kell figyelmeztetéseket irni ami normálissan szükségtelen. Forró volt a kávé és lehet perelni. Aztán hogy ki mit kap az a keresettöl függ ahol él, és nem ahova kirándulni megy. Igen létezik Ronai Peter ügyvéd New York államban és hirdet az ujságban.

    http://iapps.courts.state.ny.us/attorney/AttorneyDetails?attorneyId=5480649

    Zöldfülüek ezt az ujságot olvassák, mert az Amerikai álom él. Munka, kereset boldogulás, haladás azoknak akikben van ambicio és fejlödöképessek.

    http://www.nepszava.com/”
  • 11. prettywoman 2010. július 15. 12:47
    „Igazatok van, perelni kell. Itt valaki (valakik) hibáztak, nem is kicsit, két fiatal életébe került a mulasztás. Rég nem a pénzről van itt szó (legalábbis szülői részről). Igenis bűnhődjenek a felelősök. Ha legközelebb körültekintőbbek lesznek és nem fordul ilyen elő többet, már akkor is megérte. És igen, fizessenek csak. Nem hozza vissza a gyerekeket, de akkor is. Ha egy orvosi műhiba miatt meghal valakinek a hozzátartozója vagy a kisbaba, akkor is gyakran perelnek, pedig akkor sem kapják már vissza az elveszett életet. (már ha nyernek is egyáltalán). Az a legkevesebb, hogy fizessenek kártérítést.
    A szülőknek a helyében pedig semmi pénzért nem lennék. Azt kívánom nekik, valahogy próbálják meg túlélni ezt. Sajnos boldogok már sosem lesznek.”
  • 10. lolita 2010. július 15. 12:25
    „Egy ilyen esetben karteritest fognak a hozzatartozoi kapni,ami teljesen normalis! Ami jar az jar en is ezt tennem es itt nem üzletröl van szo,es nem meggazdagodasrol!”
  • 9. dr73 2010. július 15. 11:53
    „8.Nem is Neked kell,hanem itt az ügyvédnek,jogi képviselőnek.Nem fog odautazgatni.”
  • 8. soproni 2010. július 15. 11:38
    „Vessetek meg,ha kell,de egy ilyen tragédia után nem lenne erőm pereskedni.....még temetés sem volt!”
  • 7. BenjaminFein 2010. július 15. 10:31
    „Szerintem meg igenis perelni kell, vagy "így jártunk, felejtsük el az egészet, huss...??"
    és itt most nem a pénzről van szó, ha az kellene a szülőknek akkor elfogadnák Philadelphia kártérítését és kész!!

    Abban az országban ahol ha a csokipapírra nem írják rá, hogy fogyasztás előtt felbontandó, és a hülye gyerek megeszi papírostól, és ezért vakbélgyulladása lesz, a csokigyárnak pedig 2 millió dollár kártérítést kell fizetni a "felháborodott" (egyébként segg hülye) szülőknek, abban az országban egy ilyen balesetért PERELNI KELL!!!
    -mégegyszer mondom NEM! a pénz miatt, itt elvekről van szó!!!-

    A gyerekeket akármilyen bírósági úton sem lehet visszahozni, sajnos, de a felelősöket meg kell találni, és büntetni!!

    Üdv mindenkinek”
  • 6. Kftimi 2010. július 15. 10:28
    „Nem lennék a helyükben, de nem szeretnék azon meggazdagodni, ha ilyen történne velünk.”
  • 5. dr73 2010. július 15. 10:14
    „Bizony-bizony!Ebből busásan meg lehet gazdagodni!Kedves ismerősömnek már soha életben nem kell dolgoznia.Tragédia történt amerikában velük,és szépen megnyúzták a felelősöket.....ez nem hozta ugyan vissza a szerettüket :(”
  • 4. buggyant 2010. július 15. 10:08
    „Szerintem az ügyvédek a hunyók, nem is a szülők. Belerángatták a szülőket ebbe, akik majd meg fogják bánni a fájdalmas hercehurcát mert lelkileg szörnyű lesz, viszont az ügyvédeknek meg majd jól jön a százalék. Tuti hogy azok hajtják a dolgot.”
23 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy sebességgel fának ütközött: 16 éves fiú az áldozat

Egy 16 éves fiú vesztette életét abban a közúti balesetben, amely az éjszaka történt Veszprém… Tovább olvasom