Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Új Szó: Magyar gyereknek magyar iskolában a helye

Magyar gyereknek magyar iskolában a helye - hívja fel a figyelmet az Új Szó című pozsonyi napilap, amely szerdán terjedelmes összeállításban foglalkozik a szlovákiai magyar nyelvű oktatással.

"Még mindig él Dél-Szlovákiában az a tévhit, hogy a szlovák iskolába íratott magyar anyanyelvű gyerekek könnyebben érvényesülnek a társadalomban. A szakemberek szerint ennek éppen az ellenkezője igaz" - írja az újság.
"Az érvényesülés kulcsa a tehetség és a szorgalom, ehhez viszont a fejlődő gyereknek szüksége van egy nyelvre, amelyben magabiztosan mozog, amelyet bármilyen helyzetben képes használni. Az anyanyelv az a nyelv, amelyen az iskolai feladatok megoldása közben gondolkodik. Ha ennek a nyelvnek a szerepébe két nyelv kerül (esetünkben a szlovák és a magyar), az nyelvi bizonytalanságot okozhat" - fejti ki a lap szakértőkre hivatkozva.
Gyurgyík László szociológus szerint ha egy magyar gyerek szlovák iskolába jár, megszakad a kapcsolata a magyar kultúrával. "Amennyiben ugyanilyen családok gyermekei szlovák iskolába jártak, akkor már egyharmad részük élete későbbi szakaszában szlovák nemzetiségűnek vallotta magát" – állítja a szociológus.
A statisztikai kimutatások szerint az utóbbi években a szlovákiai magyar gyermekek nagyjából egyharmada jár szlovák iskolába. Bár a szülők célja legtöbbször a szlovák nyelv jobb elsajátítása, szakértők ezt a nemzetiségváltás kezdeteként értelmezik.
Szigeti László, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) oktatásért felelős alelnöke sajtónyilatkozatban rámutatott, hogy Szlovákiában a magyarok részaránya nagyjából 10 százalék, ám a beiratkozási statisztikák sokkal rosszabbak, s az utóbbi években a gyermekek 7-7,5 százalékát íratják be magyar iskolába.
"Az önkormányzatok, az egyházak, a civil és vállalkozói szféra együttműködése meghozhatja a beiratkozások várva várt eredményét, miszerint akire számítottunk, az ott van a magyar iskolában" – jegyzi meg a volt oktatásügyi államtitkár.
Ozvald Erzsébet, a Híd oktatásügyi szakértője szerint semmi sem bizonyítja a magyar szülők feltételezését, hogy a szlovák iskola könnyebb boldogulást biztosít. "Egykori tanárként is mondhatom, hogy az anyanyelven szerzett ismeret az, amire a gyerek később is támaszkodhat" – állítja Ozvald.
Szlovákiában január 15-től február 15-ig zajlanak le az iskolai beiratkozások.

Olvasóink írták

  • 1. djnunu 2011. január 19. 18:14
    „teljesen egyet értek semmi értelme a gyerekeket szlovák iskolába iratni azzal csak még jobban hátráltatják oket az érvényesulésukben!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szlovákiában 17,3 százalékkal nőtt az ipari termelés novemberben

Az ipari termelés mellett az export is 20,6 százalékkal bővült éves szinten a hétfőn megjelent adatok szerint. Tovább olvasom