Magyar ötlet alapján

2020.02.16. 07:30

Vérmintákat tesztelnek lézerrel új diagnosztikai eljárásban

Biológiai minták változásait észlelő vizsgálati módszerről adott hírt a Nature.

Forrás: MUK

A világ vezető tudományos lapjában megjelent tanulmány szerzői között van Krausz Ferenc, a németországi Garchingban található Max Planck Kvantumoptikai Intézet vezetője és a Müncheni Tudományegyetem professzora mellett a budapesti Molekuláris-ujjlenyomat Kutató Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársa, Mihaela Žigman – írja részletesen a Magyar Nemzet.

Két évtizede kutatja az ultrarövid impulzusú lézertechnológia felhasználási lehetőségeit Krausz Ferenc. A fizikus az elmúlt időszakban olyan új lézerforrásokat és mérési technikákat fejlesztett ki társaival, amelyek

lehetővé teszik a molekuláris ujjlenyomat felismerését.

A kifejezés természetesen nem nyomozásra utal, hanem arra a tudományos feltételezésre, amely szerint az emberi vér molekuláris összetétele az ember egyedi, nemre, egészségi állapotra jellemző képét mutatja.

Ugyancsak lézer segítségével vizsgáltak nagyon kis koncentrációban jelen lévő molekulákat, molekularendszereket. Állításuk szerint módszerükkel nagy érzékenységgel mérhetők biológiai minták, például folyadékok, sejtek, vékony szöveti metszetek molekuláris összetételének elváltozásai. Egyszerűnek hangzik, miközben olyan apróságnak tűnő problémára kellett megoldást találni, hogy a besugárzott jelnél milliószorosan gyengébb a vizsgált minta által kisugárzott jel.

Bíztatók a kezdeti eredmények

– Kutatócsoportok évtizedek óta próbálják világszerte infravörös fénnyel bio­lógia rendszerek molekuláris összetételét, illetve annak elváltozásait detektálni, az ebből nyert információt betegségek (lehetőség szerint korai) észlelésére felhasználni. Számos biztató kísérlet ellenére a mai napig nem sikerült áttörést elérni. Ennek legfőbb oka, hogy a hagyományos fényforrásokkal gerjesztett molekulák által kisugárzott jelek gyengék és nehezen választhatók el különféle zajforrásoktól. Ezzel kapcsolatosan jött az ötlet, hogy rövid lézervillanásokkal történő gerjesztés, illetve a molekuláris jelek mérése jelentősen növelheti a módszer érzékenységét. Ezt a feltételezést sikerült a közelmúltban kísérletekkel bizonyítani – tájékoztatott a fizikus.

A módszer alapjául szolgáló lézer, illetve lézeres méréstechnika kifejlesztése hat éve kezdődött, a fent említett kísérletek pedig 2018–2019-ben zajlottak. Ezek eredményei rendkívül biztatók, számos orvosi és biológiai alkalmazás lehetőségét vetítik előre.

A vérben lévő több tízezernyi különféle molekula döntő része (kis ingadozási tartományon belül) meghatározott koncentrációban van jelen az egészségesen működő szervezetben. Ezen molekuláris összetétel jelentős változása kialakulófélben lévő betegség következménye vagy előjele.

– Módszerünk ezt az elváltozást detektálja minden eddiginél érzékenyebben, költségkímélőbben és megbízhatóbban. Víziónk, hogy egy napon minden embernek évente legalább egyszer megmérjük a véralapú molekuláris ujjlenyomatát. Ennek nyomon követése lehetővé teheti súlyos betegségek olyan korai stádiumban való felismerését, amikor még jó eséllyel gyógyíthatók vagy legalábbis súlyosbodásuk megállítható – reméli Krausz Ferenc.

Ahhoz, hogy az elképzelés valóra válhasson, hogy a módszer egyre hatékonyabb és érzékenyebb legyen, sok tízezernyi vérminta tesztjére lesz szükség.

Az erre vonatkozó klinikai kutatási programot hamarosan közzéteszik weboldalukon.

Embrió beültetésében is használhatják

– Nem egyetlen molekula, hanem molekularendszerek meghatározására lehet alkalmas ez a vizsgálati módszer. Egyes vegyületek szerkezete, egymáshoz viszonyított aránya ugyanis eltér normál, illetve kóros körülmények között. A változás mértékéről a szakembernek hasznos következtetések vonhatók le – tájékoztatott Bódis József orvosprofesszor, államtitkár, a Pécsi Tudományegyetem korábbi rektora.

A szülész-nőgyógyász a szakterületén is hasznosíthatónak tartja a lézeres molekulameghatározást. Pécsen egy évtizede kutatják a mesterséges megtermékenyítéssel létrejött embriókat körülvevő tápoldatban található molekulákat. Elképzelhető, hogy Krausz Ferenc új módszerével minden korábbinál pontosabban meghatározhatják az ott található vegyületek mennyiségét, egymáshoz viszonyított arányát. Ezen információk elemzéséből kiderülhet, hogy melyik molekularendszerben fejlődő embrió beültetése vezet a legnagyobb eséllyel sikeres terhességhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!