Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Visszautasítanak minden ultimátumot

A Magyar Szocialista Párt Mosonmagyaróvár és Vidéke Szervezete tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy tüntetők egy csoportja lemondásra szólította fel Tóth Tiborné dr. országgyűlési képviselőt.
Dr. Nagy Lajos elnök a Kisalföldnek elmondta: a demokrácia védelmében visszautasítanak minden ultimátumot és diktátumot bármely tüntető csoport részéről, egyben jelzik, hogy a képviselő feladata nem valamely csoport véleményének való megfelelés, hanem a választópolgárok és az ország érdekeinek leginkább megfelelő, felelős döntés meghozatala.
A tavaszi parlamenti választások eredménye, annak hitelessége megkérdőjelezése kapcsán az elnök kijelentette: a parlamenti választások demokratikus rendjéhez és tisztaságához nem fér kétség, azokat Sólyom László köztársasági elnök megerősítette. Dr. Nagy Lajos szerint minden olyan törekvés, ami ezt megkérdőjelezi, az ország alkotmányos rendjét, annak stabilitását, és a demokratikus választói akarat érvényesülését veszélyezteti. Az MSZP mosonmagyaróvári szervezete nem ért egyet azzal, hogy az utcai politizálás átvegye a parlamenti politizálás helyét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

VI. Győri Könyvszalon - OKTÓBER 13., PÉNTEK

Tovább olvasom