Kisalföld logö

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 29°C Még több cikk.

86-os főút építés: újabb szakaszt adtak át a forgalomnak

Körmend és Egyházasrádóc közötti szakaszon a napokban már a megépített új útpályára terelték a forgalmat.
Megfelelő ütemben halad a 86-os főút korszerűsítése Vas megye déli részén is, az építés alatt álló Körmend és Egyházasrádóc közötti szakaszon a napokban már a megépített új útpályára terelték rá a forgalmat, mellette pedig megkezdődött az eddigi útpálya megerősítése, átépítése - közölte pénteken Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke.

A 4,4 kilométer hosszúságú szakaszon, amelyet a tervek szerint december végéig adnak át a forgalomnak, 11,5 tonnás burkolat-megerősítést végeznek, ebből három kilométeren át 2x2 sávosra szélesítik az utat, lehetővé téve azon a biztonságos előzést - mondta a politikus, aki egyben a megye útügyi miniszteri biztosa.

Hozzáfűzte: a 86-os főút Körmend és Szombathely közötti szakaszának korszerűsítése folytatódik, még az idén elkezdődhet a Nádasd-Katafa-Hegyhát 9,4 kilométer hosszúságú elkerülő út kivitelezése, amelynél a közbeszerzési eljárás már befejeződött, az út jogerős építési engedéllyel rendelkezik, régészeti feltárása pedig az építéssel egy időben, várhatóan 2014 tavaszán megtörténik.

Kovács Ferenc szólt arról is, hogy előkészítés alatt áll a 86-os főút Szombathely és Egyházasrádóc közötti 20,4 kilométeres szakaszának építése is, amely elképzeléseik szerint részben új nyomvonalon halad majd, részben pedig a jelenlegi útpálya 11,5 tonnás burkolat-megerősítése mellett, 2x2 sávosra szélesítik.

Az útügyi miniszteri biztos tájékoztatása szerint a 86-os főút Körmend és a megyehatár közötti 9,2 kilométeres szakaszának korszerűsítése még ebben az évben megkezdődhet, az építés pedig várhatóan 2014 végéig fejeződhet be.

A 86-os főút Zalalövőt elkerülő szakaszának korszerűsítése is várhatóan 2014-ben kezdődik meg, és a tervek szerint 2016 második félévében fejeződik be.

A sajtótájékoztatón az útügyi biztos bejelentette: a kormány döntése alapján még az idén országosan 33 milliárd forintot fordíthatnak az alsóbbrendű utak felújítására, amelyből Vas megyében 45 kilométernyi közút újulhat meg 1,7 milliárd forintos költséggel.

A megyei önkormányzat felmérése szerint Vas megyében 22 olyan alsóbbrendű útszakasz van - nem számítva az önkormányzati kezelésben lévő utakat -, amely azonnali felújításra szorulna. A program keretében most nyolc útszakasz felújítása történhet

Olvasóink írták

  • 1. urbaniastapista 2013. szeptember 13. 21:35
    „Jó is a vas megyei autósoknak. Már eddig is sokkal jobbak voltak az útjaik.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerékpárkölcsönző-hálózat indult Veszprém megyében

A projekt keretében 330 női, férfi és gyermekkerékpárt, valamint az azokhoz szükséges kötelező felszereléseket és kiegészítőket szereztek be. Tovább olvasom