Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Vona egyenruhája miatt házbizottsági ülést hívtak össze

Megszakította a parlament ülését és rendkívüli házbizottsági tanácskozást hívott össze az Országgyűlés levezető elnöki posztját hétfő késő délután átvevő Ujhelyi István, amiért Vona Gábor, a Jobbik elnöke a betiltott Magyar Gárda mellényében tartózkodott az ülésteremben. Kövér László házelnök ezt megelőzően úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy "sajnos a házvezetés nem rendelkezik ezzel kapcsolatban eszközökkel". A szocialisták viszont rendőrt is hívtak, amiért az épületben több meghívott gárdamellényben jelent meg.
Az elnöklő Ujhelyi István azt közölte: azért rendelte el a Házbizottság ülését, mert meglátása szerint az ülésteremben jogsértés zajlik, ami nem különb, mintha egy "kisértékű lopás elkövetését látná". Hozzátette: a Házbizottság ülésén egyetlen kérdést akar feltenni, hogy az az öltözet, amelyben Vona Gábor "provokálja az Országgyűlést", a Magyar Gárda viselete-e.

A levezető elnök kitért arra, mivel csak délután vette át az ülés vezetését, ezért nem volt módja korábban közbelépni az ügyben.

Emlékeztetett arra, hogy a Házszabály szerint ha az Országgyűlés elnöke jogszabálysértést tapasztal az ülésteremben, kötelessége megfelelő módon közbelépni, felszólítani a jogsértés befejezésére és a Ház tekintélyét megvédésére.

Kifejtette: a nemrég módosított szabálysértési törvény szerint "aki a bíróság által, társadalmi szervezet feloszlatásáról szóló döntésében jogellenesnek nyilvánított tevékenységet végez, elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható". Ugyanilyen bírsággal sújtható, aki a feloszlatott szervezet működésében a feloszlatás után részt vesz vagy nyilvános rendezvényen annak egyenruháját illetve formaruháját viseli - tette hozzá, megjegyezve, hogy a törvény arra is vonatkozik, aki olyan ruhát hord, amelynek jellegzetességei alapján a feloszlatott szervezet egyenruhája ismerhető fel.

A Házbizottság ülése után Ujhelyi István az MTI-nek azt mondta: álláspontja szerint jogsértést követett el Vona Gábor a plenáris ülés alatt. A Jobbik elnöke a Házbizottság ülésén azzal védekezett, hogy szerinte nem nyilvános rendezvény az Országgyűlés plenáris ülése, ezért nem történhetett jogsértés - idézte Ujhelyi István, hozzátéve, hogy ki-ki ítélje meg ízlése szerint, mi az igazság. Ezzel együtt reméli, hogy az illetékes hatóságok megteszik a megfelelő lépéseket.

Arra a kérdésre, hogy a házbizottság hozott-e valamilyen döntést, elmondta: a testület nem tud dönteni ilyen kérdésben. Az ő szándéka az volt - folytatta -, hogy a házbizottság a jövőre nézve döntse el, a jogsértést a házszabály megsértésének tekinti-e vagy sem.

Kövér László hétfő délután ezt megelőzően az MTI-nek úgy nyilatkozott: "sajnos a házvezetés nem rendelkezik ezzel kapcsolatban eszközökkel, viszont a jogalkalmazó szervezetek rendelkeznek."

Vona Gábor az MTI-nek elmondta: pártja február 4-én, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lakon tartott rendezvényen ígérte meg, hogy az Országgyűlés tavaszi ülésszakénak első ülésnapján gárdamellényt fog hordani tiltakozásul "a közbiztonság romlása miatt."

Ez egyfajta polgári engedetlenség - mondta a Jobbik elnöke, megjegyezve, hogy bár úgy gondolja, a ruházat viselése "nem sért jogszabályt," de áll elébe az eljárásnak. Vona Gábor szerint "szégyene lenne Magyarországnak, ha a mellényt, amelyen egy olyan pajzs van, amely a Parlament üléstermében is látható, tilos lenne hordani az Országgyűlésben."

A Jobbik elnöke ugyanakkor elismerte, arra készült, hogy "a házelnök úrral lesz valamilyen interakció, de ez nem történt meg".

