Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

A nő kezét rángatta - pénz nélkül távozott

A szombathelyi rendőrség keresi azt a férfit, aki március 22-én, egy helybélit megállította, majd a karjánál fogva rángatni kezdte. A pénzt és az ékszereket akarta megszerezni.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Felderítő Osztálya eljárást folytat rablás bűntette miatt ismeretlen tettes ellen, aki március 22-én, délelőtt fél kilenc körül óra körüli a szombathelyi Jáki úti köztemetőben megállította.

Majd előzetes szóváltás nélkül karjánál fogva rángatni kezdte a sértettet, utána a nála lévő pénz és arany ékszer átadására szólította fel.

A szombathelyi nő a bántalmazás során az ismeretlen elkövetőt
védekezésképpen a nála lévő esernyővel fejbe ütötte, amelynek következtében támadója elengedte a kezét és a helyszínről elmenekült.

A sértett - az elsődleges orvosi vélemények alapján - könnyű sérüléseket szenvedett és eltulajdonítás sem történt - közölte a Vas megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A beszerzett adatok alapján az elkövető körülbelül 165-170 cm magas, 35-40 év körüli átlagos, sportos testalkatú férfi volt. A haja szőkésbarna színű, 4-5 cm hosszú, amely jobbra volt fésülve. Az arca hosszúkás. Bajuszt, szakállt nem viselt. Az orra hosszúkás formájú. Az elkövető fogazata épnek tűnt, kezének szorítása erős volt.

Fotó: Vas megyei RFK
Fotó: Vas megyei RFK
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

El akarta égeti a szavazólapjait

Reggel nyolc óra előtt a celldömölki 2-es szavazókörben egy választópolgár a szavazólapjait a… Tovább olvasom