Digitália

2023.12.12. 06:00

Miért lesz 2024 az űrhajózás elképesztő éve?

Tele lesz felfedezéssel, innovációval, meglepetéssel – és nem lesz hiány kockázatokban sem.

MW

Forrás: NASA

Marsi holdküldetés, rengeteg magán holdraszálló, újrafelhasználható rakéták tesztjei. Részletek a 2024-es naptárból.

A Hold a célkeresztben

A 2024. január 12-én induló Intuitive Machines 1 (IM-1) küldetés célja, hogy a Nova-C leszállóegységet a a Hold déli pólusához közeli Malapert kráterhez juttassa. A Nova-C kereskedelmi építésű holdraszálló, a kereskedelmi rakományon kívül a NASA hasznos rakományát is szállítja. A szállítmányban lesz az EagleCAM (amely a süllyedés során leválik a leszállóegységről, és rögzíti majd a pillanatot, amikor a Nova-C eléri a felszínt). A leszállóegység várhatóan egy holdnapig fog működni, ami nagyjából 14 földi napnak felel meg.

Az amerikai vállalat a Gizmodo szerint jövőre három Hold-küldetést indít, és mindegyiket egy SpaceX Falcon 9 rakétával küldik az űrbe. Az Intuitive Machines IM-1-je mellett ott van az IM-2 is, amely 2024 elején száll fel; e második küldetésben a Nova-C leszállóegységet a Shackleton-kráter közelében helyezik el a Hold déli sarkvidékén. Az egység többek között szállít egy tömegspektrométert, egy 4G internetes kísérletet a Nokia számára, és egy holdjárót, amelyben 1,5 millió dollár értékben, 62 bitcoint „visznek” a Hold déli sarkára. Egy harmadik IM-3 névre keresztelt Intuitív Machines küldetés is várható.

Magánküldetés a most december 24-én induló ULA Vulcan Centaur, amely 32 nappal később a Sinus Viscositatisnél kísérel meg holdra szállni.

JAXA SLIM Moon

Ha ez nem lenne elég januárra: várható egy harmadik holdra szállási kísérlet az év első hónapjában. A japán űrügynökség, a JAXA azt tervezi, hogy történelmet ír egy japán űrhajó, a SLIM (Smart Lander for Investigating Moon) legelső holdraszállásával, amelyet január 19-re terveznek. Ha ez sikerül, Japán lesz az ötödik ország, amely sikeresen landol szondával a Holdon.

Astrobotic's Griff Mission 1

A januári mellett az Astrobotic 2024-ben egy második holdutat is tervez, amely Griffin Mission 1 néven ismert. A SpaceX Falcon Heavy rakéta fedélzetén novemberben induló, a NASA CLPS-sel együtt végrehajtott küldetés során a NASA Viper roverje a Hold déli sarkvidékén landol. A golfkocsi méretű jármű száz napon keresztül térképezi a Nobile kráter régióját.

A küldetés célja megérteni a Hold vízeloszlását és az erőforrások potenciális felhasználását a jövőbeli kutatásokhoz. A napelemekkel felszerelt Viper várhatóan 16–24 kilométert tesz meg.

Kína Csang-o-6 küldetése

A kínai Csang-o küldetés 2024 májusában történelmet kíván írni azzal, hogy begyűjti az első holdmintákat a Hold túlsó oldaláról. A hatalmas Aitken medencében található Apollo-krátert megcélzó misszió közvetítő műholdat alkalmaz a kommunikációhoz. Nemzetközi rakományokat is befogad, köztük a francia DORN műszert a radon kibocsátásának tanulmányozására, a svéd NILS-t a negatív holdfelszíni ionok kimutatására, valamint a pakisztáni ICECUBE-Q cubesatot. Ez az ambiciózus küldetés, amely egy Hosszú menetelés 5 rakéta fedélzetén indul, a Csang-o-5 sikerét követően Kína első Holdról visszatérő küldetése lesz.

A NASA Artemis 2 küldetése

Nem csak robotok tartanak a Hold felé. Az Artemis 2 küldetés novemberben várható. Ezen a második küldetésen négy űrhajós lesz a fedélzeten: Reid Wiseman, Victor Glover és Christina Koch, valamint a Kanadai Űrügynökség űrhajósa, Jeremy Hansen.

