Kisalföld logö

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 3°C | 7°C Még több cikk.

5 éves lett a Berzsenyi Rádió!

Szombathely egyetlen kisközösségi rádiója a napokban töltötte be fennállásának 5. évfordulóját. A Savaria Egyetemi Központban működő stúdióban "a hallgatók hallhatók".

A Berzsenyi Rádió 2005. április 5.-én kezdte meg tényleges sugárzását. Ebben a rádióban a Savaria Egyetemi Központ hallgatói dolgoznak, főként a kommunikáció szakosok kerülnek kapcsolatba műsorszerkesztéssel és műsorvezetéssel, de más szakok hallgatói is gyakran megfordulnak a stúdióban. Szombathelyen a FM 98,8 MHz-en fogható a Berzsenyi Rádió, online hallgatható az adás a honlapukon (amit ide kattintva tekinthet meg), valamint az archív műsorok innen szintén letölthetők. A honlapot Báthori Mátyás Gábor, végzős kommunikáció és médiatudomány szakos hallgató készítette.

Minden kedden, szerdán és csütörtökön pontban 16-kor indul az adás
Minden kedden, szerdán és csütörtökön pontban 16-kor indul az adás


A műsorszerkezet sávos, ami azt jelenti, hogy a keddi, szerdai és csütörtöki adásnapokon az első órában információkkal, hírekkel, hivatalos ügyekről szóló beszámolókkal, a hallgatói önkormányzattal kapcsolatos információkkal foglalkoznak, a második óra a kultúra és a szabadidős tevékenységek terepe, a harmadik óra a zenei műsorok és a szórakozás helye. Az interaktivitást az adásidőben betelefonálási valamint SMS és e-mail fogadási lehetőségekkel biztosítják. Legújabb fejlesztés a rádió honlapján elérhető chatbox, amely segítségével a hallgatók műsor közben interneten keresztül léphetnek kapcsolatba a műsorvezetőkkel.

Április 12.-én délelőtt a végzős kommunikáció szakos hallgatók szervezésével létrejött születésnapi sajtótájékoztatón Murai András tanszéki koordinátor elmondta, hogy a rádió a legfontosabb gyakorló helye képzésüknek. Nem győzik elégszer hangsúlyozni, hogy milyen fontos szerepe van az elméleti képzés mellett a gyakorlati felkészítésnek is, ezért van különösen nagy jelentősége ennek a rádiónak az egyetem életében.

Prof. Dr. Gadányi Károly elnök rektor-helyettes kifejezte örömét és azt, milyen büszkeséggel tölti el az a tudat, hogy ˝Az egyetem hangja˝ már 5 éve jelen van a szombathelyi médiában, a mai válságos gazdasági helyzetben, ahol más rádiók és sajtótermékek rövid idő után elbuknak. Prof. Dr. Gadányi Károly a szűkös költségvetéséből 500 000 Ft-ot ajándékozott a születésnapra, amit arra fordíthatnak, amire a legnagyobb szükség van.

Prof. Dr. Gadányi Károly az indulásától kezdve támogatja a rádiót és bízik az ott dolgozó szakemberekben
Prof. Dr. Gadányi Károly az indulásától kezdve támogatja a rádiót és bízik az ott dolgozó szakemberekben


Murai András elmondta azt is, hogy a kommunikáció és médiatudományi szak rendelkezik a legnagyobb hallgatói létszámmal a Savaria Egyetemi Központban, sőt az egész Nyugat-magyarországi Egyetemen belül. A kommunikáció és médiatudományi tanszék honlapját ide kattintva tekinthetik meg (ez az online felület szintén a végzős hallgatók ötleteiből valósult meg). Jelenleg 230-250 főre tehető a hallgatók száma Szombathelyen, kommunikáció szakon. A több mint 200 hallgató közül mindenki legalább 1 félévet kötelezően eltölt a rádióban, de vannak, akik ennél jóval többet, és vannak olyanok is, akik önkéntesként vesznek részt a műsorok szerkesztésében.

A hallgatóknak lehetőségük van a rádiózást ˝élesben˝ megtanulni
A hallgatóknak lehetőségük van a rádiózást ˝élesben˝ megtanulni


Ebben a félévben több mint 70 hallgató dolgozik a Berzsenyi Rádióban, két szerkesztő oktató (Velics Gabriella és Tasnádi Róbert) és egy technikus (Moór Ferenc) mellett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújulhat az Ady téri kollégium Szombathelyen

Egy uniós pályázat keretében újítanák fel Szombathelyen az egyetemi kollégiumot. Döntés a nyár végén… Tovább olvasom