Kisalföld logö

2018. 05. 28. hétfő - Emil, Csanád 18°C | 27°C Még több cikk.

Élesen bírálja Kövér László hétfői lapinterjúját a szlovák ellenzék

Élesen bírálta Kövér Lászlót a két szlovák ellenzéki párt, mert az Országgyűlés elnöke a Hospodárské Noviny című prágai és pozsonyi lapban hétfőn megjelent interjújában azt állította, hogy a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem, s a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzethez tartoznak.

Ugyancsak visszautasították Kövér azon állítását, hogy a bős-nagymarosi vízmű egyoldalú felépítése által Pozsony megváltoztatta a magyar-szlovák határt, s ezt a helyzetet Magyarország a nemzetközi jog útján próbálta orvosolni, holott akár katonai erőt is alkalmazhatott volna.
Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt szerint nem kell tapasztalt diplomatának lenni ahhoz, hogy az ember értékelni tudja a vezető magyar politikusoktól érkező jelzéseket. "Budapestről olyan csípős pofont kaptunk, mint a csípős paprika. Itt az ideje reagálni" - jelentette ki Olga Algayerová, a Smer árnyékkormányának külügyminisztere.
A Robert Fico vezette párt képviselői keményen bírálták Iveta Radicová kormányát, hogy nem reagált Kövér László interjújára. "Szlovákia nagyon gyors választ kapott meghátráló, sőt szervilis külpolitikájára" - jelentette ki Marek Madaric, a Smer alelnöke.
Algayerová szerint nagyon kell figyelni a kettős állampolgárság ügyében. E tekintetben "figyelmeztető jelzésnek" mondta, hogy Budapest lemondta a magyar-szlovák parlamenti külügyi bizottsági találkozót, egy nappal annak megtartása előtt.
Madaric úgy vélte: Kövér nyilatkozata, hogy Szlovákia megváltoztatta az államhatárt, illetve utalása a katonai erő esetleges alkalmazására, botrányos és elfogadhatatlan. "Ezzel csak megerősítette a magyar politika revizionista szellemét és a szuverén Szlovák Köztársaság iránti tisztelet hiányát" - szögezte le a politikus.
Ján Slota a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerint Kövér nyilatkozata a szlovák nemzet számára megalázó, s beavatkozás Szlovákia belügyeibe.
"Otromba állításokról van szó, amelyek megalázzák a szlovák nemzetet. Magukénak tekintik a szlovák földet. Ráadásul a Fidesz képviselője világos céllal mondta el ezeket a gondolatokat. S ha legújabban ez az úr, a magyar Országgyűlés elnöke állítólag a katonai erő alkalmazását sem zárja ki Szlovákia ellen, akkor valóban nincs miről beszélni, és minden normális kormánynak azonnal cselekednie kellene" - áll Slota nyilatkozatában.
A szélsőségesen nacionalista párt elnöke cselekvésre szólítja fel a szlovák kormányt, követeli a budapesti szlovák nagykövet visszahívását és a szlovák-magyar alapszerződés felmondását, amelyet a magyar fél "folyamatosan durván és arrogánsan megsért".
Kövér az interjúban arra válaszolva, vajon meg tudja-e érteni, hogy az új magyar kormány határon túli magyarokat érintő politikája problémát okozhat a szlovák politikusoknak, még ha nem is nacionalisták, mint Ján Slota, kifejtette: "sajnos", minden szlovák politikusban van egy kis Slota, mégpedig azért, mert félnek Slotától, így figyelembe veszik nézeteit.
"Nagyobb önbizalomra lenne szükségük a szlovák kollégáknak. Értjük, hogy nem mondhatnak le azokról a területekről, amelyeket a trianoni szerződésnek köszönhetően kaptak, s amelyeken Szlovákia létrejött. De a magyar nemzet sem mondhat le egyetlen részéről sem, a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben hozzánk tartoznak. És szintén nem mondhat le (a magyar nemzet) történelmének és kultúrájának azon részeiről, amelyek ezzel a területtel kötik össze" - jelentette ki az Országgyűlés elnöke.
"A nemzet egysége a határokra való tekintet nélkül is kialakítható, megtartható, főleg az egyesülő Európában" - mondta Kövér. Hozzátette: ő otthon érzi magát Komáromban és Révkomáromban is. Otthon érzi magát Kolozsvár főterén is. "Szellemi, kulturális vagy történelmi értelemben ez az én hazám is" - szögezte le a politikus.
Az interjúban Kövér emlékeztetett: Magyarország a magyar-szlovák alapszerződés óta már sokszor, ismételten elismerte a mai államhatárok érvényességét.

Olvasóink írták

  • 6. dorombolok 2011. július 15. 22:05
    „A magyar Slota?”
  • 5. pirosász 2011. június 08. 05:58
    „Kövér Lászlónak sokkal keményebben kellett volna fogalmaznia! A Magyarok jogait mindenütt lábbal tiporják! Erős és nacionalista külpolitikára volna szükség!Az eu-ra meg nagyívben sza..ni kell úgyis darabokra fog hullani!”
  • 4. blaze 2011. június 07. 23:48
    „3. Stickers

    Ez a kommunista-liberális parasztvakítás.”
  • 3. Stickers 2011. június 07. 23:27
    „Trianon már elvitte, amit elvitt. Fölöslegesen feszegetni nem érdemes, mert azzal csak azoknak ártunk, akiket elcsatoltak tőlünk”
  • 2. blaze 2011. június 07. 22:35
    „1. dünnyögő

    Miről beszélsz ember? Szlovákiában a mai napig érvényben vannak a fasiszta Benes-dekrétumok. A smer, sns és a többi ott tesz keresztbe z őshonos magyaroknak, ahol tudnak... Benes és Masaryk méltó ezek örökösei a XXI. században! Észre kellene már venni, hogy ha mi nem állunk ki magunkért, akkor senki nem ejt egy könnyet se értünk a nagy Unióban!”
  • 1. dünnyögő 2011. június 07. 21:22
    „Kövér László is lemaradt valahol.
    Nem vette észre hogy csatlakoztunk az Únióhoz.
    A fideszes urakra egyébként is jellemző az arrogancia, a múltba révedő buta nyálcsorgatás és a nemlétező jogok utáni sóvárgás.
    Nagy szarkavarók !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Trianon emléknap Dunaszerdahelyen

Emléknapot tartottak a dunaszerdahelyi emlékparkban a kopjafánál. Tovább olvasom