Már csak 2 hónap....
2010.07.11. 19:48:46
Megint jól eltűntem egy időre, és elhanyagoltam a blogot, de most újra itt vagyok.
Legutolsó bejegyzésem címe az volt, hogy 4 hónap múlva irány Mozambik....igen....már csak két hónap és Afrikában leszek. Már nagyon várom.
![]() |
Mióta nem írtam rengeteg dolog történt. Voltunk Dániában a testvériskolában, ahol egy afgán színdarabot adtunk elő. Minden évben megrendezik ezt az ún. „Summer Theater"-t (nyári színház) és az iskoláknak fel kell készülniük egy színdarabból. Idén a Great Game című könyvből kellett mindenkinek egy részt előadni. Mi két részt is bemutattunk, az egyikkel ötödikek, a másikkal kilencedikek lettünk. Összesen 12 iskola volt, szóval nem voltunk olyan rosszak.
Miután Dániából hazajöttünk, elmentem egy hétre Yorkba fundraisingelni, azaz magazint árulni, majd 10 nap nyári szünetünk volt, mialatt hazamentem a családomhoz és a barátaimhoz. Busszal mentem, mivel a repülőjegy árak eléggé felmentek. Mindenki nyaral, utazgat a jó időben és ezt a légitársaságok ügyesen kihasználják...Egy nénivel, Ilonával utaztam együtt, akiről már írtam korábban, hogy sokat panaszkodik. Most is így volt, de már egyre kevesebbet panaszkodik, tehát fejlődik. Egy estét Londonban töltöttünk, mert a buszunk korán reggel indult. A volt főnököm felajánlotta, hogy aludhatunk nála, így a szállással nem volt gondunk...odafelé. :)
25 óra buszozás után végül megérkeztünk Győrbe, ahol édesanyám és kishúgaim már nagyon vártak. Ilonát meghívtuk ebédre, amíg nem jött a busza, majd beindult az otthoni nyüzsgés. Már másnap elmentem a dokihoz a cisztáimmal. Mondták, hogy ha Afrikából hazajövök, mindenképpen otthon kellene maradnom egy időre. Ha már ott voltam, bementem vért is adni. Rendszeres véradó voltam a fősulis évek alatt, de mióta lediplomáztam, nem adtam vért. Most már ideje volt, meg aztán az afrikai út után úgysem adhatok egy darabig.
Ahogy megérkeztem, a következő estére már megszerveztem egy kisebb tábort a húgaimnak és az unokatesóimnak. Este a sátorban dalokat tanultunk, társasjátékoztunk, és úgy terveztük, hogy ott alszunk, de végül a békák brekegése és a szúnyogok miatt a lányok úgy döntöttek,hogy jobb, ha a házban alszunk. :) Másnap reggel elmentünk egy rövidebb biciklitúrára a közeli tó mellé, ahol piknikeztünk és nagyokat nevettünk.
Kishúgaim születésnapja augusztus 11-én lesz, de előre hoztuk, mivel mindig én szervezem a zsúrt, és abban az időpontban nem tudok hazamenni. Együtt sütögettünk, és készültünk a bulira, melyen végül 16 gyerek vett részt. Minden nagyon jól sikerült. A fő játék a kincskereső volt, és nagyon élvezték. Egész délelőtt kincset rejtegettem az udvarban. A játék lényege az volt, hogy elástam egy cipősdobozban 16 vízipisztolyt (tavaly nagy sikere volt a vízipisztolyozásnak), és különböző üzeneteket rejtettem el mindenhol, ami a kincs megtalálásához segített. Például az egyik helyre raktam három nagy üveget vízzel és tojásfestékkel megtöltve. Az üvegbe beletettem egy-egy kis befőttes üveget. Egyikben cukrok voltak, a másikban kavicsok, a harmadikban pedig kavicsok és az üzenet, hogy hol találják a következő üzenetet. A gyerekek nagyon élvezték, hogy abba a színes vízben kellett turkászniuk. :)
Mialatt otthon voltam, majdnem minden időmet a csajokkal töltöttem. Elmentünk az Ikrényi tóhoz is, mivel anyunak nem nagyon van ideje strandolni. Örül, ha hazaér a munkából és lepihenhet egy picit. Már három helyen is dolgozik, hogy tudja a hitelt fizetni. Ez a svájci frank alapú hitel nagy szívás. :( Felhívtam egy nagyon jó barátnőmet, hogy nincs-e kedve eljönni velem. Három gyereke van, és kettő már nagyobb. Nagyon szeretnek az ikrekkel játszani, jól elvoltak és így mi is tudtunk egy picit beszélgetni, amíg rájuk felügyeltünk.
Azon a hétvégén rendezték meg a Györkőc fesztivált is, amikor otthon voltam. Ráadásul a Pöttyös csapat is ott volt, így a születésnapomat velük együtt ünnepelhettem szombaton. Ikrekkel kimentünk a fesztiválra. Nagyon színvonalas a rendezvény, egyre jobb, és ennek nagyon örülök, mivel még büszkébb lehetek Győrre. Ahogy beszélgettem az anyukákkal, megtudtam, hogy nem csak a helyiek, hanem vidékiek, még Miskolcról is ellátogattak a fesztiválra.
