A túlsúlyos vagy az inaktív életmódból származó rizikófaktorral rendelkező hallgatóknak állapotuknak megfelelő rendszeres testmozgást írnak elő.
Elkészült a 156 méter hosszú Csaba utcai felüljáró pályalemeze Szombathelyen, a vasútvonal fölött áthaladó építményt az év végén adják át a tervek szerint.
Péntektől vasárnapig összesen 2.500 négyzetméteren 55 kiállítóval rendezi meg a pápai önkormányzat és a Veszprém Megyei Agrárkamara az agrárexpót a Városi Sportcsarnokban.
Állatbemutatót épített a Bakonyerdő Zrt. Gyenesdiás és Keszthely határában, amely az elkerülő út mellett május 26-tól nyitja meg kapuit.
Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Kortárs Művészeti Fesztivált Székesfehérváron szerdától; az eseményhez idén térben és időben kapcsolódik a XII. Alba Regia Gyermekkórus Fesztivál.
Ketten súlyosan megsérültek, amikor egy személyautó egy kamion előzése közben előbb a járműszerelvénynek, majd a szemből érkező kisteherautónak ütközött.
Robbanóanyaggal "kirúgták" a szombathelyi Latex gyárépületének lábát és megroppantották az emeleteket is, a gyárépület kijelölt része másodpercek alatt összeomlott.
Szerdától egészen különleges verseny helyszíne lesz Balatonfüred, ahol nemzetközi hatnapos ultramaratonfutó versenyt rendeznek, melyet megelőzően, kedden Sport és Egészségnapot tart a szervező Unix Sportegyesület.
Június első hétvégéjén ünnepélyes keretek között kerül megnyitásra az eplényi Bringarénát.
Száz éve, 1912. május 5-én nyitották meg a nagyközönség előtt a Balaton-felvidék vonulatai közé ékelődő Tapolcai-medence egyik legértékesebb és legérdekesebb látnivalóját, a Tapolca városa alatt húzódó tavasbarlangot.
Lezárta a csaknem fél éve átadott badacsonyi kilátót a kivitelező, mivel azóta sem kapta meg az elvégzett munka ellenértékét.
A szokásosnál hetekkel előbb beköszöntő meleg időjárásban a hosszú hétvégén szinte valamennyi balatoni strand megnyitotta kapuit, ott is, ahol még zajlanak a felújítási munkák, de belépőt egyelőre sehol nem szedtek.
Rekordszámú, több mint ezerötszáz résztvevő vágott neki a "magyar tenger - megkerülésének a McDonald's BringaMánia Balatonkör balatoni idénynyitó kerékpáros túrán szombaton.
A nagy hagyományú társaság közfelkiáltással választotta kancellárjává a győri Horváth Ferencet, az Alcufer Kft. tulajdonosát.
Megkezdődött a Jáki templom külső homlokzatának felújítása, a XIII. századi templomot felállványozták, az építők és restaurátorok már dolgoznak - mondta el az MTI-nek Rátkai László plébános.
Jelentős károkat szenvedtek el a gyümölcsösök Fejér megyében az április 9-10-i fagyok miatt.
Új termék gyártása kezdődhet meg a Hirtenberger Bt. autóipari cég európai uniós és magyar támogatások bevonásával létesült új pápai üzemcsarnokában, amelyet szombaton avattak fel.
Polgármestert és képviselő-testületet is választanak vasárnap a Vas megyei Répceszentgyörgyön.
Több mint kétmilliárd forintból fejlesztik a közép-dunántúli régió hét egészségügyi intézményének rehabilitációs ellátását konzorciumi együttműködés keretében - jelentette be a konzorciumot vezető Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatója a megállapodás aláírásakor szerdán Székesfehérváron.
A Hévízi-tó védelméről kötött megállapodást a város önkormányzata és a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség szerdán.
Nagy értékű lefoglalt terepjárót tartóztattak fel a NAV járőrei az M1-es autópálya egyik pihenőjében.
Horgásztó lehet a Balatonföldvár szívében található halastóból, amiről szándéknyilatkozatot írt alá a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp) a Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesület kezdeményezését elfogadva - közölte Fekete Tamás, az egyesület alelnöke az MTI-vel kedden, hozzátéve, az együttműködés jegyében új fesztivált is rendeznek nyáron Balatoni Halásznap néven.
Újabb fejezetéhez érkezett a dél-balatoni Nagyberek vízkormányzásának szabályozása, miután a napokban életbelépett vízjogi engedély-módosítás szerint, a korábbi évtizedek gyakorlatánál 2 méterrel magasabb vízszint elérésekor engedhetik csak le a térség vízét a Balatonba - tájékoztatta Völler Zoltán, a Balaton-Nagyberek Vízitársulat ügyvezetője az MTI-t kedden.
