Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 1°C Még több cikk.

Vona Gábor: A Fidesz liberális párt

A Jobbik országos elnöke olvasóink kérdésére elmondta: nem tartja magát szélsőségesnek, elmeorvosnál is csak Gyurcsány miatt járt.
KaszaOne: Milyen a kapcsolata a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal, illetve a szegedi Toroczkai Lászlóval?

Vona Gábor: Mind a szervezettel, mind Toroczkai Lászlóval jó, baráti kapcsolatban vagyok.

Virág Sándor: Tagja vagyok a Magyarok Szövetségének, de támogatom a Gárdát és a Jobbikot is. Sajnálattal hallottam, hogy többszöri tárgyalások után sem sikerült közös nevezőre jutni. Mi volt ennek az oka? Ettől függetlenül kiáll-e a Jobbik, az MSZ kezdeményezései mellett? Ismeri-e, támogatja-e kormányfeloszlató, alkotmányozó és rendszerváltó törekvéseit?

Vona Gábor: A Magyarok Szövetségévek kapcsolatban vagyunk, ugyanazok a céljaink, más-más eszközökkel küzdünk érte. Szerintem a két szervezet kiegészíti egymást.

teebee: Elképzelhetőnek tartja-e hogy Szögeden Jobbikos polgármester lesz? Szeged városához milyen emlékek fűzik?

Vona Gábor: Előbb-utóbb lesz jobbikos polgármester Szegeden, ezt az itt élőknek kell eldönteni, hogy mikor. Többször jártam már itt lakossági fórumon, mindig jól éreztem magam, nagyon csinosak a szegedi hölgyek.

Csecs: Mit szólsz a szegedi Jobbik tökéletlenségéhez? Gyakorlatilag sikerült pattanásos egyetemi nyilasmisik és nagyszájú focidrukkerek szintjére vinni a szegedi szervezetet. Nem terveztek komolyabb embereket bevonni a működésbe?

Vona Gábor: Ízlések és pofonok. A Jobbikban nagyon sok fiatal van nemcsak Szegeden, de az ország minden pontján. Inkább pattanásos, de tisztességes magyar fiatalok, mint botoxos vénlányok.

Vona Gábor szerkesztőségünkben. Fotó: Segesvári Csaba
Vona Gábor szerkesztőségünkben. Fotó: Segesvári Csaba

teletank: Nem látok szakértőket a csapatában. Létezik hogy egy 22-23 éves kislány kabinetvezető lehet akkor amikor ennyire dörzsölt ellenfelekkel kell majd összecsapni a kampány során?
Nem gond hogy ennyire belülről építkeznek? Nem veszítik el ezzel a hitelességüket?

Vona Gábor: A szakértőink nagy része tapasztalt középkorú vagy idős szakember, akik mellett nagyon sok fiatal dolgozik. 2010 után szakmai szempontból is pozitív meglepetést fogunk okozni mindenkinek.

Rozsdás: Tudvalévő hogy minden párt háta mögött valamilyen tőkeérdekeltség áll, önök melyik érdekeltség élén állnak?

Vona Gábor: Bennünket hazai kis- és középvállalkozók, valamint egyszerű emberek pár száz forintos támogatásai segítenek, és a politikánkkal mi is őket szeretnénk segíteni viszont.

keiner: Mit mond ahhoz, hogy Morvait nem hívják meg a londoni palesztin-konferenciára dec. 7-én, mert ez egy pro Palesztina konferencia, nem pedig antiszemita konferencia?

Vona Gábor: Elszomorítónak tartom, hogy a cionista világlobbi mindenhová elér.

Gyurics Attila: A Magyar Gárda és a Jobbik Magyarországért Mozgalom egyetért-e abban, hogy Robert Fico Úr magyarsággal szembeni, igen nacionalistának tűnő politikájára fenyegetéssel, erődemonstrációval, a Trianon előtti határok visszaállítási törekvésével kell válaszolni?! Nem fél-e attól, hogy ezzel háborús feszültséget teremthet, melyre egyik Köztársaság népének sincs semmi szüksége?! Gondolt-e Ön arra, hogy - amennyiben nacionalizmusra nacionalizmussal válaszolnak - politikájuk mennyivel jobb, mint Robert Fico Úré?

Vona Gábor: Fico és a szlovák kormány politikájára igenis kemény viszontválaszt kell adni. Az eddigi konfliktuskerülő külpolitika eredményeit mindenki láthatja.

suhym: Egyetért-e "híveinek" a cigányságra, zsidókra vonatkozó, uszító internetes bejegyzéseivel, illetve mi a véleménye ezekről?