Szombat este jutott egy kis idő a barátaimra. A városban találkoztunk és hajnalig buliztunk. Nagyon szuper volt. Vasárnap otthon is megünnepeltük a szülinapomat. Anyu csinált finom gyümölcs tortát és grilleztünk az udvarban.
Estefele visszamentem a Pöttyös rendezvényre, mert a Pöttyös csapattal mentem fel Pestre, ahol az ottani barátokkal is találkoztam. Valószínű ez volt az utolsó látogatásom haza, bár általában a csapatok késéssel indulnak Afrikába vagy Indiába, szóval még lehet, hogy egyszer hazamegyek. Mindenesetre szeptember 11-re foglaltam repülőt. Ez egy hétvége, és csak két napra ugrok haza. 10 ezer volt a jegy, és úgy voltam vele, hogy ennyit megér, hogy kockáztassak. Nem olyan sokat bukok, ha már Afrikába el kell indulni szeptember elején és meghiúsul a terv. Ha pedig nem indulunk, csak később, akkor még el tudok köszönni az otthoniaktól és nem 8 hónapig, hanem csak 6 hónapig kell rám várniuk.
Visszatérve....Pesten egy nagyon kedves barátnőméknél aludtam. Jó volt felmenni, mert összefutottam rég nem látott barátokkal is a koliból. Izgalmas volt meghallgatni, hogy kinek hogyan alakul az élete. Másnap aztán korán reggel visszautaztam Győrbe, és bementem az oltó közponba. Már megvan minden oltásom. A sárga láz elleni oltásra rákérdeztem, de azt mondták, hogy az nem kell, csak ha fertőzött területről utazok be. Ennek nagyon örültem mert így megspóroltam 6000 Ft-ot.
Szerdán délután indultam vissza busszal. Nagyon hamar elrepült az otthon töltött idő. Kedd este még átjött két győri jó barátom Süki és Rikittó. Nagyon szeretem őket és anyu is tök jól elvan velük. :) Késő estig beszélgettünk.
Másnap reggel még ikrekkel megfőztünk, megtanítottam őket zöldséglevest főzni. Nagyon ügyesek és élvezték. Délután anyuék kivittek a buszra és elköszöntem. Anyu sütött egy csomó bejglit, amit az ittenieknek hoztam. Már oda is adtam nekik tegnap, nagyon ízlett mindenkinek (köszi anyu). :) Remélem még haza tudok menni egyszer.
A buszon Ilona már fenn ült (ő Pestről jött). Másnap délután ötkor kellett volna beérnünk Londonba, de elég szerencsétlenek voltunk. Ausztriában a rendőrök egy órán keresztül ellenőriztek minket, majd a Francia határhoz érve egyesével átnézték a csomagokat, ezután dugóba keveredtünk és a csúcs az volt, hogy az autópályán a busz dupla defektet kapott. Szerencsére a sofőr nagyon szépen megállt és nem volt semmi baj. Meg kellett várnunk egy másik buszt, így nyolc után értünk Londonba. A pályaudvarról rohantunk a Watterloo állomásra gyalog, mert onnan indult a vonatunk Salisbury-be. Ez egy város a Stonehenge mellett. Aznap este az állomáson aludtunk, majd másnap megnéztük az Old Sarum-ot és a Stonehenget. Gyönyörű volt. Nem tudom, hogy írtam-e már korábban, de a terveim között áll, hogy a világ 100 csodáját majd megnézzem. Elég jól haladok. :)
Délben visszamentünk Londonba, ahol egy kicsit megpihentünk a parkban, majd szintén az állomáson töltöttük az éjszakát. Már nagyon fáradtak voltunk és ezért Ilona is egyre többet panaszkodott, s nekem is fogyott a türelmem, de azért túléltük. :) Nagyon izgalmas kaland volt.
Másnap reggel indultunk vissza Hull-ba. Alig vártam, hogy lefürödjek, de sajnos nem volt szerencsém, mert csőtörés volt a suliban és nem volt víz. Végül aztán helyre állt a rendszer estére. :) Nagyon fáradt voltam, de azért elmentem a jóga órára, amit az egyik diáktársam rendezett. Hetente 3-szor fog jógát tartani. Szerintem menni fogok ha az időm engedi. Bár most kicsit le vagyok maradva a tanulással, de majd igyekszem.
Ma reggel korán keltem, mert mentem a közeli városba magazint árulni. Elég szar nap volt, de a szándék megvolt. Nem túl sokat tudtam eladni. Azért mentem el, mert egy hetet ráhúztam a nyári szünetre, és így kihagytam egy magazin árulós hetet. Nem akartam hátrányban lenni. Végül aztán kora délután visszajöttem a suliba, mert nagyon fújt a szél és faradt voltam. Jövő héten tanulós hét lesz, ami lazább, így kipihenhetem magam.
Remélem nem hagytam ki semmi fontos eseményt. Hamarosan rakok fel képeket az indafotóra. Emlékeztetőül a fotó blog helye: www.indafoto.hu/ficanka1986.
25 hozzászólás

