Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 02. 22. szerda - Gerzson

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Dunántúl > A fia élettársa ölte meg a 67 éves apósát Sopronban

A fia élettársa ölte meg a 67 éves apósát Sopronban

A gyanú szerint a 67 éves soproni férfit a fia élettársa ölte meg szombaton. A nőt letartóztatták.

nyugatmagyar.hu - mti - 2012.01.27. 17:09
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Információink szerint a 67 éves férfi fiának élettársa először tagadta, hogy köze lenne a gyilkossághoz.

Ők hárman egy meglehetősen kicsi lakásban életek két éve. Úgy tudjuk, a rendszeres jövedelmet az idős férfi nyugdíja jelentette, ugyanakkor mindhárman gyakran fogyasztottak alkoholt és többször volt köztük szóváltás.

Október végén a 42 éves nő megverte apósát, akkor ellene súlyos testi sértés miatt indult rendőrségi eljárás. 

A nő pénteken délben átment a szomszédjához, ahol alkoholt fogyasztottak. Délután három óra tájban hazament. Ekkor a férfi be akart gyújtani, s szidta a nőt. Ő erre dühbe gurult, egy konyhai késsel mellkason szúrta. A nő a kést lemosta, visszatette a helyére. Majd ismét átment a szomszédba, hogy mentőt hívjon. A szakemberek kiérkezéséig pedig próbálta ellátni a sérültet.

A rendőrök végül kiderítették, hogy a nő ölte meg a férfit. A tettes ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, s egyúttal őrizetbe is vették.

Pénteken történt:

Idős, 67 éves férfit szúrtak mellkason a Hajnal tér egyik elhanyagolt állapotban lévő házában.

Állítólag családi viszály áll az emberölés hátterében. A férfi és fia, valamint annak élettársa gyakran veszekedtek, információink szerint korábban több rendőrségi ügy is volt már belőle.

A rendőrségi helyszínelés késő estig tartott. A tettes kiderítésére bekapcsolódtak  a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói is.

Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint az áldozat fiának élettársa kérte meg a szomszédokat, hogy hívjanak mentőt az idős emberhez. A kiérkező mentők észlelték, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett, ekkor értesítették a rendőrséget.

Az ügyben ismeretlen tettes ellen indult eljárás.

Fotó: Magasi
Fotó: Magasi
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez

Kedves látogatónk! A tisztább tartalom érdekében bevezettük a kommentek előzetes moderálását. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg. Cserében trollmentes kommenteket ígérünk!

Olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.210 IP címről szól hozzá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 4. CsabaKiraly 2012.01.28. 10:28

Az ezredes alatt az al-ezredes van. Szo szerint. Egy szovivo katonai/rendori pozicio? Civilek valok oda nem egyenruhasok.

Moderálásra küldöm 3. CsabaKiraly 2012.01.28. 10:02

A rendorseg szo-vivoje egy alezredes no, erdekel hogyan jutott a rangra. :) Ossze "dolgozta" :))

Moderálásra küldöm 2. CsabaKiraly 2012.01.28. 10:00

Meg leteznek ilyen nyomorult szegyelni valo telepulesek? Inkabb egy Cso-lakas.

Moderálásra küldöm 1. CsabaKiraly 2012.01.28. 09:58

Sopron elit-negyede :)



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...