Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Víz nélkül maradt Abda és Börcs

Eltört az Abdát és Börcsöt ivóvízzel ellátó 300 milliméteres főnyomóvezeték, emiatt tegnap hajnal 2-től délután 4 óráig nem volt víz a két településen.
A Pannon-víz rt. igazgatási és PR-osztályvezetője, Szabady János lapunk kérdésére elmondta:
– A társaság ügyeletére éjjel két óra körül érkeztek a bejelentések, először arról, hogy nincs víznyomás, majd arról, hogy egyáltalán nincs ivóvíz. A kollégák reggel öt órára tudták pontosan behatárolni, hogy a Győr–Abda–Börcs főnyomóvezeték Rába árterében lévő szakasza hasadt el hosszában, anyaghiba miatt – kezdte a tájékoztatást Szabady János.
A szóvivő elmondta, hogy a műanyag vezetéket 10 éve fektették le, két évvel ezelőtt is volt repedés rajta. Az külön érdekes, hogy a nyomvonalra valaki fákat ültetett, ezek gyökerei is okozhatták a problémát.
– A gépekkel nehezen tudnak dolgozni a kollégák az ártéri részen. A munkálatokhoz három, a nyomvonalon lévő fát is ki kellett vágni. A munkák befejezése és az azt követő fertőtlenítés után estére megindulhat a vízszolgáltatás a településeken. Addig mindkét faluban lajtos kocsival biztosítjuk az ivóvizet – mondta Szabady János.
Az ivóvíz-szolgáltatás Abdáról kapott információk szerint lapzártánkig nem indult meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indul a Győri Nyár

Június 23-án pénteken startol a 41. Győri Nyár, amely idén is számos programot kínál. Tovább olvasom