Vona Gábor: Csak konkrét megállapításokat tudok kommentálni, általánosságban nem tudok ilyen kérdésre válaszolni. A Jobbik elnökeként nekem a Jobbik hivatalos közleményeiért, programjáért, valamint a saját kijelentéseimért kell felelősséget vállalnom. És ezt meg is teszem.

Flexsnake: Mit fog tenni ha kiderül a jobbik valódi gazdájának személye? Mit mond arra, hogy számtalan gárdagyűlésen csak a cigányozás és a zsidózás megy? Hogy tud úgy élni hogy kisebbségiként a saját fajtájának kiirtására buzdítottak gárdagyűlésen? Mi a véleménye Hitlerről, Szálasiról és a többi magyargyűlölőről?
gubanc: Mi a különbség Horthy, Szálasi, Hitler, a német fasizmus, meg Önök között?

Vona Gábor: A Jobbik valódi gazdái a jobbikosok. Úgy gondolom, Magyarországon magyarnak lenni nem kisebbségi lét. Legalábbis nagyon remélem. Mi egy nemzeti keresztény párt vagyunk. Mindenki elolvashatja programunkat, és véleményt alkothat róla.

apátfalvifaszagyerek: Önnek, mint hazafinak mi a véleménye a nemzetellenesen szélsőséges, demokráciát felszámolni akaró, nyíltan a náci ideológiát éltető, rasszista kuruc.info nevezetű hírportálról? Ha a Jobbik hatalomra kerülne, ezen szélsőségesen neonáci ill. fasiszta elemeket eltávolítaná?

Vona Gábor: A kuruc.infót egy tabudöntögető hírportálnak tartom, melynek a stílusával nem mindig értek egyet. De nagyon sok olyan dolog van, amelyről csak ott olvashatnak a magyar emberek. Kedvenc hírportálom a barikád.hu.

Fotó: Segesvári Csaba
Fotó: Segesvári Csaba

Asztalos Árpád: A nyugat-európai szórványban élő magyar gyermekek anyanyelvi és nemzeti önazonosságának megőrzésével kapcsolatban milyen elképzelése van?

Vona Gábor: Szeretnénk hazacsalogatni a nyugati és a tengerentúli magyarságot, mert nagyon sok értékes embernek kellett elmenekülnie az elmúlt időszakban Magyarországról.

Papcsek László: Minden politikai párt ellenetek fordult, mert félnek az elszámoltatástól. Miként gondoljátok az elszámoltatást, miért kell várni vele a választásokig?

Vona Gábor: Nem szeretnénk várni a választásokig, de addig nem sok eszközünk van, hogy érdemi lépéseket tegyümnk. Ha bármelyik kedves olvasónak van birtokában bizonyíték, kereessen meg bennünket, és nekünk nem fog megremegni a térdünk.

Antikos: Milyen lépéseket tervez a Jobbik egy esetleges hatalomra jutása esetén az adórendszer, az alkotmány, a közbiztonság, a munkahelyteremtés kérdéskörében?

Vona Gábor: Nehéz erre két mondatban válaszolni. A gazdaságban a korrupció felszámolására, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a hazai építőipar megerősaítésére, valamint a munkát terhelő járulékok csökkentésére készülünk. Az államadósságot újra kell tárgyalni, hogy a költségvetésünk végre lélegzethez jusson. A közbiztonság terén a rendőrség megtisztítására és megrősítésére, vidéken a csendőrség felállítására, valamint önfenntartó börtönök működésére van szükség.

utazó81: Terveznek-e valamit tenni a bankokkal akik teljesen tönkreteszik a lakáshiteles gyerekeinket?

Vona Gábor: Itt kizárólag az állami beavatkozás segíthet. Emellett pedig szükség van egy tisztán magyar bank létrehozására, amely ellensúlyozhatná a külföldi bankok tisztességetelen tevékenységét.

theseus: Mi a véleménye arról, hogy 5 évvel az EU-csatlakozás után a magyar átlagbér még mindig csak a töredéke az uniós átlagnak? Ön mit tenne azért, hogy ne csak az árak, hanem a bérek is európaiak legyenek hazánkban?

