Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 5°C | 13°C Még több cikk.

Dunaszerdahely választ: 4 jelölt Pázmány Péter helyére

Szlovákia - Szombaton tartják Dunaszerdahelyen az időközi polgármester-választást. Az alkotmánybíróság tavaly novemberben érvénytelenítette a 2006-os voksolás eredményét csalás miatt.


Dunaszerdahelyen szombaton 19283 választásra jogosult polgár döntheti el, ki irányítsa a várost a következő időszakban. A négy jelölt: Antal Ágota, Hájos Zoltán, Nagy László, Öllös Csaba.

Az Új Szó cikke szerint az egyes jelöltek a gazdasági válság ellenére is több ezer eurót költenek a kampányra – összegekről, támogatókról viszont nem szívesen beszélnek. A hatályos jogszabály nem teszi kötelezővé, hogy nyilvánosságra hozzák az adatokat, a jelöltek többsége pedig látszólag ehhez tartja magát.

A választások négy jelöltje közül egyedül Antal Ágota független jelölt tette közzé az Új Szó érdeklődésére, hogy választási kampánya 46 ezer euróba (1,3 millió korona) került. (2006-ban a független jelöltként induló Antal Ágota 76 szavazattal maradt le Pázmány Péter mögött.)
Nagy László lapunknak elmondta: az összeget a választások után hozza nyilvánosságra. Öllös Csaba nem válaszolt a lap kérdésére.

Ez a harc volt a végső? Pázmány Péter, Antal Ágota
Ez a harc volt a végső? Pázmány Péter, Antal Ágota

Noha a leggazdagabb kampányprogramja látszólag Hájos Zoltánnak van, a finanszírozással összefüggő kérdésekre ő sem akart válaszolni.
Ras»o Diovčoą, a Fair Play Szövetség önkormányzati szakértője hangsúlyozta: sajnálatos, ha a jelöltek titkolják választóik előtt a kiadásokat – még akkor is, ha a törvény nem határozza meg, mennyit költhetnek a kampányra. A jogszabály egyébként a pénzforrások ellenőrzésére sem ad lehetőséget.

Pázmány bukása

Az előző polgármester, a Magyar Koalíció Pártjához (MKP) tartozó Pázmány Péter február elején kényszerült távozni hivatalából, miután a szlovák alkotmánybíróság 2008 decemberében semmissé nyilvánította két évvel korábbi megválasztását, választási csalásra hivatkozva.

A döntés, amelynek előterjesztője a komáromi Dr. Horváth György volt, a hivatalos kézbesítést követően lesz jogerős – tájékoztatott Jozef Skybjak, alkotmánybírósági szóvivő. A döntéshozatalban a 13 tagú testületből csupán 12 bíró vett részt, mert a Pázmányt képviselő ügyvéd idítványozta a dunaszerdahelyi alkotmánybíró, Dr. Mészáros Lajos döntéshozatalból való kizárását, annak esetleges elfogultságra hivatkozva, amit plénum jóváhagyott. A dunaszerdahelyi választások végeredményét Antal Ágota, Pázmány egyik függetlenként induló ellenfele támadta meg, arra az alapos gyanúra hivatkozva, hogy a választás és a szavazatszámlálás során törvénysértéseket követtek el az önkormányzat és Pázmány önkéntesei.

Nyilatkozatok az Alkotmánybíróság döntése után

Pázmány Péter  a következőképpen kommentálta az Alkotmánybíróság szerdai döntését: „A lelkiismeretem tiszta, ezért megvárom a mai határozat hivatalos indoklásának kézbesítését, azután valószínűleg a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulok jogorvoslatért. Egyelőre csupán annyi bizonyos, hogy a legközelebbi polgármester-választáson nem indulok“ - közölte a tisztségétől megfosztott polgármester.

Antal Ágota közölte, a döntéssel elégedett és végig hitt abban, hogy az Alkotmánybíróság, a legfelsőbb jogi instancia nem tűrheti a törvénytelenséget. „Amikor annak idején arról kellett döntenem, hogy jogorvoslatot kérek-e a polgármester-választásokkal kapcsolatban, becsületemre mondom, nem az volt az elsődleges számomra, hogy a saját igazamat bizonyítsam. Azoknak a választóknak az igazságba, a törvényességbe vetett hitét szerettem volna visszaadni, akik annak idején azzal a meggyőződéssel támogattak, hogy demokratikus úton, csalás nélkül is lehet változásokat elérni Dunaszerdahelyen. Még okosabbak leszünk, ha megkapjuk a döntést a részletes indoklással együtt. Egyelőre nem szeretném sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy indulok-e polgármesterjelöltként a majdani pótválasztáson. (Forrás: parameter.sk)



Pázmány Péter február 12-én távozott Dunaszerdahely éléről. (A polgármester hatásköreit ifj. Hulkó Gábor alpolgármester vette át.) Az addigi városvezető ezzel eleget tett – igaz, mintegy két hónapos késéssel – az alkotmánybíróság határozatának, mely választási csalás miatt semmissé nyilvánította a 2006-os dunaszerdahelyi polgármester-választás eredményeit. Pázmány Péter egy ügyészi figyelmeztetés után döntött úgy, hogy megválik a tisztségétől.

Az ügyészséget korábban Antal Ágota városi képviselő figyelmeztette arra, hogy a volt polgármester jogellenesen akarja összehívni a testület ülését. Ennek egyetlen pontja az lett volna, hogy hatalmazzák fel Pázmányt annak a 3,32 millió eurós (100 millió korona) hitelnek a merítésére, melyet városi beruházásokra akarnak fordítani. Pázmány Péter távozását azzal indokolta, hogy nem akarja veszélyeztetni a hitel merítését.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy hét alatt 333 tűzeset Szlovákiában

Összesen 333 tűzeset volt az országban a múlt héten. Hárman életüket vesztették, egy személy… Tovább olvasom