Breki előfizetés: Győr-Moson-Sopron megye Breki előfizetés: Csongrád megye

Mesék

Csillagkút

Régen, nagyon régen történt, amikor a földön még mindent sötétség borított. Élt egy faluban egy gyönyörű lány. Gyöngy volt a neve.

Gyöngy, nem csak szép volt, de jóságának is messzeföldön híre járt. Az örök sötétségben az ő mosolya jelentette a fényt az embereknek. Ő pedig ontotta a kacagást, amerre járt.

Ha baj volt, hívatták a lányt és ő puszta megjelenésével meggyógyított mindenkit. Nem is volt vidámabb falu, mint az övék, hisz nevetve gyógyultak az emberek. Hanem egyszer baj történt. Gyöngy megbetegedett. Jöttek az orvosok, varázslók, de senki sem tudott segíteni rajta.

Ahogy,  állapota súlyosbodott, nem volt kedve nevetni többé és a falu is sötétségbe borult. Az emberek kétségbeesve vártak valami segítséget, mert tudták, ha Gyöngy meghal, akkor a falu is elpusztul.

Kihirdették hát, hogy aki meggyógyítja, az lesz a falu királya, és feleségül veheti Gyöngyöt is. Vártak, vártak, de hiába vártak. Nem jött senki, aki nagy bajukban segíthetett volna.

Mikor már csak pislákolt a remény, akkor betoppant a faluba egy vándor. Hogy honnan jött, senki sem tudta, de nem is firtatták. Csupán egy kérésük volt, hogy gyógyítsa meg a lányt. A vándor kérésére elé vezették Gyöngyöt, aki addigra már olyan gyenge volt, hogy járni sem tudott. A vándor nem szólt, nem kérdezett semmit, csak belenézett mélyen a szemébe. Aztán csak annyit mondott az összegyűlteknek.

- Meggyógyítom, de sok időbe telik, mire visszajövök. A lánynak az a baja, hogy eltűnt szeméből a csillag!

Én elmegyek a csillagkúthoz és összeszedem az összes csillagot és nekiadom. Ha meg tudom ezt tenni, akkor meggyógyul a lány. Ment, mendegélt a vándor hét nap, hét éjjel a nagy, nagy sötétségben. Egyszercsak valami derengést vett észre az ég alján. Megszaporázta lépteit, pedig már ereje fogytán volt.

Ment, ment még hét napot, hét éjszakát, mikor odaért a csillagkúthoz. A kút a szivárvány összes színében csillogott, szikrázott, világított. Csodaszép volt.

Ahogy közeledett hozzá, a vándor, úgy lett egyre erősebb. Mire leereszkedett a kútba, olyan friss volt, mintha most indult volna. Szempillantás alatt kalapjába kapkodta a csillagokat és már szaladt is vissza Gyöngy falujába.

Sajnos a sok csillag, nagyon nehéz volt és a legény egyre lassabban haladt a sötétségben.

Tudta, meg kell válnia egy csillagától. Megfogta, feldobta az égre Örömmel látta, hogy fenn maradt és halvány fényével megvilágította az utat hazafelé. Most gyorsabban haladt, de ereje ismét apadni kezdett. Feldobott még egy, és még egy, és még egy csillagot. Így gyorsan, lendületesen haladt célja felé. Addig dobálta, míg mind elfogyott a kalapból, de az ég tele volt gyönyörű csillogó, szikrázó, világító fényekkel.

Mégis nagy bánat nehezedett a szívére, mert Gyöngy számára nem maradt egy sem. Búsult erősen, hogy hiába tette meg a nagy utat, mégsem sikerült Gyöngy szemébe visszahozni a csillagot.

A falubeliek örömmel várták vissza a vándort. Mind kinn álltak az ég alatt, ami csillogva világította meg az arcukat.

A vándor elkeseredettségében, fáradtságában, bánatában összeesett a falu szélén és elaludt.

Egyszercsak valami világosság szűrődött a szemébe. Amint kinyitotta szemét, duplán látta a csillagos eget. Az egyik fent a magasban, a másik pedig a fölé hajoló Gyöngy szemében csillogott, szikrázott. Visszatükrözve az eget. A vándor felpattant, megölelte Gyöngyöt, aki mosolyával meggyógyította testét, lelkét.

A falusiak, állták szavukat. Királlyá koronázták a legényt és hozzáadták feleségül a lányt. Óriási lakodalmat csaptak. Vígan mulattak a csillagos ég alatt és még ma is élnek, ha meg nem haltak!

« Vissza a mesékhez!