Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 3°C | 7°C Még több cikk.

Adventi ünnepvárás a Nyugat-Balatonon - Programok itt

Az adventi programsorozatot összehangoltan szervezte meg a nyugat-balatoni régió hat települése.
A nyári programokhoz hasonlóan az adventi programsorozat is összehangoltan kerül megszervezésre a nyugat-balatoni régió hat településén, így az adventi időszak szinte minden napjára esik egy vonzó esemény.

Az advent, a karácsony ünnepét megelőző készülődés és várakozás időszaka. Az egyre hosszabb téli éjszakákon a fény születésére várunk. Az adventi koszorú gyertyái, és a karácsonyfa fényei is ezt a várakozást jelképezik. Az adventi időszakhoz számos hagyomány és népszokás kötődik hazánkban. Az egyházi újév, és az adventi ünnepvárás kezdetét egykoron éjféli harangozással jelezték.

A karácsonyt megelőző hetekben a legények házról-házra jártak regölni, hogy az új esztendőre bőséges termést kívánjanak a ház népének. A monda szerint, az adventi angyalok négy vasárnapon látogatnak el az emberek közé, hogy békét és szeretetet hozzanak. A Szent Miklós napján a gyerekeket megajándékozó alak a 19. században jelent meg hazánkban, és fontos jelképe a karácsonyt megelőző ünnepi időszaknak.

A legtöbb népszokás talán Luca napjához köthető, több vidéken ilyenkor jósolták meg a lányok, hogy ki lesz a jövendőbelijük. Ekkor kezdték el készíteni a Luca széket is, melyre, ha a karácsonyi misén ráállt a készítője, megmutatkozott, hogy ki a boszorkány.

Ma már elképzelhetetlen lenne az ünnep karácsonyfa nélkül, mely elődjének az életfát vagy termőágat tartják a magyar hagyományokban.
A nyugat-balatoni adventi eseménysorozat, november 24-én Vonyarcvashegyen a Katalin-napi disznóvágással és disznótoros vacsorával kezdődik. A hagyományoknak megfelelően házi pálinkával indul a nap, majd tetszés szerint részt lehet venni a feldolgozáson is.

Déltől megkóstolhatjuk a „disznóságokat", valamint a helyi pincék újborait is.

Keszthelyen, november 25-én a világhírű orgonavirtuóz, Varnus Xavér hangversenyére várják az érdeklődő közönséget.

December 1-én Keszthelyen, a 100 Hungarikum Bormustrán ismert és kevésbé ismert magyar borokat mutatnak be. A rendezvény különlegessége, hogy 60 különböző szőlőfajtából 100 fajta bor kóstolási lehetősége várja a Balaton Színházba látogatókat. Az érdeklődők előadásokat is hallhatnak neves szakemberektől és borászoktól, valamint régi, elfeledett fajtákkal is találkozhatnak. Ugyanekkor nyitja meg kapuit a Hévízi Adventi Vásár is.

December 7-9. között Balatongyörökön folytatódik az Adventi forgatag, ahol hazai mellett német és osztrák specialitásokkal igazi karácsonyi hangulat várja a látogatókat.

Keszthelyen, az Adventi hétvégéken játszóház és kézműves foglalkozások, a sétáló utcában pedig betlehem és karácsonyi vásár segíti az ünnepi hangulat fokozását. A Balaton Színházban kiállítások, és december 9–én Szent Miklós napi gyermekkoncerttel várnak minden érdeklődőt a szervezők.

A Zalakarosi Adventi Hétvégék rendezvénysorozat december 1-től élő betlehemmel, kézműves foglalkozásokkal, koncertekkel valamint a Zalakarosi Fürdőben aquafittness és aquarelax órákkal, valamint éjszakai élményfürdős bulival igyekszik a városba csábítani a vendégeket.
Gyenesdiáson, a Karácsonyi Vásár december 15-16-án sült gesztenyével, forralt borral és természetesen ünnepi hangulattal idézi az ünnep hangulatát.

Hévízen, a kulturális programok kedvelőit december 19-én a Diótörő és Egérkirály musicalrészleteivel, 23-án Hertelendy Attila és Foki Veronika estjével, valamint 26-án Csepregi Éva karácsonyi koncertjével várják a nagyérdeműt.

A nyugat-balatoni adventi rendezvénysorozatot a Fő tér avató fergeteges Szilveszteri mulatság zárja december 31-én Keszthelyen.

Nyugat-balatoni adventi nagyrendezvények

- november 24. Katalin napi disznótoros Vonyarcvashegyen
- december 1. Hungaricum Bormustra Keszthelyen
- december 1-21. Hévízi adventi vásár
- december 7-9. Adventi forgatag Balatongyörökön
- december 14-15. Adventi Gesztenyesütés Gyenesdiáson
- december 31. Fő tér avató városi Szilveszteri mulatság Keszthelyen

Kulturális programok

- november 25. Varnus Xaver orgonavirtuóz hangversenye - Bach újra felfedezve címmel - Keszthelyen az Evangélikus templomban
- december 1. Josip Vrhorski férfi énekkar fellépése Zalakaroson
- december 2. Záborszky Péter ifjú orgonista-tehetség koncertje Keszthelyen
- december 5. Koncz Zsuzsa életműkoncert Hévízen
- december 8. Nagykanizsai Fúvósegyüttes Mikulás napi fellépése Zalakaroson
- december 9. Szent Miklós napi gyerekkoncert Keszthelyen
- december 10. Gyerekszínházi előadás: Bőröndmese címmel mese musical Keszthelyen
- december 11. Legyen ünnep... címmel Kocsis Tibor adventi koncertje Janicsák Veca vendégszereplésével Keszthelyen
- december 14. Szerelmesezős - Szirtes Edina adventi koncertje Hévízen
- december 15. Nagyrécsei Ritmuskórus hangversenye Zalakaroson
- december 16. Alma együttes gyerekkoncertje Keszthelyen
- december 19. Diótörő és Egérkirály - musicalrészletek Hévízen
- december 23. Hertelendy Attila és Foki Veronika gálakoncert estje Keszthelyen
- december 26. Csepregi Éva karácsonyi koncertje Hévízen

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bővíthet Magyarországon a Lenovo

A jövőben új termékeket is gyárthatnak a Flextronics sárvári egységében a Lenovo számára - írta… Tovább olvasom