Digitália

2023.04.18. 06:00

A Tesla autók kamerái intim képeket osztanak meg – ezeken mulattak az alkalmazottak

Bár a cég arról biztosítja vevőit, hogy magánéletük „rendkívül fontos számunkra és mindig is az lesz”, s a vezetést segítő, járművekbe beépített kamerákat „úgy tervezték, hogy megvédjék az Ön személyes adatait”. Hát, nem egészen.

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Kiderült, hogy 2019 és 2022 között Tesla-alkalmazottak a céges belső üzenetküldő rendszeren privátban rendszeresen megosztottak az autók kamerái által rögzített, olykor „rendkívül személyes” képeket, videókat az ügyfelekről – derül ki a Reuters kilenc korábbi Tesla-alkalmazottal készített interjújából. A felvételeket azért tették közzé, hogy jókat mulassanak rajtuk.

Több felvétel igen kínos helyzetekben mutatta az autók tulajdonosait. Egyikük például teljesen meztelenül látható „élő adásban”.

Népszerűek voltak a felvett balesetek és közúti dühöngések. Egy 2021-es baleseti videón az látható, amint elütnek egy bicikliző gyereket: a gyerek az egyik irányba repült, a kerékpár a másikba. A videó „futótűzként” terjedt el egy Tesla irodából privát chateken keresztül – tanúsítja a volt alkalmazott.

Más felvételek hétköznapibbak voltak, kutyákat és vicces útjelző táblákat mutattak, amelyeket az alkalmazottak mémekké alakítottak úgy, hogy szórakoztató feliratokkal vagy kommentárokkal látták el ezeket, mielőtt privát csoportos csevegésben megosztották.

Ha találtál valami klassz dolgot, akkor közzétetted és a munkaszünetben a kollégák odajöttek és gratuláltak hozzá

– számolt be az egyik volt címkéző. „Sok embert elő is léptettek, aki vicceseket tett közzé.”

A Tesla „adatvédelmi közleménye” szerint a „kamerafelvételei névtelenek maradnak, és nem kapcsolódnak Önhöz vagy járművéhez”. Ehhez képest az alkalmazottak által használt számítógépes program megmutatja a felvételek helyét – ami pedig felfedheti, hol lakik a kocsi tulajdonosa.

Néhány évvel ezelőtt a Tesla még kikapcsolt állapotban is kapott videófelvételeket járműveiről, ha a tulajdonosok ehhez hozzájárultak. Azóta a cég felhagyott ezzel.

„Beláthattunk az emberek garázsaiba és magántulajdonaikba” – mondja egy volt alkalmazott.

Mellékszál, hogy három éve néhány ügyes alkalmazott talált és videót osztott meg egy garázsban parkoló egyedülálló járműről. A „Wet Nellie” becenévre hallgató fehér Lotus Esprit tengeralattjáró az 1977-es James Bond-filmben, a „The Spy Who Loved Me”-ben szerepelt.

A jármű tulajdonosa: Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója, aki körülbelül 968 000 dollárért vásárolta meg egy 2013-as aukción. Nem tudni, hogy Musk beleegyezését kérték-e a megosztáshoz...

A mesterséges intelligencia rendszerek egyik sérülékenysége

Az intim videók megosztásának története szemlélteti a mesterséges intelligencia rendszerek egyik kevésbé szerencsés tulajdonságát: gyakran emberek seregeire van szükségük ahhoz, hogy segítsék a gépeket az olyan automatizált feladatok elsajátításában, mint például a vezetés.

2016 óta a Tesla több száz embert foglalkoztat Afrikában, valamint az Egyesült Államokban, hogy képeket címkézzenek fel, segítsenek autóknak „megtanulni”, miként ismerjék fel a gyalogosokat, az utcatáblákat, a járműveket, a garázskapukat és az úton vagy az ügyfelek házában érzékelhető egyéb tárgyakat. Ennek érdekében az adatcímkézők több ezer autó kamerája által rögzített videóhoz vagy képhez kapnak hozzáférést, hogy megtekinthessék és azonosíthassák a tárgyakat.

A Tesla Y kamerái

A Tesla egyre inkább automatizálja a folyamatot, és tavaly leállította az adatcímkézési központot a kaliforniai San Mateóban. De továbbra is több száz adatcímkézőt alkalmaz a New York állambeli Buffalóban. Februárban a Tesla azt közölte, hogy az elmúlt hat hónaphoz képest 54%-kal, 675-re nőtt a személyzet létszáma.

