Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Vona Gábor: rabságban van Magyarország

A Jobbik elnöke szerint Magyarország rabságban van és a magyar emberek rabságban élnek, a nemzetet pedig csapdahelyzetek fenyegetik; Vona Gábor az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából hétfőn, Nyírmihálydiban rendezett ünnepségen azt mondta, magyarnak lenni nem jelent mást, mint küzdeni a szabadságért.
A szabolcsi község polgármesteri hivatala előtt, jelentős rendőri biztosítás mellett, tartott rendezvényen a jobbikos politikus arról beszélt: a magyarság egész eddigi történelme a szabadságért vívott küzdelemről szólt. "Ez nem csak történelmi hagyaték, hanem a mostani kor jellemzője is" - fogalmazott Vona Gábor mintegy kétszáz ember előtt. Véleménye szerint az ország jelenleg egyáltalán nem szabad, mivel az emberek nem rendelkezhetnek jogaikkal, illetve nem az ő akaratuk és érdekeik alapján hozzák meg a döntéseket.

Az ország csapdahelyzetekben vergődik: az államadósság terhét mindenki fizeti a csecsemőtől az aggastyánig, ezzel azonban az ország jövője van eladósítva, "s ebbe az adósságba bele fogunk dögleni" - fogalmazott a politikus. Vona Gábor további csapdahelyzetként a nemzetközi függést jelölte meg; nézete szerint eddig nem sok jót hozott az országnak az Európai Unióhoz történő csatlakozás, s ahelyett inkább az európai nemzetek összefogását kellene elősegíteni.

A Jobbik elnöke a legnagyobb csapdahelyzetnek a demográfiai változásokat nevezte. "Harminc éve fogy a magyar, évről évre egy kisvárosnyi, azaz negyvenezer emberrel vagyunk kevesebben, a cigány kisebbség száma pedig népességrobbanásban van" - mondta Vona Gábor. "Nem arról van szó, hogy cigánygyermekek születnek, hanem a gyermekvállalás ezeknek a családoknak megélhetési forrást jelent" - tette hozzá. "Ha ezt kimondjuk, rasszisták vagyunk. (...) Én minden tisztességes cigány embert a testvéremnek tekintek ebben az országban, s ha valaki cigány embert a bőre színe miatt fog bántani ebben az országban, én meg fogom védeni" - jelentette ki Vona Gábor, akinek a szavait taps fogadta.

A jobbikos politikus ugyanakkor hangsúlyozta, ha a magyar embert nem hagyják kibontakozni és gyarapodni, "azokat el fogjuk takarítani ebből az országból". Vona Gábor március 15-re utalva azt mondta, hogy magyarnak lenni egyenlő a szabadságért folytatott mindennapi küzdelemmel, a nemzeti ünnepen pedig minden egyes embernek meg kell vizsgálnia a lelkét, vállalja-e ezt a küzdelmet.

Olvasóink írták

  • 3. pancser 2011. március 14. 22:27
    „Frankó, Vona elvtárs két cikket is kapott? Én még egy sort sem írnék róla, eleget ajnározza egy bizonyos portál, költözzön végleg oda!”
  • 2. janika 2011. március 14. 19:56
    „Viktorunk és gárdája már alkotják a munkahelyeket, vagy inkább halmozzák? Az6 illetékeseknek, pedig itt nincs reakciója az biztos.”
  • 1. rommel 2011. március 14. 18:01
    „Alap igazságok.De ,ha kizárjuk a rasszizmust mint befolyásoló tényezőt, akkor hamarabb jutunk el a megoldáshoz!Magyarul:munka nélkül nincsen segély,nincsen családi pótlék,nincs semmi!Ha nem tudják a gyerekeiket felnevelni akkor állami gondozásba kell venni őket.Inkább ez mint kövessék a szülőket!(ingyen élés,bünözés)A börtönökben pedig rá kell szoritani őket a munkára,igy ha kiszabadulnak könnyebben visszailleszkednek a társadalomba.Ez a cél uraim, nem pedig kisérletezgetünk további húsz évig és elköltünk még több milliárd forintot a semmire(bele a feneketlen kútba)!Kiváncsian várom az illetékesek reakcióit!De kiméljenek a régi elcsépelt rossz megnyilatkozásaikkal.ELŐRE IS KÖSZÖNÖM”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öten sérültek meg egy balesetben

Öten sérültek meg egy balesetben hétfőn Békés és Békéscsaba között. Tovább olvasom