Járvány

2020.11.13. 09:30

Ilyen karácsonyi költekezésre számíthatunk idén

Több mint 50 ezer forintot szánunk ünnepi ajándékokra. Bár a koronavírus komoly hatással volt az éven belüli kiadásokra, azért így is bőven találunk majd ajándékot a fa alatt.

Forrás: Shutterstock

Az Árukereső.hu és a GKI Digital immár hatodik éve készít közös karácsonyi kutatást, amely az ünnepi időszakra való felkészülésről, az ajándékvásárlási tervekről kérdezi meg az internetező felnőtt lakosságot.

A koronavírus miatt idén szűkül az ajándékozottak köre

A járvány egyik legnyilvánvalóbb hatásaként 2020-ban kevesebb embernek tervezünk ajándékot adni karácsony alkalmából. A tágabb rokonság, ismerősök, munkatársak esetében az ajándékozás elmaradását a földrajzi távolsággal és a járvány második hullámával indokolták, mivel

nem biztosak abban, hogy az ünnepek során személyesen is tudnak majd találkozni.

Emiatt míg tavaly átlagosan nyolc ember részére készültünk kisebb-nagyobb meglepetéssel, idén csupán a legszűkebb családra és a közeli barátokra, vagyis öt-hat főre korlátozódik ez a lista.

A kevesebb megajándékozott miatt jelentősen nőhet az egy főre vetített ajándékok értéke

Bár kevesebb szerettünknek készülünk ajándékkal, ez nem jár együtt azzal, hogy kevesebbet is költünk ajándékokra: idén átlagosan 52 300 forint az ajándékokra szánt keret, ami az előző évi adatokhoz képest 8 százalékos emelkedést jelent. Ezzel – figyelembe véve az ajándékozottak körének szűkülését –

az egy ajándékra szánható költés jelentősen megnőtt, elérve akár a 9500 forintot is.

Mindemellett azok, akik saját bevallásuk szerint idén kevesebbet költenek majd ajándékra, főleg a járványhelyzet miatti megfontoltabb, takarékosabb életvitel (38 százalék), vagy esetleg konkrét anyagi nehézségek (37 százalék) miatt kényszerülnek erre.

Többet szánunk egy ajándékra: de mit választunk és mi alapján?

A tavalyi évhez hasonlóan a ruházati cikk (51 százalék), a játék (40 százalék), a szépségápolás és kozmetikum (33 százalék) a három legnépszerűbb ajándéknak szánt termékkategória, amelyben gondolkodunk szeretteink megajándékozásakor. Utazást és különböző jegyeket 2019-hez képest jóval kevesebben terveznek vásárolni, ami nagy valószínűséggel a vírushelyzet miatt bizonytalanná, kiszámíthatatlanná vált programoknak és utazási lehetőségeknek tudható be. Megnőtt azonban azoknak a száma, akik valamilyen otthon is használható sportfelszerelést készülnek ajándékozni.

A konkrét termék kiválasztása során az ár-érték arányt (45 százalék) tartják a vásárlók a legfontosabb szempontnak.

A 18–24 éves korosztály esetében az átlagnál nagyobb hangsúly helyeződik a minőségre (32 százalék), kevesebb az árra (17 százalék), valamint náluk a legnagyobb azoknak az aránya (6 százalék), akik a termék márkáját és presztízsét is fontos szempontnak tartják.

A karácsonyi akciók előszobája idén is a fekete péntek novemberben

A bevásárlás időzítésére a legjellemzőbb továbbra is az, hogy az akciókat figyelve próbáljuk elcsípni a legjobb ajánlatokat. Ilyen szempontból a karácsonyi akciók előszobája idén is a fekete péntek (Black Friday) lesz, ami viszont hazánkban már egyre inkább elszakad a kezdeményezés eredeti jellegétől, és egy

péntek helyett immár az egész novembert átívelő, több csúcsponttal is rendelkező akciósorozat.

A novemberi fekete péntek akciók során tehát a legtöbben (65 százalék) már karácsonyra vásárolnak ajándékokat, de a vásárlók 54 százaléka ilyenkor még azért saját célra szánt termékekre is vadászik. A kereskedők is felmérték ezt a kettős hatást, ezért az elmúlt évek Black Friday akcióin sokszor még nem is a klasszikus ajándékba szánt termékfajtákon volt a hangsúly.

