Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

Vívóverseny közben repedt meg a sportcsarnok gerendája: több hiba együttese okozhatta a bajt

A szakértői csoport megállapítása szerint több hiba együttese okozhatta, hogy múlt szombaton egy vívóverseny közben megrepedt a tapolcai rendezvénycsarnok egyik fagerendája.
A szakértői csoport megállapítása szerint több hiba együttese okozhatta, hogy múlt szombaton egy vívóverseny közben megrepedt a tapolcai rendezvénycsarnok egyik fagerendája - mondta Sólyom Károly (Fidesz-KDNP) alpolgármester a keddi szakértői egyeztetést követően az MTI-nek.

Az alpolgármester közölte: a tartóelem sérülésének egyik fő oka az lehetetett, hogy az alacsony páratartalom miatt túlságosan kiszáradt a fagerenda. A további okok kiderítésére a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdészeti és Faipari Vizsgálólaboratóriumának a szakemberei kedden anyagmintákat vettek, amelyek alapján nagyjából tíz nap múlva meg tudják majd mondani, hogy a ragasztó és a fa anyaga megfelelt-e az épület átadásakor érvényes követelményeknek - tette hozzá.

Sólyom Károly közlése szerint a keddi szakértői egyeztetésen tizenöten vettek részt, ott volt a csarnokot tervező mérnökök és kivitelezők mellett a tartóelem gyártója is.

Elmondta, hogy a további szerkezeti károsodás megelőzésére a keddi naptól elkezdik mobil párásító berendezésekkel normalizálni a létesítmény levegőjének páratartalmát.

A pápai önkormányzat építési hatósága a következő napokban dönt az épület bizonyos részeinek újbóli használatba vételéről, így a többi között a rendezvénycsarnokban működő irodák és fittnessterem működhet majd.

A végső megoldás kidolgozásához a szakértők szerint másfél hónapra van szükség; további számítások alapján döntik majd el, hogy kicserélik vagy megjavítják a megrepedt tartóelemet - ismertette az alpolgármester, hozzátéve, hogy ez utóbbi tűnik valószínűnek.

Múlt szombaton, a sportcsarnokban tartott vívóverseny közben egy nagy reccsenést hallottak a küzdőtéren tartózkodók és a lelátón ülők, amikor elrepedt a tetőszerkezet egyik fagerendája. A versenyzők és a szurkolók - összesen mintegy ötszáz ember - pánik nélkül hagyták el a létesítményt. A helyszínre hívott statikus az épületet az átvizsgálás után veszélyesnek nyilvánította, ezért a versenyt leállították.

A lelátóval és a küzdőtérrel együtt összesen kétezer négyzetméteres sportcsarnokot 2003-ban adták át, a födémet tartó nyolc fagerenda közül repedt meg az egyik, teljes szélességében. Az építési hatóság akkor megtiltotta a csarnok használatát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vállon lőtte társát egy rendőr Budapesten

Fegyvertisztításra készült egy rendőr, amikor véletlenül elsült a fegyvere kedd reggel. Tovább olvasom