Kisalföld logö

2018. 08. 22. szerda - Menyhért, Mirjam 20°C | 31°C Még több cikk.

Visszatérek, de nem egyedül

2017.09.27. 19:14:49

Június óta nem jelentkeztem, de a történetem nem ért véget. Sőt, most kezdődik csak igazán.

Szinte napra pontosan egy éve indítottam el a blogomat, az Alakformálót. Az olvasóim először a 14 hetes életmódváltásomat követhették végig, akkor 16 kilót fogytam le. A testemmel együtt aztán az egész életem megváltozott.

A közös munkánk után ugyanis az edzőm, Freimann Sándor megbízott azzal a megtisztelő feladattal, hogy legyek az első mosonmagyaróvári Életmód Club vezetője. Így alig négy hónap után már azon kaptam magam, hogy közel 60 ember példája vagyok.

Mármint ha a kézzel fogható számokat nézzük. Mert lépten-nyomon még mindig napi szinten találkozok olyanokkal, akiket szintén az én történetem vett rá a változtatásra. Ez amúgy elképesztő.

Az Életmód Clubot többször említettem már a blogomban is, és többször írtunk róla a portálon is. Röviden összefoglalva: egy rohadt jó, és komplex életmódváltó-program. Segítünk a tagoknak hogy miből, mennyit és mikor egyenek, és még meg is tanítjuk nekik megfőzni a diétás kajákat.

A legtöbben most járnak először edzőteremben, így minden hónap első hetében személyi edzőt is kapnak. Az eredményeink amúgy brutálisak, közel 300 ember fogyott le velünk olyan 2000 kiló zsírt az elmúlt évben.

Egy év telt el, mióta elkezdtem. Most pedig már a harmadik életmódos csoportomat vezetem. Az Életmód Club pedig országos franchise-hálózat lett, 11 edzőteremben indultunk el szeptemberben, és a Scitec segít nekünk. Van saját táplálékkiegészítő-csomagunk is, például. Elég menő.

Rólam utoljára júniusban olvashattatok a 6 hetes versenydiétám után. Alig három hónap telt el azóta, és én már akkor azt hittem, hogy a feje tetejére állt az életem. Hát nem, most állt csak igazán a feje tetejére.

Én lettem ugyanis az Életmód Club országos arca. Plakátokra nyomtattak rá, meg molinókra, meg szórólapokra, volt rólam cikk a Kisalföldben, meg volt velem interjú a tévében. Mindez amúgy még feldolgozás alatt, most jelen pillanatban úgy érzem, hogy sohasem fogom megszokni.

Ami viszont az igazán nagy hozadéka ennek az egésznek: a múlt héten bejártuk az országot az Életmód Clubbal, és olyan 300 embernek tarthattam meg a kis motivációs beszédemet. És elmondhattam nekik, hogy én vagyok az élő példa, hogy 12 hét mire képes.

Hogy erősebbek lehetnek, kitartóbbak, magabiztosabbak és boldogabbak. És tök jó, hogy miattam elhiszik, hogy meg lehet csinálni.

Amellett, hogy én vagyok az "arc" (nagyképű duma lvl 1000) és az óváriak "osztályfőnöke", újabb nagy feladatot kaptam: bár júniusban leszálltam, most visszaülök a bloggervonatra. De most nem magamról fogok írni.

Minden városban lesz egy-egy ember, akinek a történetéről írok majd ugyanúgy, mint magamról. A megyéből három hölgy lesz a bloggerem: Gede Barbi Mosonmagyaróvárról, Barna Görgyi Győrből, és Balogh Réka Sopronból.

Itt olvashatjátok majd a történetüket az Életmód Club blogon, olyan kéthetente. Az első posztokkal pedig a héten érkezem.

Elöljáróban róluk: motivációs leveleket kértünk tőlük. Hát, mindhármat megkönnyeztem. De én már tudom, hogy a legjobb kezekben vannak. És azt is, hogy olyan elképesztő lesz az átalakulásuk, mint az enyém volt.