Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 1°C Még több cikk.

A 270. házat is ledózerolták Devecserben

Befejeződött az iszapömlésben lakhatatlanná vált és bontásra ítélt házak lebontása Devecserben, az utolsó, 270. ingatlant kedden dózerolták le - mondta az Újjáépítési Katasztrófavédelmi Törzs parancsnoka kedden az MTI-nek.
Muhoray Árpád vezérőrnagy közlése szerint az ajkai timföldgyár területén kijelölt lerakóhelyek, gátak, vízelvezetők karbantartását továbbra is a katasztrófavédelem felügyeletével végzik, az utolsó ház bontási törmelékét szerdán szállítják el. A sérült településrészek helyreállításánál és a bontásoknál a jogi helyzet tisztázását a katasztrófavédelemnek kellett koordinálnia, miközben az egyedi gondokat is orvosolták - tette hozzá a vezérőrnagy. Elmondta, hogy az ingatlanokkal kapcsolatos kárenyhítések - új lakóparkok építése, használt ingatlan vásárlása vagy készpénzes kártalanítás - mellett az ingóságokra vonatkozó kártalanítás is véget ért. A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét van rabbija a szombathelyi zsidóságnak

A hétvégén beiktatták Szombathely új vallási vezetőjét - a városnak 1952 óta nem volt rabbija. Tovább olvasom