Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Alvállalkozók demonstráltak a szombathelyi szennyvíztisztító átadásán

Alvállalkozók demonstráltak az uniós támogatással felépített szombathelyi regionális szennyvíz elvezetési rendszer és szennyvíztisztító pénteki átadásán - írta a vasnepe.hu.

A Szombathelyet és további 34 települést kiszolgáló létesítmény avatóján részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter, Kling István, a vízügyekért felelős helyettes államtitkár és Krenner Róbert, a Vasivíz Zrt. megbízott vezérigazgatója, valamint Puskás Tivadar, a város kormánypárti polgármestere is, akik köszöntőjükben valamennyien méltatták a beruházást.

Az ünnepségre érkezők azonban - az internetes portál beszámolója szerint - először a zalaegerszegi FŐ-ÉP Kft. demonstrációjával találkoztak.
Konkádor Krisztián műszaki vezető a lapnak elmondta: "A pohárköszöntő abban az épületben zajlik, amelyet mi építettünk meg, de még nem kaptunk érte pénzt. A táblánkon is látható, hogy a Vegyépszer volt az egyik fővállalkozója a kivitelezésnek."

"Tavaly szeptember óta várjuk azt a pénzt, ami jár nekünk, több mint egymillió euróban állapodtunk meg, amiből nyolcvanezer eurót fizettek csak ki. Ez azt jelenti, hogy közel egy éve negyedmilliárd forinttal tartoznak nekünk."- fűzte hozzá.

Szavai szerint az, hogy nem fizetnek, az alvállalkozókkal együtt összesen mintegy nyolcvan embert érint. Eddig még tudtak fizetést adni dolgozóiknak, de várnak a pénzükre.

"Június 21-én a Vas Megyei Bíróságon lesz egy tárgyalás, várjuk kérelmünk pozitív elbírálását." - tette hozzá a műszaki vezető az internetes lap szerint.

Olvasóink írták

  • 1. duc_de_Orbieu 2011. június 04. 13:51
    „Megoldás: a létesítmény visszabontása.....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Határellenőrzés - Módosítások a Vas megyei szakaszokon

2011. június 4. 00:00 órától június 9. 24:00 óráig a magyar, szlovák és szlovén határszakaszokon,… Tovább olvasom