Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

Mozambik

2011.07.14. 15:57:54

10 hónap felkészülés után hat hónapot tölthett el egy kis faluban, Bilibizában, Mozambik északi részén.

A csapatomból (2010 Március csapat) heten mentünk Mozambikba, négyen Malawiba és ketten Indiába. Egy magyar sráccal, Tamással dolgoztam együtt fél évig. A projektünkben a farmerekkel kellett együtt dolgoznunk. Az ún. Farmers club-ban dolgozók segítését, oktatását jelentette annak érdekében, hogy még jobb hozamot érjenek el. A projektem mellett tanítottam a helyi kis iskolában, és a szervezet Tanító Képző Iskolájában is (TTC). Legtöbbször külön dolgoztunk, mert Tamást a farmers club, engem pedig a tanító képző iskola erdekelt jobban.

A falu a semmi közepén, a Querimba Nemzeti Park területén, Cabo Delgado tartományban található, így képzelhetitek, mindennapjainkat együtt tölthettük a kígyóktól kezdve az elefántig és majmokig, mindenféle vadon élő állattal, amit egyébként mi csak az állatkertben láthatunk. 10 percre laktunk a falutól, a projekt területén. Nem volt rendes ivóvizünk, és áram is csak akkor működött, amikor a generátor üzemelt.

Az első hónapot a szervezet kis gyáracskájában töltöttem, és a helyi farmereket látogattam a földjükön. A gyárban szappant és biodízelt gyártottunk a jatropha nevű növény magjából. A farmerek tőlünk kapták a magokat, amiket elültethettek, majd az új termést megvettük tőlük.

A másik fő projekt az esőgyűjtő medence ásása volt. Sziklákat, kavicsokat és homokot szállítottunk a farmereknek az építkezéshez. Az elkészült medencében az esős időszakban jelentős mértékű csapadék gyűlt össze, amit később az öntözéshez tudtak használni.

A tanító képző iskolában a ballagás előtt kezdtem el dolgozni. A diákok az egy éves képzés során általános iskolai tanitói vegzettseget kapnak. Az évet ballagással zárják. Egy kisebb csoportot kellett navigálnom és segítenem, hogy elkészítsék az ünnepség dekorációját. Korán reggel keltünk és nagyon későn feküdtünk le a ballagás előtti három napban. Festettünk, vágtunk, rajzoltunk, ragasztottunk, rengeteget dolgoztunk. Együtt dolgoztam a diákokkal, amit nagyon élveztem, mert volt időnk beszélgetni, élményeinket megosztani, és nagyon jó volt a hangulat. Amíg a dekorációkat készítettük, Tamás egy fotó kiállítást szervezett a diákok mindennapjairól.

Miután a diákok elballagtak és az újak még nem érkeztek meg, rengeteg időm szabadult fel, ezért elkezdtem a iskolai konyhán segíteni és a szakácsokat igyekeztem megtanítani a higiéniára, ami ugyancsak nagyon hiányzott ott. Később megérkeztek az új diákok, akiknek megtanítottam az általam bevezetett új konyhai rendszer. Ugyanis az iskolában van szakács, de minden nap két diák segíti a szakácsot. Mivel újak voltak, könnyebb volt őket tanítani a rendszerre. Szinte minden pillanatban a diákokkal voltam. Matek órát tartottam nekik péntekenként. Az első héten minden este megkértek arra, hogy tartsak órát és gyakoroljunk. Nagyon szeretnek tanulni. Vágynak arra, hogy tanulhassanak. Csak az a baj, hogy alap dolgokat nem tudnak, de ez nem az ő hibájuk. Mozambikban az oktatás nagyon elmaradott, mivel korábban portugál gyarmat volt és évekig polgárháború dúlt. Hogy könnyebben megértsék a matematika rejtelmeit, képzeletünkben kenyeret osztottunk el a gyerekek között és mangót vettünk a piacon, hogy a szorzást jobban el tudják képzelni, stb.

