Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Vizsgált szerverbeszerzés

Nyomozás indult az ORFK szerverbeszerzése miatt tett feljelentés alapján – erősítette meg az index.hu internetes portál értesülését a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A hivatali visszaélésről szóló feljelentés még május 25-én érkezett az ügyészséghez. A feljelentés alapján „nem lehetett egyértelmű álláspontot kialakítani”, így a bűncselekmény gyanújának megállapítására az ügyészség elrendelte a nyomozást, annak lefolytatásával a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) bízta meg. A BRFK érintettségre hivatkozva visszaadta az ügyet a Fővárosi Főügyészségnek, de az visszaküldte a BRFK-nak, mert hatáskör és illetékesség alapján a BRFK hivatott lefolytatni a nyomozást. A feljelentés az ORFK számítógépes tenderezését érinti. Az index.hu az ügyről azt írja: „A feljelentés szerint az ORFK év elején kiírt, 280 millió forintos számítógép-közbeszerzésen jogtalan előnyben részesítette a Hewlett Packard (HP) termékével pályázó szállítókat, ezért fennáll hivatali visszaélés gyanúja.” Az internetes újság szerint a HP-termékekre és azok szállítójára specifikált közbeszerzést a visszásságok miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság ugyan megsemmisítette, de az eljárás lezárása előtt, közbeszerzési eljárás meghirdetése nélkül az ORFK mégis vásárolt a HP termékeiből. (mti)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedre hoznám…

Szolgálati úton vagy szabadságon járva sokan sokféleképpen nézünk szét otthonunktól távol. Gyakorta… Tovább olvasom