Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 21. hétfő - Konstantin

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Belföld - Magyarország hírei > Zagyva György Gyula: adják ki a mentelmi jogom!

Zagyva György Gyula: adják ki a mentelmi jogom!

Zagyva György Gyula arra szólítja fel az Országgyűlés mentelmi bizottságát, hogy ha a testület elé kerül a Sziget Fesztivál bejáratánál történt ügye, adja ki a mentelmi jogát.

mti - 2011.08.13. 14:28
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

A parlamenti képviselő ezt azért kéri, hogy az ügyet "az ügyészség tudja vizsgálni, és így minél előbb derüljön ki, hogy vele szemben követtek el súlyos bűncselekményt" - olvasható a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak (HVIM) az MTI-hez is eljuttatott vasárnapi közleményében.

A képviselőt péntek éjszaka a Sziget Fesztivál bejáratának környékéről állította elő a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint Zagyva György Gyulát és négy másik embert rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt igazoltatták, majd állították elő. Zagyva György Gyula még éjjel írásos nyilatkozatot fogalmazott meg, amely szerint mentelmi jogáról nem mond le - írta a rendőrség szombati közleményében.

A történtek előzménye, hogy a HVIM által a Sziget Fesztivál főbejáratához összehívott szimpatizánsok jegy nélkül próbáltak meg bejutni a rendezvényre.

Az MTI helyszíni tudósítója azt tapasztalta, hogy Zagyva György Gyula, a HVIM tiszteletbeli elnöke a fesztivál főbejáratához szervezett tüntetésen - amelyet eredetileg a magas benzinárak elleni tiltakozásul a sziget területére hirdettek meg, de azt a rendőrség nem vette tudomásul, mivel a fesztivál helyszíne magánterületnek minősül a rendezvény idején - felszólította az embereket, próbáljanak együtt bemenni a rendezvény területére. Ezt követően a mintegy hetven tüntető megindult a főbejárat felé, ahol biztonsági őrök és rendőrök fogadták őket; végül nem sikerült bejutniuk a fesztiválra.

A HVIM vasárnapi közleménye szerint "az igazság az", hogy Zagyva György Gyula ellen "követtek el jogsértést azzal, hogy nem engedték be a tüntetésre, majd leteperték, aztán előállították".

Ha a hatóság kezdeményezi, a mentelmi jog felfüggesztéséről az Országgyűlésnek kell döntenie - a mentelmi bizottság javaslata után - a jelen levő képviselők kétharmados többségével.

Június 27-én a parlament egy másik ügyben már felfüggesztette Zagyva György Gyula mentelmi jogát, amit az ügyészség zaklatás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezett. A legfőbb ügyész indítványa szerint a jobbikos politikus 2010 augusztusában a verőcei Magyar Sziget Fesztiválon a Hetek című hetilap két munkatársát fenyegető kijelentéseket tett, "mindeközben a kezében lévő ostorral végig hadonászott", és egy alkalommal az újságírók egyike felé ütött. A mentelmi bizottság ülésén akkor Zagyva György Gyula azt mondta: nem követte el az ügyészségi átiratban foglaltakat, ugyanakkor kérte mentelmi jogának felfüggesztését.

Korábban írtuk:

A rendőrség a Sziget Fesztivál bejáratának környékéről előállította Zagyva György Gyulát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét péntek este. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint a képviselőt és négy másik személyt rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt igazoltatták, majd állították elő.

Élt mentelmi jogával Zagyva György Gyula

Élt mentelmi jogával Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője, így vele szemben szabálysértési eljárás nem folytatható - közölte a rendőrség szombaton  a honlapján.

Aképviselőt péntek éjszaka, a Sziget Fesztivál bejáratának környékéről állította elő a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korábbi tájékoztatása szerint Zagyva György Gyulát és négy másik személyt rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt igazoltatták, majd állították elő.

Zagyva György Gyula még éjjel írásos nyilatkozatot fogalmazott meg, amely szerint mentelmi jogáról nem mond le - olvasható a rendőrség szombati közleményben.

A történtek előzménye, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által a Sziget Fesztivál főbejáratához összehívott szimpatizánsok jegy nélkül próbáltak meg bejutni a rendezvényre.

Az MTI helyszíni tudósítója azt tapasztalta, hogy Zagyva György Gyula, a HVIM tiszteletbeli elnöke, a fesztivál főbejáratához szervezett tüntetésen - amelyet eredetileg a magas benzinárak elleni tiltakozásul a sziget területére hirdettek meg, de azt a rendőrség nem vette tudomásul, mivel a fesztivál helyszíne magánterületnek minősül a rendezvény idején - felszólította az embereket, próbáljanak együtt bemenni a rendezvény területére.

Ezt követően a mintegy hetven tüntető megindult a főbejárat felé, ahol biztonsági őrök és rendőrök fogadták őket; végül nem sikerült bejutniuk a fesztiválra.

A Jobbik szóvivője az Index.hu-nak szombaton azt mondta: Zagyva György Gyula nem a Jobbik, hanem a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevében vett részt a tüntetésen, ezért a Jobbik nem tervez semmilyen lépést az ügyben. "Ugyanakkor sajnáljuk a történteket, hiszen ez egy bejelentett tüntetés volt, így a felelősség a rendőrségé és a fesztivál szervezőié, akik nem voltak hajlandóak tárgyalni a tüntetőkkel" - tette hozzá Dúró Dóra.

