Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

VM: nem lesz fordított áfa a sertéságazatban

Nem kezdeményezi a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a fordított áfa bevezetését a sertéságazatban. Ezt a döntést a tárca a sertéstartókkal és a szakmai érdekképviseleti szervekkel egyeztetve, javaslataikat figyelembe véve hozta meg - tájékoztatta a minisztérium szerdán az MTI-t.
A tárca közleménye szerint az előző, szocialista agrárvezetés intézkedései oda vezettek, hogy a 2002-ben még 5 milliós hazai sertésállomány 2010-re 3 millió 168 ezerre csökkent. A VM által készített fejlesztési stratégia több lehetőséget is vizsgált az ágazat megsegítésére.

Júliustól a gabonatermékeknél életbe lépett a fordított adózás, így jelentősen csökken a feketekereskedelem a gabonapiacon, és a költségvetés áfa-bevétele is folyamatosan emelkedik. A gazdákkal és a szakmai érdekképviseleti szervekkel egyeztetve, javaslataikkal összhangban a szaktárca a sertéságazatban nem kezdeményezi a fordított áfa bevezetését.

A kormány a VM javaslatait figyelembe véve folyamatosan tárgyal az állattartókat megsegítő lehetőségekről, és mindent megtesz az ágazat versenyképességének és jövedelmezőségi viszonyainak stabilizálásáért - hangsúlyozzák a közleményben.

A magyar termelők október 16-tól megkaphatják az egységes területalapú támogatások (SAPS) és a különleges tejtámogatás előlegét. Az Európai Unió Bizottsága július 25-én döntött a közvetlen támogatások előlegfizetéséről. Emellett a vidékfejlesztési tárca vizsgálja a hőség és szárazság miatt mezőgazdasági károkkal sújtott termelők támogatási lehetőségeit.

A VM visszautasítja azok követeléseit és tanácsait, akik tevékenységükkel a sertéságazatot az elmúlt két kormányzati ciklusban a jelenlegi súlyos állapotba sodorták, a szocialista mintát az agrártárca nem alkalmazza, hiszen az a magyarországi sertésállománynak hatalmas károkat okozott - olvasható a közleményben.

A Magyar Hírlap múlt pénteki számában közölte V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár nyilatkozatát, aki a lapnak arról számolt be: a tárca az élő sertésre és a sertéshúsra is kiterjesztené a fordított áfafizetés lehetőségét. Az államtitkár ismertette: a következő kormányülésen is napirendre kerül a magyar sertéságazat fejlesztési stratégiája, miután a tárca újabb javaslatokkal egészíti ki a tervezetet.

A Magyar Sertéstartók Szövetsége tiltakozott az élő sertés kereskedelmében a fordított áfa bevezetése ellen. A szövetség szerint azoknak a sertéstartóknak, akik keverék takarmányt vásárolnak, a számlák után keletkező 27 százalékos forgalmi adót meg kell fizetniük az eladónak, ahogy a gyógyszer, az áram és egyéb számlák után. Ugyanakkor nettó áron kellene értékesíteni a sertéseket, ezért forráshiányosakká és állandó áfa-visszaigénylőkké válnának.

A sertéstartók felhívták a figyelmet arra is: ha az élő állatokat nettó áron kell számlázni a húsiparnak, az felerősítené a számla nélküli sertéseladási szándékot, amely együtt járna a termeléshez vásárlandó alapanyagok feketekereskedelmével is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkéseltek egy férfit Budapesten, előzetesben a gyanúsított

Többször hátba szúrta ismerősét egy férfi még vasárnap Budapesten, a sértett életveszélyesen megsérült. A gyanúsítottat a bíróság azóta előzetes letartóztatásba helyezte. Tovább olvasom