Kisalföld logö

2018. 11. 18. vasárnap - Jenő -1°C | 5°C Még több cikk.

Hétvégi tűnődések

2018.08.04. 22:25:11

„Ne fáradozzatok veszendő eledelért, hanem azért, amely az örök életre megmarad…” (Jn.6/27.)

A kenyérszaporítás csodájának másnapján az emberek, akik tanúi voltak a rendkívüli eseménynek, Jézus nyomába eredtek. Ő azonban tudta miért ragaszkodnak hozzá: „Kerestek engem, de nem azért, mert csodát láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne fáradozzatok veszendő eledelért, hanem azért, amely az örök életre megmarad, amelyet az Emberfia ad majd nektek: mellette tanúskodik az Atyaisten.” (Jn.6/22-28.)

Az ember természeténél fogva praktikusan gondolkodik. Jó annak a közelében lenni, aki képes materiális biztonságot teremteni, megélhetést biztosítani, azaz kenyeret adni. Találóan és szépen fogalmaz magyar nyelvünk, amikor a családfenntartóra azt mondja: kenyérkereső. Különösen a régi időkben övezte tisztelet azt, aki a kenyeret adta, illetve „megkereste”. De a régi ember azt is tudta, hogy mindezért Istennek is hálával tartozik…

Különösen most, amikor az aratás már befejeződik, talán furcsának tűnik Jézus figyelmeztetése. Azonban ez csak a felszínes ember benyomása lehet, hiszen a lelke mélyén a legtöbbünk érzi – a hívő vallja is -, létezésünk kiszakíthatatlan módon gyökerezik az örökéletbe. (Különösen jóleső érzés a különböző világversenyek idején látni némely sportoló hitvallását a keresztvetést vagy a célba érkezést követően az ég felé mutató ujjat… - igen, ők tudják, a becsületes, kitartó munka mellett talentumokra, Isten áldására is szükségünk van, a siker pedig az igazi klasszist alázatra tanítja.) Ezért a földi lét kenyere mellett az öröklét kenyerére is szüksége van. Vigyáznunk kell, hogy a napi fáradságos munka és küzdelem el ne nyomja bennünk az égi vágyat…

A mindennapok csodái nem az elbizakodottság irányába, hanem Isten felé terelik életünket. A sokszor valóban fáradságos munkával megkeresett kenyér nem a végső cél, hanem „csupán” eszköze, biológiai szükséglete földi vándorlásunknak. Ha kizárólag a „veszendő dolgokra” pazaroljuk energiáinkat, végül csak a fáradság érzése marad és erőnk fogytán a hiábavalóság érzésével kell, illetve kellene megküzdenünk. A hit, a krisztusi szeretet „kenyere”, kegyelme nélkül nem is futhatja többre az ember erejéből…