A közlemény szerint a BRFK munkatársai - ugyancsak este 8 és 10 óra között - további öt személyt is előállítottak a Sziget bejáratától; őket kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt. A történtek előzménye, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által a Sziget Fesztivál főbejáratához összehívott szimpatizánsok jegy nélkül próbáltak meg bejutni a rendezvényre.

A rendőrség közölte, az előállított személyek elszámoltatása folyamatban van.

Az MTI helyszíni tudósítója azt tapasztalta, hogy Zagyva György Gyula, a HVIM tiszteletbeli elnöke, a fesztivál főbejáratához szervezett tüntetésen felszólította az embereket, hogy próbáljanak együtt bemenni a rendezvény területére. Ezt követően a mintegy 70 tüntető megindult a főbejárat felé, ahol biztonsági őrök és rendőrök fogadták őket; végül nem sikerült bejutniuk a fesztiválra.

A pénteki tüntetésen Zagyva György Gyula a résztvevők előtt elmondott beszédében azt hangoztatta, hogy annyit akartak elérni, hogy tárgyaljanak velük a Sziget főszervezői. A képviselő szerint Gerendai Károlynak, a fesztivál főszervezőjének csak "annyit kellett volna mondania, hogy kérem fasiszta bácsik ne tüntessenek itt", de ezt nem tette meg. A demonstrálni szándékozók a beszédet követően indultak meg a főbejárat felé, ahol a Sziget biztonsági őrei feltartóztatták őket.

A HVIM ellen a fesztivál főbejáratának másik oldalán tüntetést tartott a facebookon szerveződő civilek tucatnyi csoportja. A közösségi oldalon megfogalmazottak szerint tiltakoznak a szélsőséges elveket hirdető mozgalom tevékenysége ellen, melyről a közelmúltban a Sun riporterei is beszámoltak, s mely Magyarország nemzetközi megítélését negatív irányba befolyásolja.

A HVIM-hez köthető Gyimesi Zoltán, aki már kedden is megpróbált bejutni a Szigetre, még januárban jelentett be tüntetést a magas benzinárak ellen a fesztivál feltételezett időpontjára. Eredetileg augusztus 1. és 20. közötti időszakra kérte az engedélyezést, így a demonstrációt augusztus elsején meg kellett volna kezdeni, de közben egyes - forrásmegjelölés nélküli - információk szerint módosítást kért a rendőrségtől, és a megmozdulást augusztus 9-re akarta áthelyezni.

A BRFK szóvivője akkor az MTI-nek azt a tájékoztatást adta, hogy a Sziget fesztivál helyszíne magánterületnek minősül, így a tulajdonos, illetve a bérlő döntheti el, hogy kit és milyen feltételekkel enged be oda. "A rendőrségnek sem mérlegelési, sem döntési jogköre nincsen ebben az esetben".

Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12 következő >> végére >>> 15 hozzászólás
Moderálásra küldöm 15. rommel 2011.08.17. 23:50

EZ NAGY EREDMÉNY VOLT ZAGYVA ÚR !
ILYEN SIKEREK VEZETTEK A NAGY BUKÁSOKHOZ !

Moderálásra küldöm 14. pancser 2011.08.15. 13:56

Jegy nélkül bemenni nagy ostobaság volt senki nem ad neki igazat ez tuti. Ha vettek volna jegyet akkor bent sokkal nagyobb balhét csinálhattak volna, szerencsére ehhez nem volt elég korpa a haj alatt.

Moderálásra küldöm 13. dorombolok 2011.08.15. 13:50

Zagyva ez a Zagyva!

Moderálásra küldöm 12. duhos2 2011.08.15. 09:10

A korrektség kedvéért itt a teljes és eredeti közlemény: http://szentkoronaradio.com/belfold/2011_08_12_blokad-alatt-a-sziget

Ettől függetlenül nagy ostobaság volt odamenni.

Moderálásra küldöm 11. load 2011.08.15. 07:31

2. háté
A közterület akkor válik magánterületté, ha annak használója az önkormányzattól kibéreli, és bérleti díjat fizet utána.
A többit ennek alapján gondold át magad!

Moderálásra küldöm 10. gjozsi88 2011.08.15. 07:08

Azért érdekes, hogy a kampányban Vona azt mondta, hogy képviselőik nem fognak a mentelmi jog mögé bújni........most mégis???????

Moderálásra küldöm 9. pancser 2011.08.14. 21:40

Zagyva elszúrta korábban, gondolom a főnöke ráolvasott és attól változott meg.

Moderálásra küldöm 8. Madarász 2011.08.14. 21:14

Majd legközelebb valamelyik stadionba szervez tüntetést egy jó drába koncert idejére... Szerintem az Ogy. képviselők és politikusok mentelmi jogát meg kell szűntetni és nem kérdés, hogy mőgé akarjanak-e bújni.

Moderálásra küldöm 7. Köszörűs 2011.08.14. 20:20

Előállítása után írásban közölte, hogy mentelmi jogáról nem mond le.
Most meg azt állítja, nem országgyűlési képviselőként, hanem a HVIM tiszteletbeli elnökeként vett részt a demonstráción.
Hááát elég zavaros.

Moderálásra küldöm 6. xverax 2011.08.13. 18:41

már írtam, vegyen jegyet ....**** és akkor mehet zenét hallgatni.
Nem mond le a mentelmi jogáról???? A főnöke mit szól hozzá??? Nézem is mit magyarázott a mentelmi jogról a kampányában....... Ennek ..... semmi keresnivalója nincsen a magyar parlamentben. <moderálva....>


15 hozzászólás12 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...