A fél év alatt a szervezet ápolónője is lettem. Amikor a diákoknak vagy a dolgozóknak volt valami bajuk, akkor mindig jöttek hozzám. Ilyenkor általában a moringa fa levelét használtam. Teát készítettem belőle, mert korábban tanultam, hogy a levélből kifőzött tea jó sebek fertőtlenítésére, gyomor problémára és szem problémákra is. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert amíg Angliában, Lincolnban "fundraising"-eltem, megismerkedtem egy hölggyel, aki kötszereket küldött nekem Mozambikba. Ennek köszönhetően rengeteg embernek tudtam segíteni a különböző kisebb nagyobb balesetek során.

Korábban említettem már, hogy a helyi kis iskolával is foglalkoztam. A tanítót segítettem, különböző segédanyagokat készítettem és segítettem reggelente begyűjteni a gyerekeket. Aztán jött az esős időszak és az iskola szünetelt. Márciusban újra kezdődött, de a két hónap alatt az esőtől nagyon megnőtt a fű. Így először helyre kellett hozni az iskola környezetét, levágni a füvet, kitakarítani az épületet, festeni, stb. Építettünk egy mászókát és egy hintát a gyerekeknek és természetesen még több oktatási anyagot. Építettünk két latrinát (WC) a kisfiúknak és a kislányoknak és egy ún. tipi-tapot, amivel kezet is tudtak mosni. Két méter mélyre kellett leásnunk az agyagos talajban a tűző napon. Nagyon nehéz volt, de megérte.

Amikor a kis iskola kezdődött, szembesülnöm kellett azzal, hogy a tanító nem akar többé tanítani. A probléma a pénz volt, ugyanis ő is csak egy helyi önkéntes volt a faluból, és ebben az évben már besokallt, megmondta, hogy nem szeretne többet tanítani, mert a rendes munkája miatt nincs erre ideje. Mivel ezért nem kapott pénzt, abbahagyta.Mindez két nappal a hazaindulásom előtt történt. Hogy mentsem a menthetőt, kitaláltam, hogy a tanító képző iskola diákjait belevonom a tanításba. Készítettem egy tervet, amelyben a diákokat minden napra beosztottam, hogy órát tartsanak. A terv szerint minden reggel két diák bemegy a faluba, és miután összeszedi a gyerekeket, órát tartanak. Az egyetlen probléma az, hogy a diákoknak csak szerdától péntekig van gyakorlatuk, és a többi napokon az órákon kell lenniük. Egy szóval nem tudnak a kis iskolában is tanítani és az tanórákon is részt venni. De nemrég hallottam, hogy ez a probléma mar megoldódott, mert az újabb önkéntesek a kezükbe vették az irányitást.

Szabadidőmben, vasárnaponként a közösséggel dolgoztam. A nőket főzni tanítottam, a gyerekeket pedig barkácsolásra, varrni, portugálul és angolul beszélni és különböző énekeket, játékokat is megmutattam nekik és elkezdtem őket írni tanítani.

Az én kis saját projektem volt a házunk mellett lévő kis kert, ahová moringa fát, babot, ananászt, uborkát, papayát és passió gyümölcsöt ültettem. Miután már elég nagyra nőttek ezek a növényeket, a helyi közösségnek adtam őket.

A projekt vezetőm feleségével szintén volt egy közös projektünk, melyben a közeli általános iskolákba latrinákat (WC) és víz tároló, tisztító rendszereket építettünk. Az irodai munkáktól kezdve az iskolák látogatásáig, mindenben igyekeztem részt venni.

Mindezt összegezve elmondhatom, hogy sosem voltam olyan boldog az életemben, mint ezalatt a fél év alatt. Természetesen voltak nehézségeim, de ennek ellenére is nagyon jól éreztem magamat. Nem telt el nap anélkül, hogy azt mondhattam volna: Ma is tettem valami hasznosat.

A jövőben szeretnék visszamenni Mozambikba és ottmaradni egy hosszabb időszakra. Ez a hat hónap nem igazán volt elég semmire.

Képek a övetkező oldalon érhetok el: www.indafoto.hu/ficanka1986

8 hozzászólás

Elküldöm | Nyomtatom