Vona Gábor: A hazai gazdaságban visszaszorítanánk a multinacionális tőke részesedését, és teret, támogatást adnánk a hazai vállalkozásoknak, tisztességes munkahelyek létrehozására. Magyarországnak nem a 3 millió koldus, hanem a 3 millió kisvállalkozás országának kellene lennie.

prester: Lesz-e végre lojális nemzeti média, ami a pénzéhes bulvármédia helyére léphet majd?
BCS: Tóth Péter, a szegedi Jobbik elnöke a minap azzal fenyegette meg a lapunkat, hogy "lakatot tesz rá", ha ők Szegeden hatalomra kerülnek. Milyen lakatot terveznek a sajtóházra, és várhatóan mikor záratják be az önöknek nem szimpatikus médiát?

Vona Gábor: A média az elmúlt időszakban nemcsak Magyarországon, de az egész világon az egyik legerősebb hatalmi ággá vált, miközben az ellenőrzés és a kontroll hiányzik. Mi ezt szigorítanánk, és azokat, akik átlépik a sajtó tárgyilagossági, etikai határait, azokat megbüntetnénk vagy megszüntetnénk. A szigorú intézkedésekre azért van szükség, hogy a média is érezze, nem mindenható, és a tevékenységének következményei vannak, neki magának pedig felelőssége.

suhym: Mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a cigány emberek foglalkoztatottsága emelkedjen? A cigányság felzárkóztatásáért? A magyar-cigány ellentétek elsimítása érdekében, hogy többek között a sajóbábonyihoz hasonló eset ne fordulhasson elő? Annak érdekében, hogy a cigány fiatalok közül minél többen vehessenek részt felsőfokú képzésben és diplomát szerezhessenek?

Vona Gábor: A cigányprobléma egy komplex probléma. Elsőként a közbiztonságot kell megteremteni, és a cigánybűnözést felszámolni. Aztán a szociális rendszert kell átalakítani, hogy az munkára, tanulásra és a törvények betartására ösztönözzön, és ne legyenek potyautasai. Korábban említettem, hogy a mezőgazdaság és az építőipar megerősítésén dolgozunk, ez a cigányságnak is egy lehetőség lehet. Az, hogy diplomát szerezzenek, a szüleik és a cigány vezetők felelőssége.

Lacas: Lát e szándékos provokációt a sajóbábonyi esetnél vagy csak egy feltételezés váltott ki hisztériát? Ha lát, kiknek az érdeke lehet a feszültség szitása és miért?

Vona Gábor: Látok. A Jobbik és a Gárda megerősödésétől megrettent pártok állhattak a háttérben, különösképpen a kormánypárt. Jelenleg ellenünk egy Fidesz-MSZP paktum jött klétre a háttérben. Ez a két párt ma könnyen összefog egymással, ha a mi eltakarításunkról van szó.

Fotó: Segesvári Csaba
Fotó: Segesvári Csaba

Gondi József: Felelősnek érzi e magát az uszításukra magukat sokszoros gyilkossá tevő debreceni "romagyilkosok" tetteiért ?

Vona Gábor: A debreceni gyilkosok egyik tagjáról kiderült, hogy a titkosszolgálatnak dolgozott, a másikról pedig, hogy egy izraeli kibucban élt egy évet, úgyhogy a felelősöket én egészen máshol keresem. Mindenki tegye fel a kérdést: kinek lehetett éredeke, hogy cigány gyerekeket és asszonyokat gyilkoljanak.

comet: Mit akart végül is a Gárdával? Mert a gárda egy hatalmas öngól lett.

Vona Gábor: Ezzel nem értek egyet. A Gárda az elmúlt 8 év legnagyobb sikere a nemzeti oldalon. Nem hiába szeretné a parlamenti pártok közül mindegyik beszüntetni. Nagyon büszke vagyok a Gárdára, és nagyon tisztelem a gárdistákat.

Csonka László: Mi a véleménye a Gárda és a Jobbik "súrlódásáról" itt Szeged viszonylatában?

Vona Gábor: Surlódások a legjobb családban is előfordulnak.

Katolikus: Lesz-e szegedi, ill. Csongrád megyei képviselői a Jobbiknak a Parlamentben? Ha igen, akkor ki/kik?

Vona Gábor: Még korai a kérdés, de minden bizonnyal lesznek.

rigójancsi: Most, amikor a napnál is világosabb, hogy csak a teljes jobboldal összefogása ment meg minket attól, hogy a kommunizmus haszonélvezői végveszélybe sodorjanak minket - Ön és a pártja miért hadakozik a más jobboldali erőkkel való összefogás ellen?

