Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 13°C | 27°C Még több cikk.

Vizsgálják a magyar diplomata által okozott balesetet

Közúti balesetet okozott az este a szlovákiai Somorján a pozsonyi magyar nagykövet helyettese. A diplomata a gyalogátkelőn gépkocsijával elgázolt két tizenéves kislányt. Az egyiknek a medencecsontja, a másiknak a combcsontja törött el.
A szlovákiai magyar nagykövetség konzulja, Riskó Nagy László nyújtott információt az ügyről.

- Mik a legfrissebb információi, hogy vannak az elgázolt lányok?
- Ma reggel beszéltem ismét a kórházzal, és jelenleg úton vagyok éppen a kórházba. Stabil az állapotuk, az intenzív osztályon ápolják őket, és sajnos elég hosszadalmas gyógyulásra kell számítani - közölte Riskó Nagy László.

- Hogyan történt a baleset?
- A kollegám Pozsony felé haladt Somorján, Dunaszerdahely irányából és a szembejövő sávból szaladt át a két lány a zebrán, két autó között, teljesen váratlanul, és sajnos ő már nem tudott megállni.

- A mentelmi jogáról a képviselő nem mondhat le, ezt a magyar államnak kell kezdeményeznie. Felvették-e már a kapcsolatot a Magyar Külügyminisztériummal?
- A Külügyminisztérium természetesen tud a balesetről, és az ezzel kapcsolatos valamennyi körülményről, de erről nem tudok többet mondani. Tehát az, hogy a mentelmi joggal mi történik, illetve az ügyben mit tesz a minisztérium, ez nem az én illetékességem.

- A tanácsos viszont megfújta a szondát. Lehetséges ez így, ha mentelmi jogot élvez, hiszen nem mondhat le ő maga róla.
- Valóban, ez nem jelentett lemondást. A tanácsos megkérdezett engem, hogy mi a véleményem, és azt tanácsoltam neki, hogy fölösleges félreértésekre adna okot, hogyha nem fújná meg a szondát, amikor nincs mitől tartanunk. Értelmetlen találgatásokat előzünk meg azzal, hogyha egyébként függetlenül attól, hogy nem lehetne erre kötelezni, ha a szondát megfújja.

- Merthogy a vizsgálat azt mutatta ki, hogy nem fogyasztott alkoholt a diplomata.
- Természetesen igen.

- Mi várható, visszavonják Magyarországról a mentelmi jogát, egyáltalán felelősségre vonják-e?
- Én azt gondolom, hogy nagyon előreszaladnánk, ha már most erről kezdenénk beszélni. Először várjuk meg azt, hogy a rendőrségi szakértői vizsgálatnak mi lesz az eredménye.

(Krónika hírszolgálat)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zöld sánc, mely véd és összeköt: a körtöltés

Örök emlékmű a körtöltés: miközben „a" Víz, az 1879-es áradat pusztítását idézi, 1880 óta védi… Tovább olvasom