Előzőleg a szocialista Török Zsolt rendőrt hívott a Parlamentbe, miután a Jobbik vendégeinek is helyet adó páholyban, valamint az országgyűlési folyosón is gárdamellényt viselő férfiak tűntek fel. Az MSZP szóvivője az MTI-nek elmondta: fél négykor hívta a rendőrséget, de úgy tudja, intézkedés nem történt. Hozzátette: a mentelmi joggal rendelkező Vona Gábor rendreutasítását Kövér László házelnöktől várták volna a szocialisták.

A rendőrség keddre ígért tájékoztatást az ügyben.

Kolláth György alkotmányjogász tavaly májusban - szintén azután, hogy a Jobbik elnöke gárdamellényt viselt az Országgyűlésben - az MTI-nek úgy nyilatkozott: ha valaki betiltott társadalmi szervezet öltözetében kíván bemenni a Parlament épületébe, akkor vele szemben a kormányőrnek "joga és kötelessége" szabálysértés miatt fellépni. Hozzátette, az eljáró kormányőr igazoltathatja a szabálysértőt, és ha kiderül, hogy képviselő, akkor nyilatkozatnia kell arról, lemond-e mentelmi jogáról. A kormányőrnek kötelessége intézkedni, ám kényszert nem alkalmazhat, és őrizetbe sem veheti a képviselőt - jelezte.

Az alkotmányjogász közölte, a rendőr, ahogy a templomokba, úgy a Parlamentbe sem léphet be, így ha a szabálysértő már belépett az épületbe, senki sem tehet ellene semmit, még az ülést vezető elnök sem.