Vona Gábor: Mi hajlandóak leszünk a parlamentben mindent megszavazni, ami a nemzet érdeke,és semmit sem fogunk, ami azzal ellentétes. Mi nem fognánk össze az MSZP-vel a Fidesz ellen, ahogy azt a Fidesz megteszi ellenünk.

ősmagyar: Ha a Jobbiknak reális esélye lenne a kormányba kerülésre, mi lenne az önök számára az amit mindenképp "kivernének" a Fideszből?

Vona Gábor: A Jobbik programját.

tapsi: Milyen pénzből gazdálkodott és gazdálkodik majd a kampányokban a Jobbik? Hiszen az EP-választási kampány színvonala és az eszközök mennyisége, milyensége utolérte a nagy pártok, és az állami támogatást kapó pártok kampányának színvonalát.
Logaritmus: Mi a helyzet a Jobbikkal kapcsolatban indított Állami Számvevőszéki vizsgálattal és a keresett állami pénzzel?

Vona Gábor: Már említettem, hogy kisvállalkozók támogatásából tartjuk fenn magunkat, valamint a Harmadik Út állami támogatásából. Az EP-kampányunk kb. 30 millió Ft-ba került, annyi különbséggel, hogy nekünk nem kellett fizetni szórólapozásért, plakátolásért és a cédulagyűjtésért, mint másoknak. Az ÁSZ vizsgálatával kapcsolatban nyugodt vagyok, mert nincs titkolni és szégyellni valónk. Nagyon várom már a töbii párt kampányköltségvetésének és pénzügyi működésének szigorú és alapos átvizsgálását.

Papcsek László: Miért nem alakul a gárda személy és vagyonvédelmi kht-vá? Akkor lehetne formaruhájuk,és hívásra bárki védhetnek is.

Vona Gábor: Több ilyen cég is van már a Gárda mellett. Vizsgálják a lehetőségeket.

Farkas Tibor: Mit szól ahhoz hogy a Fidesz próbálja magát beállítani mint nemzeti párt, miközben asszisztál Magyarország kizsákmányolásához és gyarmatosításához?

Vona Gábor: A Fideszt nem tartom nemzeti pártnak, bár a szimpatizánsai nagy része tisztességes magyar ember, akik nem érdemlik meg, hogy félrevezessék őket. A Fidesz szerintem egy liberális párt volt, és az is maradt.

joy: Ön szerint nemzetgyalázással, terrorizálással lehet jobbítani?

Vona Gábor: Nem lehet. Ezért kellene a magyargyűlölő pártokat végre eltakarítani a parlamentől.

varadipal: Mi a véleménye Vona úrnak arról, hogy a magyar zsidóság Nobel-díjasai vagy Szálasi nemzetvezető testvér nyilasai tettek-e többet a magyarság jó hírnevéért? Elmagyarázná szélsőségesei fajgyűlöletének az okát?

Vona Gábor: Sem szélsőségesnek, sem fajgyűlölőnek nem tartom magam. Magyar ember vagyok Magyarországon, és ennek a nemzetnek szeretnék jobb sorsot, jobb életkörülményeket.

Gondi József : Mit szólna, ha romának, vagy zsidónak született volna, és származása miatt olyan üldöztetésben lenne része, mint amilyet most előrevetít?

Vona Gábor: Jelen pillanatban Magyarországon engem magyarként jobban üldöznek, mint az itt élő cigányokat vagy zsidókat.

igaz1017: Mit terveznek az oktatás színvonalának megfelelő szintre emelésével kapcsolatban?

Vona Gábor: Vissza kell térni a hagyományos, tradicionális magyar oktatás értékeihez. A bolognai rendszert vissza kell küldeni Bolognába. Magyar Bálintot és társait pedig távol kell tartani az oktatáspolitika irányításától a jövőben.

utazó81: Önök mit terveznek a falvakkal kapcsolatban,azokkal ahol az elmúlt 20 évben semmi fejlesztés nem történt.

Vona Gábor: A mezőgazdasági programunk része a vidék- és falufejlesztés. At szeretnénk, ha a vidéki kisközösségek önfenntartó, modern és élhető körülmények között létezhetnének. A globalizmussal szemben a lokalizmus a helyes válasz. Meg kell menteni a falvakban az iskolákat, a gyógyszertárat, a postát, a vasutat és a templomot.

prester: Atyáink idejében kötelező hittanoktatást ismét bevezetnék-e, hogy a fiatalok elkorcsosult erkölcsiségét végre helyreállítsuk?

