Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

''Zöld'' temetés: fagyasztva szárítás

A környezetet óvó temetések mellett foglalt állást a svéd kulturális miniszter.

Amint a német Die Welt című lap internetes kiadása beszámolt róla, Lena Adelsohn Liljeroth az egyik svéd egyházi lapnak úgy nyilatkozott, hogy föl akar lépni a környezetbarát temetési forma hivatalos engedélyeztetése érdekében.

Az új módszer a fagyasztva szárítás, amelynek során mínusz 196 fokon folyékony oxigénben fagyasztva szárítják a holttestet, és mechanikus vibrációval durva porrá őrlik. A szárítás és a fém maradékok eltávolítása után egy 75 kilogrammos súlyú ember maradványai csak 25 kilogrammot nyomnak.

A miniszter - asszony szerint az új eljárás a hagyományos temetéshez képest kevésbé terheli a vizeket és a levegőt. A svéd evangélikus egyház egyébként már évek óta harcol az új temetési eljárás legalizálásáért.

Az egyház öt százalékban tulajdonosa a Promessa nevű társaságnak, amely Susanne Wiikh svéd biológus többségi tulajdonában van. A cég a holttestek fagyasztva szárítására specializálódott. A Promessa már 35 országban védette le új temetkezési módszerét. Ezzel az eljárással egyébként az Egyesült Államokban eddig a kedvenc állatokat temethették el tulajdonosaik, - olvasható a német lap internetes kiadásában.

(MTI)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszavették

Brüsszel» Visszavették a Kereszténydemokrata Néppártot (KDNP) az európai… Tovább olvasom