Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

5 fontos dolog, amitől okosabbak lettünk a Parlament alakuló ülése után

Tudja meg, hogy a szamárfül, nem is szamárfül, és miként kapott a hitetlen képviselő is áldást.

• Szél Bernadett parlamenti helye a régi - írta Facebook oldalán a politikus. Vagyis az LMP képviselője ugyan ott ül, ahol februárban Szakács Imre vizet locsolt a műszerébe. Bízunk benne, szárazabb évek elé néz Szél Bernadett.

•  A Fidesz parlamenti családi fotóján az egyik képviselő szamárfület mutatott társának. De mint olvasónk leveléből kiderült, a szamárfül, nem szamárfül, hanem egy V betű.

"Az egyébként nem szamárfül, csak egyszerűen a győzelem jele! V mint Victory! - világosította fel portálunkat olvasónk.

A nemszamárfül
A nemszamárfül


Orbán Viktor nem tapsolta meg Rogán Antalt, amikor bejelentették, mint frakcióvezetőt. A miniszterelnök elismerése jeléül az asztalát ütötte tenyerével.

Turi-Kovács Béla a hitetleneknek is áldást osztott.

"Mi más kívánhatnék, mint áldást, akiknek a hit megadatott, akiknek még nem, azoknak jó szerencsét és áldást" - mondta a korelnök kedden.

• Gyurcsány Ferenc és a DK-s politikusok külön szöveggel egészítették ki a parlamenti esküjüket. A szöveget szóban is elmondták az ülésteremben és írásban is csatolták az esküokmányhoz.

"Fogadom, hogy mindent megteszek a Köztársaság újbóli megalapításáért. Minden erőmmel azon leszek, hogy népszavazással új Alkotmánya legyen a Magyar Köztársaságnak."

Később az Együtt-PM is jó ötletnek találta Gyurcsány hack-jét, és szintén kiegészítő esküt tett.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balatoni randevú a Balaton fagyija

A győztes édesség pezsgős marcipán szamócával, egy balatonmáriafürdői fagylaltozóból került ki. Tovább olvasom