Vona Gábor: Támogatjuk a hit-, illetve erkölcstan bevezetését.

Lélek Sándorné Ekpafat: Mint egészségügyi szakdolgozó, érdeklődöm, milyen programjuk van az egészségügyi DEFORM azonnali megszüntetésére, az anomáliák mielőbbi felszámolására, az élet védelmében?

Vona Gábor: Az állami egészségügy pártján állunk, nem engednénk be a profitérdekeket a szektorba. Szükségesnek tartjuk a hazai orvosok és ápolók ithontartása végett a bérek mihamarabbi megemelését. Ennek fedezetét pedig a Jobbik nemzeti gazdaságpolitikai fordulata adná.

Th0mas: Hogyan tudná garantálni hogy ha a Jobbik bekerül a parlamentbe nem csak ígéretek maradnak a törvényjavaslatok?

Vona Gábor: garantálni nem lehet, de amikor bekerültünk, mindenki látni fogja, hogy mi mások vagyunk, minta azok, akik most ott ülnek.

Zeppelin: Elmeorvosnál járt-e mostanában?

Vona Gábor: Igen. Gyurcsány Ferenc metakommunkicója kapcsán érdeklődtem.

Tóth Imréné: Ha hatalomra jutnak, van tervük, hogy a nyugdíjas társadalomnak valami élhetőbb élet körülményt biztosítsanak?

Vona Gábor: Mi az egykori állampárti vezetők sztárnyugdíjait visszanyesnék minimálnyugdíjra, ahogy ezt Lengyelországban megtették, és a pénzt szétosztanánk a többi nyugdíjas között. Hosszú távú megoldást azonban csak a munkahelyteremtés és ezáltal a társadaslombiztosítási kassza megerősítése jelenthet.

Vona Gábor: Nagyon köszönöm mindenkinek a kérdését, és elnézést kérek azoktól, akikére nem sikerült. Mindenkitől azt kérem, hogy figyelje a Jobbik lakossági fórumait, programját,nyilatkozatait. Keressék helyi vezetőinket, és 2010-ben ne a kisebbik rossz vagy a nagyobbik rossz között válasszanak, hanem végre merjenek a Jobbikra szavazni.

Olvasóink írták

65 hozzászólás
  • 65. AranyKözépút 2009. november 20. 19:58
    „Jaja...Kisalföld szerkesztőitől kérdezném: mikor jön Vona Gábor a Kisalföld szerkesztőségébe? ki jön még?? Jó az ötlet nagyon is....”
  • 64. AHA 2009. november 20. 18:08
    „Kicsit nagyot hazudott a Kisalföld a kérdésfeltevésekről,ahogy látom csak a DélMagyaron lehetett kérdezni.”
  • 63. adalfold 2009. november 20. 17:33
    „az igazság hangja.”
  • 62. fortuna54 2009. november 20. 17:16
    „Szinte már látlak cserkész kalappal a fejeden,rövidnadrágban,amind vörös fejjel az anyám tikját szavalod.”
  • 61. fortuna54 2009. november 20. 17:04
    „moderálva személyeskedő”
  • 60. AHA 2009. november 20. 16:57
    „fortuna
    Köszönöm a megtiszteltetést.Azzal kezdeném,hogy a téged és a hozzád hasonlókat örökre száműzném az országból.
    Látom találtál a szellemi szintednek megfelelő társat NoBo személyében.

    De ne aggódj vén lotyó nem fogok megfeledkezni rólad.Majd küldök neked egy vén csődört,hogy kielégítsen.”
  • 59. NoBo 2009. november 20. 16:45
    „Ez az AHA nem lehet honv. miniszter, mert ő a "Szebb jövőt" cserkészklub
    hadnagya lesz... :)”
  • 58. fortuna54 2009. november 20. 16:36
    „39-es. AHA, nem kell félned.Te leszel a honvédelmi miniszter.”
  • 57. Árpád-házi 2009. november 20. 16:16
    „szocdem!

    Pihenjél le,biztos elfáradtál,Te értelmes-dolgozó!:)

    Ha kérdezni szerettél volna,volt egy e mail cím,amin azt megtehetted volna!Olyan szánalmas ez a siránkozás!”
  • 56. Róka 2009. november 20. 16:10
    „A Jobbiknak van jövője...”
  • 55. szocdem 2009. november 20. 16:10
    „Kérdés: elmagyarázná a fajgyülöletük okát? Válasz: ááá! nem vagyunk mi fajgyülölők.