Olvasóink írták

62 hozzászólás
  • 62. meir 2011. február 16. 17:45
    „60-61 Laza!
    mond mar hogy a Horn mikor es hanyszor ment a Parlamenti ulesekre "pufajkaban"??-merthogy errol volna szo ugye??
    aztan a Magyar parlamentben hol van olyan kepviselo aki Imasalat-(tsitsit gadol)- kaftant,es kippat visel!?? mutasd mar te!!!!
    olyan meg a Knesset-ben is ritka!!!!
    <moderálva>”
  • 61. LAZA 2011. február 16. 14:37
    „Ja és hogy Vona Gábor öltözéke esetleg nem tetszik mondjuk zsidó vagy cigány közösségeknek?
    Hát istenem!
    Nagyon sok embernek pedig az ő őltőzködésük nem tetszik.
    Ám attól még ott ülhetnek a parlamentben.”
  • 60. LAZA 2011. február 16. 14:26
    „Akkor folyt.
    Horn Gyula úgy lett Miniszter Elnők,hogy a választó polgárok túlnyomó többsége tudta róla egykoron milyen ruha darabot is viselt.
    vagy ne menjünk messzire ott ül gyurcsány a parlamentben aki tettestársaival nem csak az országot zúzta szét hanem a saját pártját is.
    Lehetne folytatni volt pártfunkcionárusok volt besúgok özönével akik nyugodtan oszthatjákaz észt és senki nem vetkőztetné le őket a szennyezet ruháikból.(minden oldalon)
    A trágyadomb eltüntetésében tessék szíves lenni munkálkodni,
    Aztán lehetne a divattal is foglalkozni!(szintén mindegyik pártra vonatkoztatva)”
  • 59. LAZA 2011. február 16. 14:11
    „Szóval az irást elolvasva azért kiderülhet,hogy Újhelyinek,Töröknek és tettestársaiknak fogalmuk sincs arról,mit is tehetnek ilyen esetekben,Ergo nem ismerik a jogszabályokat igy törvénytelen eljárást kezdeményeztek VG ellen
    Tényleg elképesztő amit az mszp szdsz(most már teljesen nyilvánvaló lmp)művel!
    MIT akarnak?
    A parlamentbe lépés előtt levetkőztetni mindenkit és ellenőríztetni milyen bugyit vagy alsónadrágot visel?
    Röhej!Akkor minek találták ki a mentelmi jogot?
    Vegyék már észre magukat!
    Vona Gábor úgy lett parlamenti képviselő,hogy a választói tudták róla,hogy tetszik neki a sötét mellény és ezért néha szívesen viseli.
    továbbmegyek:”
  • 58. janika 2011. február 16. 11:28
    „Jerry! igen nagy tévedésben vagy a törvényhozással kapcsolatban. A törvény előkészítés és a törvény alkotás az nem egy ebben az országban. Ugyan is a képviselőink zöme csak is gomb nyomogatók a "törvények kreálásában",, mert ugyebár normális ember ért is, ahhoz amit megszavaz. De itt ebben az országban az nem fedezhető fel.”
  • 57. Jerry 2011. február 15. 21:46
    „ha valaki betiltott társadalmi szervezet öltözetében kíván bemenni a Parlament épületébe, akkor vele szemben a kormányőrnek "joga és kötelessége" szabálysértés miatt fellépni.Na kérem,hogy akar a fidesz kormány rendet tenni az országban, ha még a parlamentben sem tudják a saját maguk által hozott törvényeket betartatni?Milyen alapon várnak el jogkövető magatartást honpolgártól, ha maga a törvényalkotó képviselő is tüntetőleg megszegi büntetlenül?Ezzel azt akarják sugalni, hogy törvényen felül állnak, rájuk semmi nem vonatkozik,még saját törvényeink sem. Tényleg,akkor kit is képviselnek ezek ott a T. Házban?Magyarország lakosságát,akiket egy ilyen mellényért bevihet a rendőr?A gárdát feloszlatták/ meg se kellett volna alakítani/ törvényt hoztak az ex gárdisták elen,de nem hoztak törvényt azok ellen,akik miatt a gárda megalakult.Talán ha időben törvényt hoz a T.HÁZ nem kell a gárda, és nincs mellény ügy.A gárda kikaparta a fidesznek a gesztenyét, gyüjtögette a cédulákat,amin megosztozott a ov és vg. Aztán ov nyert,és a gárda mehet, vg meg kapott egy posztot, és hordhatja a mellényét büntetlenül. A gárdának sok nagy mellényese volt,amiből csak egy maradt,bohócnak a cirkuszban.”
  • 56. kolombela 2011. február 15. 21:15
    „54. pancser 2011.02.15. 21:11
    Vona pontosan ezt csinálja. Kiganéz alólatok, mert azt a szert, amit ti itt okoztok, csak és kizárólag radikális megoldással lehet elintézni.
    Nekem meg a kipa, az ami rendkívül csúf!”
  • 55. kolombela 2011. február 15. 21:12
    „53. bojtár 2011.02.15. 20:33
    Azon gondolkodom, folyamatosan, hogy Szaniszlót meddig tűrik még meg, hogy ennyire nyíltan és szókimondva beszél műsorában. Talán az ő műsora az egyetlen, amelyik megpróbálja felhívni az emberek figyelmét, hogy mekkora nagy hatalmas nemzettragédia előtt állunk, és itt egyáltalán nem a gazdasági helyzetre gondolok.
    Minden tiszteletem és elismerésem Szaniszló Ferencnek!”
  • 54. pancser 2011. február 15. 21:11
    „Lehet vivátozni persze hogy lehet, lehet éltetni bármit akár vonagáborokat is de ez szégyen akárcsak a csúf mellény. Aki egy betiltott szervezet egyenruháját hordja provokatív módon a Parlamentben, nos az nem lehet képviselő szerintem, meg kell fosztani tőle. <moderálva>”
  • 53. bojtár 2011. február 15. 20:33
    „http://www.youtube.com/watch?v=FMIXR6NxydM&feature=player_embedded
    és én kérek elnézést”
  • 52. bojtár 2011. február 15. 20:29
    „49. vonLichthofen 2011.02.15. 18:17 -->gyorsan reagálnak hidd el.”
  • 51. Pokla 2011. február 15. 19:41
    „Éljen a gárdamellényes Vona Gábor!Én az idős emberek gyilkosaitól,a lincselőktől,a mérgezett élelmiszerektől,
    a bankoktól,a kórházba kerüléstől,a gyerekeim jövőjétől és főleg a fejünk felett (Tét,Szemere) alig pár méterre
    zúgó,háborút idéző mocskos repülőktől félek.Ez persze nem érdekli a Parlamentben rettegőket.”
  • 50. nüs 2011. február 15. 18:59
    „Akkor könnyítsünk a GRVKA munkáján
    pancser egy -moderálva- :D
    Sőt még -modeálva- is :D :D :D”
  • 49. vonLichthofen 2011. február 15. 18:17
    „nüs,
    köszönöm.
    Egyszer már megköszöntem és kértelek, hogy terjeszd, de iziben kitörölték. Kiváncsi vagyok mennyi a moderátorok darabszáma a kisalfold.hu-nál, hogy ilyen gyorsan reagálnak. Gyors Reagálású Véleményszabadságot Korlátozó Alegység. GRVKA a továbbiakban.
    Azt kívánom, hogy a Vona és a többi igaz magyar soha ne vesse le a Mellényt - ez olyan jelkép lesz mint a Kuruc zászló a Pro Patria Et Libertate fölirattal.