2020-ban változhat a Black Friday slágertermékeinek köre

Az elmúlt hat év Black Friday akciói során a slágertermékek jellemzően olyan műszaki, számítástechnikai cikkek és háztartási gépek voltak, amelyeket az emberek főként saját, illetve családi használatra vásároltak.

Idén ez a trend némileg megváltozhat, mivel a laptopok, az okostévék és egyéb számítástechnikai kiegészítők iránti kereslet a vírus hatására már a tavasz folyamán tetőzött. Sokan a koronavírus első hulláma során kényszerből előre hozták az eredetileg csak az év későbbi – vagy akár a mostani – időszakra tervezett vásárlásaikat, emellett sok extra beszerzés is jellemezte tavasszal ezeket a kategóriákat.

Ettől függetlenül a slágernek számító termékkörök és a kiemelten hirdetett termékek körében idén is jelentős szerepet kapnak majd a „klasszikusok”, de bizonyosan nagyobb hangsúlyt kapnak majd az alsó középkategóriás mobiltelefonok, játékok, valamint a kis és közepes háztartási gépek.

A tervezett vásárlások összértékét az euróárfolyam emelkedése miatti árnövekedés minden bizonnyal felfelé tolja majd, azonban azzal is számolni kell, hogy a népszerű termékek körében hangsúlyosabbak lesznek az alacsonyabb árfekvésű cikkek, így bár a kosárértékek összességében csökkenhetnek 2019-hez képest, a tranzakciószám semmiképpen sem lesz kevesebb, tehát a csomaglogisztikának nem lesz egyszerű feladata idén sem.

Az interneten mindent megtalálni: ötleteket és termékinformációkat is innen szerzünk

Valószínűleg mindannyian találkoztunk már az ajándékválasztás, ötletgyűjtés problémájával, és a legtöbb esetben mindenkinek megvan a maga trükkje a helyzet megoldására. A magyar internetezők egyik leggyakoribb praktikája (59 százalék) a webplázák kínálatának folyamatos böngészése az ajándékötletekért, de minden harmadik ember inkább egyenesen megkérdezi az ajándékozottat a kívánságáról, ami – érdekes módon – a nőkre még jellemzőbb is.

Az ár-összehasonlító oldalak megkönnyíthetik a termékek közötti eligazodást és a legjobb ajánlatok megtalálását, ami miatt az ünnepi szezonra történő vásárláshoz az előzetes tájékozódási eszközök között az első helyet foglalják el ezek az oldalak (77 százalék) azok körében, akik az interneten nézelődnek. Továbbá a tájékozódás eszközeként kiemelkedik általánosan a webáruházak kínálata (62 százalék), az internetes keresők (55 százalék) és a közösségi média (32 százalék), ami ebből a szempontból inkább a fiatalabb korosztálynak és a nőknek a kedvelt platformja.

2020-ban még inkább neten vásároljuk majd az ajándékokat

A vásárlás tervezett módjával és helyével kapcsolatban nincs érdemi változás: a korábbi évek trendjét folytatva idén is a legtöbben (86 százalék) az online rendelés és a webáruházak mellett tették le a voksukat, az arányt a pandémia ráadásul tovább erősítette. Az internetezők 41 százaléka kifejezetten a vírushelyzet miatt tervez többet online vásárolni, 48 százalékuk pedig a tömegeket vonzó plázákba tervez kevesebbet látogatni ajándékvásárlás végett.

A konkrét webáruház kiválasztása igen megfontolt folyamat: átlagosan 6 vagy akár 7 szempontot is figyelembe vesz egy vásárló, amikor az interneten fellelhető megannyi webshop közül kiválasztja a befutót. A mérlegelési tényezők közé tartozik az áron felül például a kereskedő megbízhatósága, valamint a korábbi vásárlók visszajelzései, tapasztalatai is.

Mindezek mellett a második legnépszerűbb vásárlási célpontnak továbbra is a bevásárlóközpontok számítanak, ahová még így is közel az emberek fele tervez majd menni. A plázákat követik a hagyományos, utcáról megközelíthető boltok és szaküzletek. Külföldről idén kevesebben terveznek ajándékot beszerezni, viszont itt is nagyobb értékben, átlagosan 15 200 forintért.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!