Kisalföld logö

2018. 10. 23. kedd - Gyöngyi 7°C | 15°C Még több cikk.

Györgyi már ott jár a boldogság nyomában

2017.09.30. 21:38:11

"Nyilvánosan szembenézni önmagammal, baromira nehéz. Talán a legnehezebb harc, amit az életem során vívtam."

Györgyi motivációs levele könnyekig hatott. Tizenöt éve özvegy, két fiát egyedül nevelte. Azt írta, tíz évbe került újraépíteni az életét. Kemény. És Györgyi is kemény. Most a saját vállalkozásában dolgozik üzletkötőként, nemrég költözött Szegedről Győrbe.

Györgyi azt mondja, a júliusi, 49. szülinapja volt az a nap amikor rádöbbent, hogy az elmúlt években mindennel foglalkozott, csak magával nem. Meg azt is, hogy nem tetszett neki az amit a tükörben látott. És eldöntötte, hogy semmi kedve betegségekre várva, egyre ráncosodva élni az életét.

Szóval kitűzte célul, hogy most megint újraépíti az életét. Ami fittebb, egészségesebb, minőségibb, boldogabb. A legjobb helyen jár!

Györgyit 111,4 kilóval mérlegeltük az indulás napján. A második sokk aztán a diétáról szóló előadáson jött. Egyszer írtam erről egy posztot, aminek az volt a címe, hogy úgy fogok kajálni, mint féléves koromban. Na, a menet most ugyanaz, az Életmódosoknak is.

Napi 5-6 étkezés úgy 3 óránként, az ételeket pedig grammozzák. Kaptak egy listát az alapanyagokról, abból variálhatnak a kajákkal. Megtanítottuk őket arra, hogyan számolják a napi fehérje és szénhidrát szükségletet, a többi pedig rájuk van bízva. Ja, elég mélyvíz, de a Györgyi elég durván jól vette az akadályokat.

Az eddigi étkezési szokásait egy adag madártejjel búcsúztatta, másnap pedig nekiült a számolásnak. Elment megvenni a sok fura nevű alapanyagot, amit megehetnek. Bulgur, kuszkusz, köles, édesburgonya. Oké, ennek nem fura a neve. Maga az egész édesburgonya fura. A krumpli meg a sütőtök szerelemgyereke. Szerintem. :D

Szóval, egy rakás új szokást kellett bevezetnie az életébe. De szerintem profi módon csinálja. Amikor egyeztettük mi történt vele az első másfél hétben, külött pár fotót az elkészített kajáiról. Elég komoly. Szerintem ezeket még olyan is imádná, aki sose diétázott.

Györgyinek amúgy az edzőtermek világa is full idegen volt. Én annó a Botondban kezdtem, ami kicsi és családias. A győri Cutler meg hatalmas és nyüzsis. Ég és föld. Szóval el tudom képzelni hogy érezte magát amikor ment az első edzésére. Sokszor még én se tudom hova nézzek, amikor Győrben edzem.

A fal amúgy tele van profi testépítőkkel, és baromi jó motivációs idézetekkel, plusz egy rohadt nagy vászonra egész nap motivációs videókat vetítenek. Györgyire is nagy hatással voltak, a Cutlerre meg azt mondta, hogy a változni vágyók Mekkája. Milyen igaz!

Az edzőterem szellemisége amúgy hamar megérintette, nekem ehhez hosszú hetek kellettek. Már most várja az edzést, és már most szívesen járt edzeni. És már most érzi azt, amiért én IMÁDOK edzeni. Mert csak én vagyok. Magamra figyelek. Nem gondolkodok. Kikapcsolok. Pihen az elmém.

Ezzel kapcsolatban a Györgyi megint megsiratott, leközelebb egy százas csomag pézsével ülök le megírni a blogposztját.

"Amikor edzek, úgy érzem fiatalodik a lelkem, visszatér belém a mindenre képes vagyok érzés. És ez ad egy plusz erőt, hogy megváltoztassam ismét az életem. Amikor itthon vagyok egymagam, akkor viszont előjönnek a múltbéli dogot. Az jár sokszor a fejemben, hogy hogy hagyhattam azt, hogy így elváltozzon a testem. Talán pont ennek köszönhetem, hogy hosszú idő óta nincs párom. Nincs aki támogasson, nincs aki várjon haza, nincs aki azt mondja, én így is szeretlek ahogy vagy…".

Tudjátok, azért jó ez a program, mert néhány hónap múlva ezek már maximum fájó emlékek lesznek. Mert ugyan három hónap nem tűnik soknak, de ennyire kicsi idő is elég ahhoz, hogy az egész életünk a feje tetejére álljon. Én vagyok rá az élő példa.

Mert az a mentális erő, amit nekem az új életmódom adott, számtalan nehéz döntésen segített át. És nehéz időszakon. És a magányon. A végigjárt utamtól pedig számtalan dolgot kaptam az új testemen kívül. Erőt. Magabiztosságot. Kitartást. Szerelmet. Boldogságot.

És rád is ez vár, drága Györgyi.

(Aki amúgy 2,1 kilót dobott le az első héten. Elég jó, nem?)