Forrás: NASA

Az Apolló-korszak óta ez lesz az első alkalom, hogy emberek a Hold közelébe utaznak, és ezzel előkészítik az Artemis 3-at – a legénységgel felszínre szállást.

ispace Hakuto-R Mission 2

A 2024 végére tervezett Hakuto-R Mission 2 az ispace második holdraszállási kísérlete. Az első küldetés sikertelen maradt: 2023 áprilisában az egységük landoláskor a Hold felszínére zuhant. A küldetés legfontosabb célja egy mikro-rover bevetése, amelyet úgy terveztek, hogy elviselje a Hold zord körülményeit. A nagyfelbontású kamerával felszerelt rover megpróbálja összegyűjteni a holdport, amelyet majd a NASA az Artemis program részeként megvásárol a cégtől.

A Sierra Space Dream Chaser űrrepülőgépe

A Colorado-i székhelyű Sierra Space által kifejlesztett Dream Chaser, Space Shuttle-szerű űrrepülőgép 2024 áprilisában repülhet. A szárnyas Dream Chaser rakétával startol, de hagyományos repülőtéren landol.

Boeing CST-Starliner

Az eredeti tervekhez képest több éves csúszással indul egy Boeing CST-Starliner kapszula – emberi személyzettel a fedélzetén. A NASA Boeing Crew Flight Test (CFT) keretében Butch Wilmore és Suni Williams űrhajósokkal együtt az ISS-re küldik. Ennek a repülésnek az a célja, hogy bemutassa a Starliner képességeit a jövőbeli orbitális küldetésekhez. A misszió egy ULA Atlas V rakétát alkalmaz majd a floridai Cape Canaveral Űrállomásról való felszálláshoz, és az űreszköz várhatóan nyolc napig az ISS-en marad.

Az Ariane 6 első indítása

Európa következő generációs rakétája, az Ariane 6 a tervek szerint június 15. és július 31. között indul. A legutóbbi kilövési próba jól sikerült, de első útja előtt további tesztek várnak rá.

A Blue Origin New Glenn rakétája

Az Amazon milliárdos, Jeff Bezos által alapított Blue Origin még nem küldött rakétát Föld körüli pályára (New Shepard nevű űrturisztikai rakétája szuborbitális), de ez 2024 augusztusban megváltozhat. A New Glenn rakéta nagy teherbírású, vele nagyobb rakományokat lehet pályára küldeni. Így a Blue Origin bekerülhet a versenytársak űrkilövő piacára, hogy megküzdjön az olyan nagy nevekkel, mint a SpaceX.

Az indiai Gaganyaan

2024-ben India Gaganyaan-missziója úttörő szerepet kapott. Az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) által irányított, várhatóan legalább két misszió közül az első 9,3 mérföldes (15 km-es) magasságba történő próbarepülés lesz; a második tesztrepülés, a Vyommitra, női külsőt kapott humanoid robot bevetésével zajlik. Ezeknek a teszteknek kell kikövezniük az utat India első emberi személyzetes űrrepülésének, amelyre 2024 végén, vagy 2025-ben kerülhet sor.

Axiom Space Mission 3 (Ax-3)

A legkorábban 2024 januárjában induló Axiom Mission 3 (Ax-3) újabb fontos lépést jelent a magán űrrepülésben. Az Axiom Space által üzemeltetett SpaceX Falcon 9 rakétát és Crew Dragon űrhajót használó misszió az első összeurópai legénységgel a NASA floridai Kennedy Űrközpontjából indul az ISS-re. A legénység, köztük Michael López-Alegría parancsnok és Walter Villadei pilóta 14 napos küldetésre készül, melynek középpontjában úttörő mikrogravitációs kutatások állnak.

SpaceX Starlink műholdak és Starship rakéta

Az említett, a SpaceX-et érintő projekteken kívül az Elon Musk vezette vállalat egész évben folytatja  Starlink internetes műholdjainak alacsony Föld körüli pályára juttatását. A cég emellett folytatja Starship megarakétájának fejlesztését, és 2024-ben a kétlépcsős hordozórakéta több próbaküldetésére is számíthatunk. Ha minden sikerül, a Starship második fokozata a következő hónapokban akár Föld körüli pályára állhat, és megkísérelheti a visszatérést.

Amazon Project Kuiper műholdak

Jövőre indul az Amazon Project Kuiper nevet kapott, a SpaceX Starlink-hez hasonló műholdas internetes kezdeményezése. A vállalat nagyszabású tervei szerint 2024 második felében már elegendő műholdjuk áll pályára ahhoz, hogy megkezdjék a kereskedelmi kiszolgálás bevezetését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!