Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

11 milliós kártérítést kaptak a tűzijáték sérültjei

A cég által kilőtt tűzijáték lövedéke robbant fel 2003-ban Tatán a nézők között, és három embernek maradandó egészségkárosodást okozott.
Jogerősen 11 millió forint kártérítés megfizetésére ítélt a Győri Ítélőtábla egy pirotechnikai vállalkozást, mert a másodfokú döntés szerint a cég által kilőtt tűzijáték lövedéke robbant fel 2003-ban Tatán a nézők között, és három embernek maradandó látás-, illetve esztétikai károsodást okozott - közölte az ítélőtábla sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Ferenczy Tamás hozzátette: az Öreg-tónál tartott tűzijáték közben, a vár közelében történt robbanás következtében egy kamaszkorú gyerek a bal szemére megvakult, az ítélőtábla az ő számára 8 millió forint kártérítést ítélt meg. Egy fiatalkorú égési sérülései látható nyomokkal gyógyultak, egy felnőtt férfi pedig részleges látássérülést szenvedett, ők 1 millió, illetve 2 millió forint kártérítést kapnak.

Az ítélőtábla kimondta, hogy a baleset miatt a tűzijátékot megrendelő egyesületet nem terheli felelősség. Az eseményt két vállalkozó bonyolította le, egyikük a tó közepéről lőtte fel a petárdákat, a másik a tatai vár mellől indította a lövedékeket. A kártérítést a vár mellé települt cég köteles megfizetni - mondta a szóvivő, aki a polgári peres eljárás miatt nem árulhatta el a vállalkozás nevét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Haladás FC: A Sopron Bank lesz a fő támogató?

A haladasfc.hu információ szerint a Sopron Bank tízmilliót jelentősen meghaladó összegben támogatná… Tovább olvasom