Kezdetben kiszervezték az adatcímkézést a Samasource San Francisco-i székhelyű nonprofit szervezethez. Ennek a szervezetnek volt irodája Nairobiban, Kenyában, s képzési és foglalkoztatási lehetőségeket kínált hátrányos helyzetű nőknek és fiataloknak. 2016-ban a Samasource körülbelül 400 dolgozót foglalkoztatott a Teslának.

2019-ben azonban kiderült, hogy a Samasource adatcímkézői nagyon sok hibát vétenek. A 2021-es Tesla AI Day nevű eseményen Andrej Karpathy, a Tesla mesterséges intelligenciáját fejlesztő akkori igazgatója szerint nagyon gyenge minőségű munkát kaptak. Egy korábbi Tesla alkalmazott állítja, hogy a Samasource címkézői „tűzcsapokat jelöltek meg gyalogosként” (…) gyakran kifelejtettek tárgyakat, nagyon alacsony volt a képzettségük ehhez a munkához.”

A Tesla ezért úgy döntött, hogy házon belül tartja az adatcímkézést. „Idővel több mint ezer fős adatcímkéző szervezetté nőttünk, amely tele van professzionális címkézőkkel, akik nagyon szorosan együttműködnek a mérnökökkel” – közölte Karpathy 2021 augusztusában egy előadásában.

Két volt alkalmazott azt mondta a Reutersnek, hogy nem zavarta őket a vicces képek megosztása, mondván, hogy az ügyfelek beleegyezését adtak a felvételekhez, ezen kívül úgy látták, hogy

az emberek már régen feladtak minden észszerű elvárást a személyes adatok titokban tartásával kapcsolatban.

„Őszintén szólva ez a magánélet megsértése volt. És mindig azzal viccelődtem, hogy soha nem veszek Teslát, miután láttam, hogyan bántak ezekkel az emberekkel” – közölte egy korábbi alkalmazott.

Egy másik azt mondta: „Engem zavar, mert az emberek, akik megveszik az autót, nem hiszem, hogy tudják, hogy a magánéletüket nem tartják tiszteletben… Láthattuk őket nagyon intim helyzetekben, láthattuk a gyerekeiket.”

David Choffnes, a bostoni Northeastern University Kiberbiztonsági és Adatvédelmi Intézetének igazgatója „erkölcsileg elítélendőnek” nevezte, hogy a Tesla alkalmazottai érzékeny videókat és képeket osztanak meg.

"Minden normális ember megdöbbenne ezen" - mondta. Megjegyezte, hogy az érzékeny és személyes tartalmak terjesztése a Tesla saját adatvédelmi szabályzatának megsértéseként értelmezhető – ami potenciálisan az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottságának beavatkozását eredményezheti. Ez a szervezet érvényesíti a fogyasztók magánéletére vonatkozó szövetségi törvényeket Amerikában.

Az önvezető autók technológiájának fejlesztése érdekében a Tesla hatalmas mennyiségű adatbázist épít több millió járműből álló flottájáról. Az autótulajdonosoktól megköveteli, hogy adjanak engedélyt az adatgyűjtésre. „Az Ön adata az Öné” – áll a Tesla weboldalán.

Az elmúlt években a Tesla autós kamera-rendszere éles vitákat váltott ki. Kínában egyes kormányzati épületek környékén és lakónegyedekben betiltották a Teslát a kameráival kapcsolatos aggodalmak miatt.

Már nem csak a Tesla-tulajdonosok jogairól van szó, hanem a járókelőkről is, akik nem tudják, hogy a parkoló Tesla járművek esetleg rögzítik őket.

Cseréljük le a sofőröket!

A Tesla automatizált vezetési rendszere az Autopilot. A 2015-ben bevezetett rendszer olyan fejlett funkciókat nyújt, mint például az irányjelző megérintésével történő sávváltást és a párhuzamos parkolást. A rendszer működése érdekében a Tesla kezdetben szonárérzékelőket, radart és egy kamerát szerelt fel a szélvédő tetejére. A 2016-ban bemutatott változat már nyolc kamerát tartalmazott, hogy több adatot gyűjtsön és több funkciót kínáljon.

 

Musk célja a „teljes önvezető” mód, amely helyettesíti az emberi vezetőt. 2020 októbere óta ugyan megkövetelik a vezetőktől, hogy a kormányon tartsák a kezüket, de az jelenleg is már olyan funkciókat kínál, hogy például automatikusan lelassítsa az autót, ha stoptáblához vagy közlekedési lámpához közeledik.

Idén februárban a Tesla több mint 362 000 amerikai járművet hívott vissza, hogy frissítse önvezető szoftverét, mert az amerikai közúti közlekedésbiztonsági hivatal szerint az lehetővé teszi a sebességkorlátozások túllépését, és potenciálisan baleseteket okozhat a kereszteződésekben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!