    Kérdésem: Sajóbábonyban a Kádári MSZMP, és az Ő Munkásörsége verekedett össze a romákkal???
    (A bolsevikok meg a nácik egyformán rasszisták, tehát ez sem kizárt.)”
  • 54. szocdem 2009. november 20. 16:06
    „Kérdés.: 22-23 éves kislány lesz a Jobbik kabinrtfőnöke?? Válasz: á dehogy van középkorú szakértőnk.

    Ezzel szemben egy másik internetes fórumon egy Jobbik tag: " a mi pártunkban nincsenek sem sikeres vállalkozók, sem ügyvédek, sem közgazdászok, akik tönkretették az országot. Csak egyszerű kisemberek, mert más nem is lehet nálunk, vagy a gárdában tisztségviselő"

    Kérdésem: ki hazudik? Vona, vagy a Jobbik tag? Esetleg mindkettő?”
  • 53. mmppss 2009. november 20. 15:58
    „52: értelmes != dolgozó”
  • 52. szocdem 2009. november 20. 15:41
    „Rendkívül sajnálom, hogy a fórumon - a nyugdíjasokat leszámítva- csak a munkanélküli jobbikosoknak volt lehetősége részt venni - az időpont miatt.

    Szivesen feltettem volna pár kérdést a romaüldözés, a jövőperspektíva, a csendőrromantikus agybaj vonatkozásában, de sajnos erre nem volt lehetőség. TAlánm direkt volt erre az időpontra szervezve a beszélgetés, hogy az értelmes, dolgozó emberek véletlenül se vehessenek részt benne???”
  • 51. atomcsapás 2009. november 20. 15:30
    „erre van igény?”
  • 50. Árpád-házi 2009. november 20. 15:21
    „Horthy Miklós budapesti bevonulásának 90. évfordulójára fehér lovas vonulással emlékeztet a Jobbik a korabeli helyszínen, a XI. kerületi Kosztolányi Dezső térről induló és a Szent Gellért téren végződő rendezvényén november 22-én, vasárnap 15 órától. A Jobbik várja a "vörös rongyokba öltözött" várost megelégelő, a Horthy-korszakot példaképnek tekintő magyarokat.

    A látványos, fehér lovas vonulás a korábban vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzóról elnevezett, később a kommunisták által Bartók Bélára módosított úton lesz. A Jobbik Magyarországért Mozgalom rendezvényén felszólal Bodrog László, a Nemzeti Őrsereg főkapitánya, Kiss Róbert, az Új Magyar Gárda Mozgalom főkapitánya, valamint a párt részéről Murányi Levente és Novák Előd alelnökök, Király András Jobbik-szóvivő pedig a fehér lovon bevonuló Horthy legendás, Gellért téri beszédét mondja el.”
  • 49. lótusz 2009. november 20. 12:35
    „sajóbábonyban a cigányokat az mszp bujtotta a jobbik ellen. cigányasszony elmond mindent. kérlek gábor tedd ezt közhírré hogy a média ne tudjon butítani. itt is egy politikai szervezett akció volt a jobbik ellen.”
  • 48. zsuzso9 2009. november 20. 10:36
    „kedves Gábor!
    Ha hatalomra kerül feloszlatja az összes zsidó politikust, és olyan magyar embereket tesz a helyére aki az ország és az ALKOTMÁNY VISSZA ÁLLITÁSÁT AKARJA?
    ÉN nem vagyok senki tulajdona, és senki után nem vagyok hajlandó fizetni semmilyen fajta adót sem, és olyan ember ne kapjon fizetést aki nem dolgozott meg érte!!”
  • 47. Phobos 2009. november 20. 10:22
    „Sok szerencsét, több tévé szereplést, hogy az emberek ne csak az elferdített médiából tájékozódjanak.
    A youtube-hoz az egyszerűbb emberek nem férnek hozzá. :(”
  • 46. lótusz 2009. november 20. 09:20
    „keserű szívvel bizony mondom néktek,
    Ti csonka magyarok
    az ország szíve, Magyarország szíve
    Ma már végeken dobog.
    Hangos szóval hiába fogadkoztok:
    Hogy soha! s mindörökké!
    Az ország szíve, Magyarország szíve
    Ott ver hol Magyarország nincs többé! de még menthető ami maradt. szebb jövőt!”
65 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Országos közúti ellenőrzést tart szerdán a közlekedési hatóság

Országos, összehangolt közúti közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart szerdán 10 és 16 óra között a… Tovább olvasom