Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Romák tüntettek a parlament előtt

Az egyre égetőbb szociális problémákra kívánta felhívni a figyelmet az a 200-300 roma, akik a szlovák parlament és az elnöki palota előtt tüntettek szerdán Pozsonyban.
Az egyre égetőbb szociális problémákra kívánta felhívni a figyelmet az a 200-300 roma, akik a szlovák parlament és az elnöki palota előtt tüntettek szerdán Pozsonyban. A megmozdulást, amelyre az ország legszegényebb vidékeiről, így a kelet-szlovákiai cigánytelepekről is érkeztek résztvevők, Alojz Hlina vállalkozó szervezte. Az erős rendőri felügyelet mellett megtartott rendezvény incidensek nélkül ért véget.

Az elnöki palota előtt elmondott beszédekben konkrét javaslatok is elhangzottak, amelyekkel segíteni lehetne a társadalom peremén tengődő romákon: az őket alkalmazó vállalkozók számára adókedvezményeket kellene biztosítani, lehetővé kellene tenni számukra a fűtésre alkalmas gyorsnövésű fafajták nevelését, valamint a műanyag palackok visszaválthatóvá és gyűjthetővé tételét. Hlina újságíróknak azt mondta, hogy a rendezvény egyik politikai párthoz sem kapcsolódik. "Ebben az országban rengetegen értenek a focihoz, a hokihoz és a cigányproblémához is - de valójában ez nem igaz" - jelentette ki a vállalkozó. Szerinte nagyon fontos, hogy a romák most maguk mondhatták el, milyen problémák foglalkoztatják őket. Hlina tervei szerint két hét múlva a romatelepek közelében élő lakosok mondhatják el véleményüket a parlament előtt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyíltan vállalják: ők is felvették Szlovákiában a magyar állampolgárságot

Szlovákiában tovább emelkedik azoknak a száma, akik nyíltan vállalják, hogy már felvették a magyar… Tovább olvasom