Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Zuglói hangfelvétel – Az LMP feljelentést tesz vesztegetés gyanúja miatt

Az LMP szerdán a legfőbb ügyésznél tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés gyanúja miatt a kedden napvilágot látott zuglói hangfelvétel ügyében – jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.
Az ellenzéki párt frakcióvezetője azt mondta, hogy ha valaki komolyan veszi a hangfelvételt, akkor az arról szól, "hogy a kormánypárt maffiaszervezet-szerűen működik".

Schiffer András szerint nagyon súlyos gyanúk fogalmazódnak meg a hangfelvétel kapcsán. A felvételen "a zuglói vállalkozó arról beszél, hogy itt egy olyan kínos ügyről van szó, hogy nem lehet a Viktorral se megbeszélni" - mondta.

Közölte: azért fordulnak a legfőbb ügyészhez, mert a felvételen utalás történik a miniszterelnökre. Úgy értékelte, hogy mindaz, ami napvilágot látott, sürgős magyarázatra szorul a kormányfő részéről.

Az LMP frakcióvezetője hangsúlyozta: az ügyészségnek ki kell derítenie, mennyire lehet megbízni a hangfelvétel hitelességében, és hogy az ügy kiknek a büntetőjogi felelősségét veti fel.

Kérdésre válaszolva azt mondta, tisztában van azzal, önmagában egy hangfelvétel még nem feltétlenül elégséges ahhoz, hogy a bíróság tárgyalja. Véleménye szerint arra viszont igen, hogy a bűncselekmény gyanúja megfogalmazódjon és az ügyészség ismeretlen tettes ellen megindítsa az eljárást.

Ha bebizonyosodik, hogy a felvételnek van valóságalapja, akkor az megmagyarázza, hogy 2010 után azért nem történt elszámoltatás, mert "a mai hatalmasok" nem akarják, hogy 2014 után is elszámoltatás következzen – jelentette ki.

A sajtótájékoztató végén egy másik témára áttérve elmondta, hogy az LMP szerdán beterjeszt egy törvényjavaslatot a parlamentnek, amelyik - elfogadása esetén - az állami vezetőknek és kormánytisztviselőknek megtiltaná az offshore érdekeltségekben való részvételt.

Az internetre kedden este került fel egy hangfelvétel, amelyen sajtóhírek szerint Ferdinandy István, a kerület fideszes alpolgármestere beszélget egy építési vállalkozóval arról, hogy utóbbi százmilliós kenőpénzeket fizetett. A vállalkozó a felvételen szidja a polgármestert, és többek között őt okolja, amiért az önkormányzati megbízás miatt csődbe ment a családi cégük. A felvételen bizalmas, tájékoztató jellegű beszélgetés folyik zuglói közbeszerzésekről, miután az alpolgármester kíváncsiskodik a kerületi beruházások részletei iránt. A vállalkozó beszámol arról, hogy 20 százalékot kellett letennie az üzletért, "hordani kellett" a pénzt, amely végül 100 milliós összeggé dagadt.

A zuglói önkormányzat azt közölte az MTI-vel: megrendezett beszélgetés az, amelynek hangfelvétele "a kerület polgármesterének lejáratására" több portálra is felkerült, és a történtek mögött a felvételen beszélgető vállalkozó és az alpolgármester személyes indítékai állnak. Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester rágalmazás és jó hírnév megsértése miatt feljelentést tesz a felvétel készítői és az azt kritika nélkül átvevő, a jó hírnév megsértésében közreműködő sajtóorgánumok ellen - tudatták.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zugló: ˝A beszélgetés megrendezett és lejárató˝

A zuglói önkormányzat szerint nem véletlenszerű, hanem megrendezett beszélgetés hallható a… Tovább olvasom