Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Zuschlag-per - Őri András elismerte, hogy részt vett a pályázatok készítésében

Őri András negyedrendű vádlott írásban beadott és felolvasott vallomásában elismerte, hogy részt vállalt egyes, a vádban szereplő egyesületek pályázatainak elkészítésében, valamint az egyesületek számláiról saját bankszámlájára és Zuschlag János édesapja számlájára is utalt pénzt. A negyedrendű vádlott a Zuschlag-per hétfői tárgyalásán olvasta fel vallomását.

Több, a vádiratban szereplő alapítvány és egyesület pályázatával kapcsolatban Őri András elismerte, hogy részt vállalt összeállításukban, és a beszámolót is ő késztette.
A fővárosban beadott pályázatok elkészítésében emlékei szerint nem vett részt, de nem zárta ki, hogy az ügyintézésben részt vállalt. A nemzetközi pályázatokban történt részvételét is tagadta. A vádiratban szereplő egyesületek folyószámlájáról vett fel pénzt, a saját, és mások számlájára is utalt pénzt - mondta.
Átnézte az iratokat, amelyek alapján elismerte, hogy idősebb Zuschlag Jánosnak is ő utalt pénzt, hangsúlyozta azonban, hogy "a felvett pénzekről nem rendelkezett, azokat, egy esetet kivéve, Zuschlag Jánosnak átadta".
Őri András korábban a bíróságon nem tett vallomást, de a nyomozati szakban tett vallomását megerősítette. Egy nyilatkozatott tett, amely szerint nem volt lehetősége, hogy megtagadja felettese, Zuschlag János utasításait.
A negyedrendű vádlott 2002-ben egyetemistaként került az Országgyűlés Hivatalához, ahol az MSZP frakció gyermek-, ifjúsági és sport munkacsoportjánál dolgozott munkatársként. 2002-2004 között az országgyűlési képviselőként tevékenykedő Zuschlag János elsőrendű vádlott mellett dolgozott, az ő utasítására vett részt pályázatok elkészítésében.
Prácser László kilencedrendű vádlott is vallomást tett hétfőn a bíróság előtt. Prácser Lászlót az ügyészség jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével mint társtettest, és magánokirat hamisításával mint tettest vádol.
A vádlott védője eljárási szabálytalanságokra hivatkozott az ügyészség eljárásával kapcsolatban.
Német Zsolt ügyész válaszában hangsúlyozta: a lefoglalt anyagokról és az azokról letöltött dokumentumokról a vádlottak és védőik másolatot kaptak, azok alapján ellenőrizhető a vádhatóság eljárása.

Olvasóink írták

  • 3. Eva- 2010. február 02. 19:00
    „olvasta a vallomását

    de ki írta meg?neki”
  • 2. reggi 2010. február 02. 10:01
    „Ilyen tényfeltáró cikket a tárgyalásról, szívesen olvastam volna a Joszif Tot, Kaja Ibrahim, beléptető rendszer, kordonbontás, Grippen vásárlás, állami gazdaságok privatizálása ügyében. Hadd röhögjön az ország -helyette kussolunk, elévült, stb.”
  • 1. obama 2010. február 01. 17:43
    „na ez a nuschlag biztos egy mocskos zsido az ijet meg olni a csaladdal eggyut.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Uzsorást vettek őrizetbe Dombóváron

Uzsorakamatra adott kölcsönt és fenyegetéssel vett rá a visszafizetésre többeket Dombóváron egy házaspár. Tovább olvasom