Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

zrikálás helyett indulatok a pályákon

A magyar labdarúgók sem mennek a szomszédba egy-egy zrikáért, beszólásért, de olyan esetre, mint ami a vb-döntőn történt, nem volt példa az utóbbi években. Talán a tavalyi Magyar Kupa-döntő volt az egyetlen kirívó eset.

Labdarúgás

A vasárnapi vb-döntő 110. percében történtek még ma is beszédtémát adnak a szurkolóknak. Vajon mit mondott Materazzi Zidane-nak, amiért ő úgy vett elégtételt az olaszok védőjén, hogy mellkason fejelte? Azóta már született egy változat: a pályafutását befejező francia játékos szerint édesanyját és húgát szidta az olasz, aki ezt cáfolta, mondván, fiatalon veszítette el édesanyját, így másokét sem szokta a szájára venni. Legyen akármekkora is egy mérkőzés tétje.

emlékezetes kupadöntő

Kíváncsiak lettünk arra, vajon a magyar futballisták meddig képesek elmenni egymás zrikálásában, s milyen jelenetekre emlékeznek a győri és soproni labdarúgók.
Az FC Sopron tavaly Magyar Kupát nyert. Önmagában a Ferencváros ellen aratott 5–1-es siker örök emlék maradhatott volna a soproniak számára, ám a nem éppen barátságos légkör tette igazán feledhetetlenné a találkozót.
Mint ismeretes, a Fradiból három játékost is kiállított a horvát Trivkovic. Adem Kapicnak durvaságért, Rósa Dénesnek a második, a kapus Szűcs Lajosnak a harmadik találatot követően mutatta fel szövegelésért a piros lapot a játékvezető. Hogy mit mondott a két játékos, a mai napig homály fedi, mint ahogy azt is, tényleg elhangzott-e a fővárosiak akkori edzője, László Csaba szájából a „törd el a lábát” utasítás. A szakember ugyan tagadta, hogy ilyen sportszerűtlenségre biztatta volna játékosait, ugyanakkor a találkozó után távozott a válogatottól... Akkor ugyanis éppen Lothar Matthäus szövetségi kapitány segítőjeként is dolgozott László.

durvaságok játék közben

Horváth András, az FC Sopron előző idényének házi gólkirálya szerint a kupadöntőn történtek nem általánosak, de azért van egy-két beszólás a magyar bajnokikon is.
„ A játék hevében gyakran előfordul, hogy csúnya dolgokat vágnak egymás fejéhez a játékosok. Egy-egy keményebb összecsapás, ütközés után ilyenkor e tekintetben akár a csillagos ég is lehet a határ, amíg a játékvezető nem szól, hogy ezt abba kellene hagyni. A szakmán belül köztudott, vannak olyan labdarúgók, akik »ugranak« a provokációra. Az abszolút nem jellemző, hogy ezeket a játékosokat tudatosan cukkolnák az ellenfelek, viszont a játék hevében sok minden elhangozhat...” – mondta a gólerős labdarúgó.
Győrött Vincze Ottó az egyik legrutinosabb labdarúgónak számít. Sok nagy csatán van túl, s egy kiállításra ma is tisztán emlékszik.
„ Régebben sokkal több volt az egyéniség a magyar pályákon. Több volt az idősebb, rutinosabb játékos a csapatokban, mint most. A mi korosztályunk ráadásul vagányabb volt a maiaknál, felvállaltuk a konfliktusokat az »öregekkel«. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem tiszteltük őket, de a meccsek hevében gyakori volt a szöveg. A legnagyobb »dumás« egyébként Véber Gyuri volt, akinek a kilencven perc alatt be nem állt a szája. Sajnos ez ma már nem jellemző a magyar bajnokságban. Itt nem arra kell gondolni, hogy létkérdés lenne a másik szidalmazása. Egy-egy elejtett zrikáló, de nem bántó mondat ugyanis csak jót tesz egy mérkőzésnek. Én legalábbis az a fajta vagyok, akit feldob az ilyen” – kezdte a győriek karmestere.
Vincze egyik legemlékezetesebb „alakítása” Debrecenben volt, amikor is idő előtt mehetett zuhanyozni, csapata, a Ferencváros pedig története egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el.

cukkolták és ezért ütött

„ Az egyik Loki-játékos addig-addig »faragott« és provokált, hogy elszakadt nálam a cérna és megütöttem. Valahogy úgy voltam vele, mint most szerintem Zidane, közvetlenül utána már nagyon bántam, amit tettem, de a kiállítás nem maradt el. Ráadásképpen kintről kellett végignéznem, hogy a hazai csapat 6–1-re elgázol bennünket” – folytatta Vincze Ottó, aki szerint a mai meccsek hangulata sem olyan, hogy nagyon felmenjen az emberben az adrenalin.
„ Az igazság az, ahogy a sok néző, úgy az üres lelátó is kihat a hangulatra, a játékra. Nyilván sokkal jobban spannolja magát egy labdarúgó, ha a lelátón nagy a hangzavar. Manapság ez csak ritkán adatik meg, így a szenvedély is kevesebb a pályán” – mondta Vincze Ottó.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetért a Postabank-vezetők felmentésével?

Tovább olvasom