Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 27°C Még több cikk.

Leépítések a szlovák vasútnál

Három év leforgása alatt ötezer embert bocsátanak el Szlovákiában az állami vasúttársaságtól. Május 1-től több rövid szakaszon leáll a forgalom vagy ritkítják a járatsűrűséget.
Az Új Szó című pozsonyi napilap csütörtöki számában ismerteti a szlovák kormány szerdai döntését, amellyel beleegyezett az állami vasúttársaság átalakításába. Ez a járatok és vonalak megszüntetésén kívül számos elbocsátást is jelent. Ján Figelí közlekedési miniszter szerint csak így lehet megmenteni az együttesen több mint egymilliárd eurós adóssággal rendelkező társaságokat a csődtől.

Az első alkalmazottak már néhány héten belül, április elején megkapják a felmondásokat. A társaságok adminisztratív részlegeiről 250 embert bocsátanak el. Figelí szerint viszont senki sem kerül az utcára, ugyanis az elbocsátottakra uniós támogatásból állásteremtő szociális program vár.

Májustól összesen 237 járatot törölnek, további 77 járatot módosítanak, és 5 vonalon teljesen leállítják a vasúti forgalmat. Az ötből három vonal a magyar határig vezet. Így például leáll a közlekedés a Fülekről és Kassáról a magyar határig vezető vonal forgalma.

A változásokat előzetesen egyeztették az érintett önkormányzatokkal, ennek ellenére több településen tüntetést terveznek.

Érsek Árpád közlekedési államtitkár az Új Szónak elmondta, hogy a vasúti személyforgalom fellendítésének egyik módja az, hogy magáncégeket engedjenek a piacra. Ilyen a cseh RegioJet társaság, amely jövő tavasztól üzemelteti a Pozsony–Dunaszerdahely–Komárom vonalat, idén júniustól pedig InterCity járatot indít Zsolna és Prága között, melyet egy év leforgása alatt egészen Kassáig hosszabbít meg.

A közlekedésügyi minisztérium bízik benne, hogy tíz éven belül a szlovákiai vasútvonalak egyharmadán magáncégek üzemeltetnek majd járatokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szlovák szigor: egy év börtönt kaphatnak az ittas sofőrök

Ugyanilyen lesz a büntetés a tervezet szerint abban az esetben is, ha valaki elutasítja az alkoholszonda megfújását vagy kábítószer hatása alatt vezetik az autót. Tovább olvasom