Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 20°C | 30°C Még több cikk.

Zsírosabbak a magyar gyorsétteremek

Az elvileg egyenételeket kínáló nemzetközi gyorséttermeink is zsírosabbak - a magyar konyha mellett - a többinél. Legalábbis ezt állapította meg az a dán kutatás, amely szerint akár 40 százalékkal zsírosabb lehet a nálunk kínált csirkeszárny, mint ugyanazon cég terméke más országban.
Mint az egy nemzetközi vizsgálatból kiderült, a hagyományosan zsíros magyar konyha mellett a világon mindenütt elvileg egyenételeket kínáló gyorséttermeink is egészségtelenebbek a nemzetközi átlagnál. A 15. Európai Elhízástudományi Konferencián bemutatott 35 ország bevonásával készült vizsgálat a KFC és McDonald\'s termékeit vizsgálta, s kiderült: ugyanazon termék teljes zsírtartalma akár 40 százalékkal, míg transzzsírtartalma nagyságrendekkel különbözhet, attól függően, hogy a világ melyik részén kínálják azt. A Magyarországon mért értékek a legrosszabbak között szerepeltek.

A gyorséttermek legnépszerűbb termékeit, sült krumpliját és sültcsirke-szárnyát, pattogatott kukoricákat, valamint előre csomagolt aprósüteményeket vizsgáltak, és országonként jelentős eltéréseket találtak a cégek ugyanazon termékének minőségében. A megvizsgált gyorsételeknek nemcsak a zsírtartalmuk volt magas, de a bennük található transzzsírsavak aránya átlagosan például a Dániában engedélyezett érték tizenhétszerese volt.

A nemzetközi felmérés szerint Kelet-Európa - benne Magyarország, Bulgária, Csehország, Lengyelország - különösen rossz eredményt produkált: az itt vásárolt KFC sültcsirke- szárny és sült krumpli teljes zsírtartalomhoz viszonyítva 29-34 százaléknyi transzzsírsavat tartalmazott. A Magyarországon mért pontos érték 32% volt. Eközben Oroszországban, Spanyolországban, Indiában és Skóciában a legegészségesebbek a gyorséttermek: a termék teljes zsírtartalmának nem több mint 2 százaléka transzzsírsav.

A McDonald\'s termékeinek vizsgálata hasonló eltéréseket mutatott, igaz, itt Ománban volt a legmagasabb, Magyarországon aránylag jobb a helyzet. Bár arról az étkezést kutató szakemberek régóta vitáznak, hogy a gyorséttermi étkezés önmagában mennyiben felelős az elhízásért és egyéb betegségekért, általában mégis igaz: a gyorsételekben általában sok a kalória, ráadásul nagyok is az adagok.

Gyakorlatilag azt állítja a vizsgálat - miután 35 országban 74 adagnyi KFC és McDonald\'s sült krumplit és sültcsirke- szárnyat vizsgáltak meg -, hogy csak a gyorséttermek neve azonos, a választéka világszerte más és más. Azaz a vásárló gyakorlatilag nem tudhatja, hogy amit eszik, mennyire veszélyes az egészségére. A Nemzetközi Elhízástudományi Társaság elnöke - a kutatás egyik résztvevője - prof. Arne Astrup a gyorsétkezést egyszerűen egy szerencsejátéknak nevezte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A megfelelő túrafelszerelés megéri az árát

Az egyre tavasziasabb, tartósan húsz fok feletti hőmérséklet sok embert csábíthat ki a szabadba. Ha… Tovább olvasom