Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Zavaró a mozgóárusok dudálása

• A József Attila-lakótelepen szinte mindennap megjelenik a Cserpes sajtműhely vijjogó mozgóárus autója. Iszonyatos hangos a szignálja, mindent túlharsog még zárt ablaknál is, sőt néha akár hatszor is eljátssza egymás után. Mi lesz majd nyáron? Néha már reggel fél kilenckor megjelenik, beáll a ház elé, s akár egy óráig ott áll járó motorral. Aki éjjel dolgozott, az biztos felébred erre a pokoli hangra, kisgyerekekről nem is szólva. Sokan fel vannak háborodva a környéken emiatt.

– A szokásosnál kicsit hangosabb és rendszeresebb szignál azért fontos, hogy felhívja a lakók és vásárolni akaró emberek figyelmét az autó jelenlétére, hiszen a mozgóárusításnak pont ez a lényege – mondta el Cserpes István, az említett cég vezetője. – A fenti SMS írója az egyetlen, aki panasszal élt eddig (hozzáteszem, az érintett helyen heti 3-szor és visszavett hangerővel vagyunk jelen) és pont arra kérnek minket az emberek napi rendszerességgel, hogy töltsünk több időt egy helyen, mert nem tudnak odaérni időben az árusítás helyére. Cégünk egyébként minden szükséges engedéllyel rendelkezik, működésünk teljesen jogszerű. Munkatársaink betartják az engedélyezett időtartamot a megyénkben működő mind a nyolc autó esetében. Igyekszünk megfelelni a vásárlók elvárásainak, mind minőségben, mind pedig a szolgáltatások tekintetében.
A környező falvakban is pozitív tapasztalatokról számolnak be a mozgóárusítással kapcsolatban. A körülbelül ötvenlakosú Cséren például négy különböző profilú árus érkezik rendszeres időközönként. – A kenyeres mindennap, a gázpalackos, a takarmányos és a süteményárus pedig hetente érkezik hozzánk – mondja Várallyai István polgármester. – Panasz soha nem érkezett arról, hogy hangosak lennének. Szeretik őket a csériek, hiszen – például a péksütemények árusai – széles választékot és friss termékeket kínálnak és így azt is be lehet szerezni, ami egyébként nem kapható a településen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajnokok Ligája

A B csoportban: Dunaferr–Knjaz Milos (szerb) 39–24 (21–13). Tovább olvasom