A változó igényekre válaszolva szlovák nyelvtanfolyamot szervez tagjai számára a Szigetköz Turizmusáért Egyesület.
Elutasította a szlovák államvasutak a magyar nyelvű feliratok kihelyezését, így nem lesz magyar nyelvű feliratokat a révkomáromi vasúti pályaudvaron.
Legalábbis a rendőrség szerint. Az ügyben garázdaság miatt indult eljárás.
Nyolc magyar fiatalra támadtak vasárnapra virradó éjjel szlovák bőrfejűek Pozsonyban.
Egy motoros sárkányrepülő harmadik napja rendszeresen berepül Ukrajnába Szlovákiából, s az ukrán határőrök a földön próbálják üldözni, ami reménytelen vállalkozás.
Hivatalosan is kormányalakítással bízta meg Ivan Gasparovic szlovák államfő Robert Ficót, az előre hozott parlamenti választások győztes pártjának elnökét.
Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja elnöke szombaton kapcsolatba lépett SemjénZsolt magyarországi miniszterelnök-helyettessel, s arra kérte, hogy a magyar kormány is vállaljon részt a tűzvész sújtotta krasznahorkai várat érintő kárelhárítási és felújítási munkák kiadásaiban.

Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja elnöke szombat délután egy órakor szavazott lakhelyén, Alsószelin.
Szombaton Gútán (Kolárovo) és Pereden (Tesedíkovo) népszavazást is tartanak annak érdekében, hogy a két település ismét történelmi nevét viselhesse
A 2011-es népszámlálás adatai szerint 10 év alatt 9,7 százalékról 8,5 százalékra csökkent a Szlovákiában élő magyarok számaránya az összlakossághoz képest.

Ami nem jött össze nekünk a Megyeri híddal, összejöhet a szlovákoknak.
Robert Fico a leghitelesebb politikus Szlovákiában az MVK közvélemény- kutató ügynökség által készített felmérés szerint.
Szlovákia 3 városában tartottak tiltakozó megmozdulást péntek délután a Gorilla-botrány kapcsán elindult tüntetéssorozat szervezői.
Az EU-tagállamokon belül Szlovákiában a legmagasabb azoknak az aránya, akik a korrupció egyik legfontosabb okának azt tartják, hogy sok ember a mindennapi élet részének tekinti a korrupciót.
Kisebbségi nyelvű helységnévtáblák elhelyezésére szólított fel a szlovák közlekedési tárca államtitkára.
Akár az is előfordulhat, hogy egy, magyar szavazatokra számító párt sem jut be a parlamentbe - mondta Öllös László politológus.
A régió turizmusának fellendítését tűzte zászlajára a Csallóköz területi idegenforgalmi szövetség, amely a szlovákiai Nagymegyeren pénteken tartotta alakuló ülését.
A szlovák kormány szerdai ülésén dönt arról a határozatról, amelynek alapján a kabinet sajnálatát fejezi ki a Malina Hedvig-ügy miatt.
Megsértette az egyenlő elbánás elvét a kelet-szlovákiai Szentmihályfalva általános iskolája, amikor külön osztályokban különítette el a roma nemzetiségű gyerekeket.
A társadalom legégetőbb problémáira irányítják a figyelmet a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) választási óriásplakátjai, amelyek az év elején jelentek meg Szlovákiában.
Akár 500 euró (160 ezer forint) bírságot is fizethet Szlovákiában az, aki kocsmában vagy az utcán szájára vesz egy politikust, ha a szlovák parlament elfogadja az erről szóló törvénymódosítást.
A kormány akkor bukott meg, amikor Radicová a mentőcsomagról szóló szavazást a kormány iránti bizalmi szavazással kapcsolta össze.
Huszonhat politikai párt - nyolccal több mint tavaly - kíván indulni a márciusi idő előtti parlamenti választáson Szlovákiában.
Kliknutím sem (pomocou sluľby GOOGLE TRANSLATE) si môľete naąe stránky prečíta» i v slovenskom jazyku! |
