Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Megkóstoltuk a győri lottómilliomos csokis kebabját

2016.12.21. 10:17:28

"Több mint dicséretes, hogy négy fajta frissen vágott gyümölccsel (alma, körte, narancs, kivi) töltötték meg az édes kebabot."

Ki ne ismerné a hajléktalanból lett lottómilliomos történetét? A Kisalföld írta meg először, hogy a győri Andraschek László és felesége utolsó fillérjeikből vettek egy skandináv lottót, majd 630 millió forint ütötte a markukat. Beszédes tény, hogy a magyar lottótörténet nagy nyertesei közül elsőként egy hajléktalan férfi merte vállalni a nyilvánosságot. Úgy, hogy küzdelmét az alkoholizmussal sem titkolta. Társadalomkritikával felérő őszinteség volt ez.

A győri férfi és neje Győr belvárosában Albaca néven nyitott kávézót. A Bajcsy-Zsilinszky út 57. szám alatt található kávézóba advent idején tértünk be. Kulturált, rendezett belső tér, szolid karácsonyi dekoráció fogadott bennünket. A nem túl nagy helyiség sokkal ízlésesebb, mint gondoltuk volna. A felszolgáló hölgy udvariasan megvárta, míg helyet találtunk magunknak. Nem tolakodva ajánlotta figyelmünkbe a "ház" két specialitását: a csokis kebabot és a csoki szökőkutat.

További képeket ide kattintva nézhetnek meg!

Elsőként presszókávét kértünk, mire az erős fekete stílusos kis tálcán került asztalunkra. A kávé mellé járt egy deci szóda. Milyen jó lenne, ha egy deci szódán nem fukarkodnának sok kávézóban… A víz azért kell, mert kávézás előtt érdemes öblögetni és így jobban lehet élvezni a fekete minden cseppjét. Ameddig készült a csokis kebab, meglátogattuk a mosdót. Pedánsan tiszta volt a mellékhelyiség. Csendben jegyezzük meg: több divatos győri étterem és kávézó mosdója példát vehetne az Albaca vécéjéről.

A frissen sütött csokis kebab közben színre lépett. Kérdeztük a felszolgáló hölgyet, miből áll a tészta, de röviden hárított, csak annyit mondott: a recept titkos. A tészta hasonlított a gofriéra, de nem olyan édes. Érzésünk szerint nem tojásból keverték, hanem porból. Több mint dicséretes, hogy négy fajta frissen vágott gyümölccsel (alma, körte, narancs, kivi) töltötték meg az édes kebabot. Nem cukros szirupban úszó konzervgyümölccsel csapták agyon a tésztát. A csokiöntet és a reszelt csokoládé szintén minőségi. Kár, hogy utóbbiból tejcsokit használtak étcsokoládé helyett.

A csokis kebabért és a presszókávéért 1100 forintot fizettünk.

Konyha: egyedi édességek, olasz kávé, 6
Minden egyéb (felszolgálás, berendezés, miliő): Le a kalappal! Kedves, korrekt felszolgálás, igényes belső tér, 9


(Tapasztalatainkat egyszeri látogatás alapján tesszük közzé, a kávézót 0-10 pontig osztályoztuk.)