Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Zsolt túl az utolsó kezelésen

Folytatás az 1. oldalról.

– A kinti orvosok szerint a kezelés folytatható, de ehhez legalább egy évet várni kell – mondja Endrei Szilvia, Zsolt anyukája. – Egyelőre örülünk annak, hogy sikeresen és gond nélkül zajlott le a kezeléssorozat, és most egy hosszabb pihenőidőszak következik. Zsolti egyébként már teljesen jól van. Természetesen továbbra is jár hozzánk a gyógytornász, a masszírozás sokat jelent, hiszen lazábbakká válnak a fiú izmai.
A közelmúltban pró és kontra hangzottak el vélemények, hogy mennyire eredményes az őssejtkezelés. Az egyik álláspont szerint ma még nem megalapozott a beavatkozás, kevés a kutatási eredmény, és több esetben hiányoznak a dokumentációk. Sokan egyenesen őssejtturizmust emlegetnek, hiszen a hazai betegek Kijevbe, Moszkvába, valamint Kínába járnak gyógykezelésre.
„ A szülőnek az a legfontosabb, hogy minden kis reménysugárban megkapaszkodhasson.”
– Mi sem azt vártuk, várjuk, hogy Zsolti egyből kiugrik a kerekes székből – folytatja Szilvia. – Számunka az is nagy eredmény, hogy nem romlik tovább az egészségi állapota. A legjobb persze az lenne, ha a hazai kórházakban is végeznének ilyen beültetést. A kijevi körülmények egyébként nem rosszabbak a hazai átlagnál. Az orvosok és az ápolók tiszta, steril eszközökkel dolgoztak. Úgy érzem, számunkra előnyös volt, hogy kiutazhattunk az ukrán fővárosba. S ezért hálás köszönet azoknak, akik támogattak bennünket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepi műsor

SZOMBAT Tovább olvasom