Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Megduplázták nyereségüket a szlovák bankok

Tavaly 513, 9 millió euró volt a szlovákiai bankok adózott nyeresége, ami több mint a duplája a 2009-es év nyereségének - közölte a szlovák nemzeti bank.

A statisztikai kimutatás szerint 2009-ben a szlovákiai bankok nyeresége 250,1 millió euró volt.

A jegybank közölte, hogy előzetes adatról van szó, amelyet várhatóan márciusban pontosítanak. Szakértői becslések szerint az idei évben a tavalyihoz hasonló pénzügyi eredmény várható.

A tavalyi nyereségnövekedés elsősorban a gazdasági élet élénkülésének köszönhető, annak, hogy a szlovák gazdaság fokozatosan kezd kilábalni a válságból. A szlovákiai bankok nyeresége a korábbi három évben folyamatosan csökkent, ezt megelőzően, 2006-ban a bankok adózott nyeresége együttesen 590 millió euróra rúgott.

Marcel Laznia, a szlovák bankszövetség képviselőjének értékelése szerint a bankszektor nyereségnövekedésének két konkrét oka van: nőtt az érdeklődés az új hitelek iránt, s kevesebb volt a rossz, vissza nem térített hitelek száma. "Mindezek következtében a bankoknak kisebb tartalékok képzésére volt szükségük" - fogalmazott Laznia.

A szlovákiai bankok a tavalyi évben például 42 százalékkal több lakáshitelt nyújtottak, mint 2009-ben. A fogyasztói hitelek növekedése éves szinten 15,7 százalékos volt. A bankok tavaly olcsóbban nyújtottak hiteleket, mint az előző évben.

A bankok nyereségének növekedéséből az állam is profitált, a magasabb adó formájában. "A bankok tavaly mintegy 60 millió euróval adtak többet az államkasszába, mint 2009-ben" - jegyezte meg Laznia.

Az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) a bankok nyereségének növekedését azonnal politikai támadásra is kihasználta. "Ismét megmutatkozott, hogy a bankszektor az egyedüli, amely ilyen nagymértékű nyereségre képes Szlovákiában. Ez ismételten egyértelműen bizonyítja, hogy az általunk szorgalmazott bankadó bevezetése helyes koncepció" - nyilatkozta Ján Pociatek, volt baloldali pénzügyminiszter. A Smer javasolta a bankadó bevezetését, de a jobbközép kormány a javaslatot elutasította.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Földrengés Dél-Szlovákiában is

Háromnegyed hét előtt néhány perccel 3-4 másodpercig földmozgást észleltek Révkomáromban,… Tovább olvasom