    Viva Jobbik!
    Viva Vona Gábor!
    Viva Magyarország!”
  • 48. watix 2011. február 15. 18:02
    „Mindenki a gárdát szidja, és betiltották!

    Miért?
    Kinek ártott eddig a gárda?
    Ki fél a gárdától?
    Mit tett, hogy be kellet tiltani?
    ?”
  • 47. nüs 2011. február 15. 17:37
    „46. vonLichthofen
    olvastam törlés előtt, egyet értek és szerintem még pár millió magyar egyetért”
  • 46. vonLichthofen 2011. február 15. 17:23
    „8 és a többi szám alatt - puncher,
    Egy - NEM a mellényt tiltották be, hanem a Magyar Gárdát - jogtalanul, tegyük hozzá. Túl elegánsak, túl tiszták, túlságosan fegyelmezettek voltak és az a sok árvízvédelem meg a szegény nyugdíjasok megvédése - na ne, ez túl sok volt a judeo-szocialistáknak.
    Kettő - puncher, te vonabohócról beszélsz 8 alatt - a tőled megszokott üres hablatyolással. De ha már bohócoknál tartunk, akkor említsük meg azt a cirkuszt ami tavaly ütötte fel sátrát a Magyar parlamentben, élén a főbohóccal, aki inkább szánalmas mint vicces munkásságáért Nobel díjat szerzett/értsd - nem kapott/. Arról az eli Viesel-ről van szó, akinek történeteiben több az Anderseni kitaláció mint valóság. pl. azt írja, hogy 1944 ben a lágerben Yiddishül olvasta a Tiszta Ész Kritikáját. Ha a bohócságért adnának Nobel díjat, már ez az egy hazugsága megérdemelne egyet.
    Három - puncher, te úgy érted, hogy egy sovereign /még talán/ ország /Magyarország/ parlamentjében egy magyaros vitézkötéssel vagy gombolással diszített mellény a sávos címerrel NEM visekhető, DE fekete sábeszdekli, fedora igen. Abban a Házban, ahova akár egy templomba mindenki kalaplevéve kellene, hogy belépjen.
    <moderálva>”
  • 45. janika 2011. február 15. 15:30
    „Nocsak érit itt is cenzúra? Kik is akarnak regulázni? Miféle "munkaruhát" osztanak a képviselőinknek az Országházba?
    Mert úgy tudom, hogy nem kötik az ebet akaróhoz.”
  • 44. meir 2011. február 15. 15:19
    „16-os!!
    azt az ominozus sargacsillagot, Magyarorszagon 1943-ban a IV-ik zsidotorveny tette kotelezove,amit a MAGYAR KORMANY hozott meg!!
    hol is voltal te 44 ben???”
  • 43. fióka 2011. február 15. 14:57
    „halgassátok orbáncos és lázár barátokat ,hogy vakítanak meg bennetek az iagzság megint Vonánál van,de a video szerint tényleg egyre jobb a közbiztonség egyre jobban élünk mert ezt mondta a király:)
    http://www.youtube.com/watch?v=CV_zkOPAEsY&feature=player_embedded#at=729”
62 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bírósághoz fordulnak a melegfelvonulás szervezői

Bírósághoz fordul a melegfelvonulást szervező alapítvány, mert a rendőrség nem engedélyezte az… Tovább olvasom