Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Vizitdíj kisnyugdíjasoknak?

Már hetek óta mást sem hallok a tévében, mint hogy január 1-jétől mi vár ránk az orvosi és kórházi ellátással kapcsolatban, vagyis, hogy vizitdíjat és más egyebet kell fizetni. Hát, ezt nagyon köszönjük, mi elfáradt, agyondolgozott nyugdíjasok. Nagyon jól tudjuk, hogy az ország nehéz helyzetben van, de valamikor nem gondoltak arra, hogy hová teszik azt a sok pénzt, amit más államoktól kölcsönkaptak? Nem elég ránk nézve az, hogy 30–40 éves munkaviszonyunk után csak filléreket számoltak el nekünk, most pedig öregségünkre mi igyuk meg mindennek a levét? Miből fizessük azt, nem kérdezik meg, főleg olyanokat, mint én, ha kórházba kerülök? Huszonkét éve özvegy vagyok, harmincéves házasságunk ideje alatt csak egy házat tudtunk felmutatni. Pedig nem aludtunk, éjjel-nappal dolgoztunk a két gyermekünk mellett a párommal. Hát, nagyon szomorú, nem lesz csoda, ha nap mint nap öngyilkosságokkal találkozunk. Mert ha az én hitem ezt engedné, én is ezt választanám. Sajnos így majd elevenen kell elpusztulni sok ilyen elkeseredett kisnyugdíjasnak, mint én. Mert enni valahogy még csak jut valami, de az orvosi vizsgálatokra és a kórházra sajnos nem. Ezért dolgoztunk egy életen át? Hát köszönjük, mi öreg nyugdíjasok ezt a betegellátási adót, amit a vérünk kicsöpögtetése árán kell majd befizetnünk.

Özv. Zsirai Józsefné, Levél
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fogyasztói árak

A fogyasztói árak augusztusban stagnáltak júliushoz képest, és 3,5 százalékkal haladták meg az egy… Tovább olvasom