Rólam (a bloggerről)
A többi blogger ismertetőjét átolvasva, bizony rá kellett jönnöm, hogy én nem is vagyok igazi blogger. Persze én is szeretnék valami számomra - és hiszek benne, hogy mindenki számára - nagyon fontos dologról szólni. Nem vagyok tudományos ember, sem író, sem ismert valaki. Orvos vagyok, aki hiszi, hogy „aki egy ember életét megmenti, az egész emberiséget menti meg.”
Kisgyerekkoromban hallottam ezt az idézetet. Nagyon tetszett. Akkor még nem értettem pontosan, mit jelent, de ma már tudom. Nekem azt jelenti; segíthetek abban, hogy valaki felnevelhesse a gyermekeit, lássa az unokáit, ne fulladjon, ne rettegjen az infarktus ismétlődésétől. Én ezért lettem orvos. Sokáig azt gondoltam, a legjobb, ha mindig ott vagyok, ahol épp látványosan lehet valakit megmenteni a haláltól. Ezért is lettem kardiológus. De bármennyire akartam, volt, hogy nem sikerült megmenteni az emberi életet. Valakit elveszíteni az orvosnak is borzalmas dolog. Ennél csak a feleségnek, testvérnek, gyermeknek és - ne adj’ Isten - a szülőnek borzalmasabb. Szörnyű a tehetetlenség, hogy nem tudom - mert sokszor nem lehet - már megmenteni az életet. És ekkor mindig felvillan a „mi lett volna, ha?” A SopronÉRt szív- és érvédelmi program azért született, hogy kevesebb legyen a „mi lett volna, ha? ” Ne haljon meg „feleslegesen”! Ne haljon meg azért, mert arra gondolt; amíg nem fáj, addig nincs baj! Hiteles, tiszta információt szeretnénk nyújtani mindenkinek - Önnek is, hogy segíthessen saját magának.
A kezdeményezés csíráját korábbi osztályvezetőmmel, Vályi Péter tanár úrral még Csornán vetettük fel, valamikor 2003-ban. Már akkor tudtam, hogy nekem, mint soproninak itthon kell folytatnom a megkezdett munkát. Sokan ma sem hiszik, hogy az újságcikkek, a rádiós beszélgetések és a tévés gondolatok minden közvetlen anyagi forrás nélkül születnek. Pedig így megy ez hétről hétre, hónapról hónapra, immár 2005 szeptemberétől. Mindenki aktív segítségét, közreműködését köszönjük, de pénzügyi támogatásra nem tartunk igényt. A „Sopronért” nem alapítvány, nem intézmény, csupán az Ön őszinte segítőtársa az érbetegség megelőzésében.
Ne feledje! „A tudás hatalom!” Szerezze meg a tudást, és védje meg azt, ami az Ön számára a legfontosabb! Védje meg az életét és családja egészségét! Egyben ajánlom figyelmébe a program weblapját a www.sopronert2005.hu -t.
Tisztelettel: Tschürtz Nándor
